Villámlátogatás a Kis-Fátrában

Egészen pontosan Terhely (Terchova) közelében található Jánošikové diery szurdokrendszerét kerestük fel. Kora hajnalban indultunk, de sajna technikai okból kifolyólag mégis csak jóval 1 óra után tudtunk nekivágni a 10 km-re tervezett körtúrának. A távolság nem tűnik hosszúnak, a bejáratnál elhelyezett turista térkép is 4 órás szintidőt jelöl, de ezt azért fenntartással szemléltem, ismerve a szlovák terepviszonyokat, és a hegyi zergékre szabott menettempójukat. Én, kisebb hegyekhez szokott lábakkal, és 3 tinédzserrel kiegészítve 6-7 órával számoltam. 

Jánošikové diery hatalmas sziklafalai között sokszor néhány méter csak a távolság.

Sajna a Kis-Fátra egyik leglátogatottabb szurdokáról van szó, már a parkolóban is alig találtunk helyet, de igazán rémes az volt, amikor nekivágtunk a  kék jelzésen hömpölygő emberáradatnak. Gyakorlatilag a koronavírus megkövetelte másfél méter követési távolságot épp hogy tartani lehetett, az én saját terem pedig ennél jóval többet igényelt volna. Mindehhez még vegyük hozzá a szembejövő forgalmat, mely legalább ekkora népsűrűséget jelentett. 

A szurdokban több vízesés és a patak mellett  létrákon vezet az út. Az alsó szurdokban a tömeg elképesztő.

A szurdok több vízesésen, égbe törő sziklafalak között vezetett, keskeny acélhidakon és dongautakon, létrákon keresztül. A fentebb leírt forgalom jelentősen lassította a tempót, mivel a szembe jövőket mindenképp meg kellett várni, míg átérnek az épített tereptárgyakon. 

A szurdokrendszer 3 szurdokból áll, szerencsére csak az első 2 km-en kellett így haladni, Podziar-nál, a büfénél elveszítettük a kirándulók 80%-át. 

Haladtunk tovább a kék jelzésen, mire elértük a Horné Diery nevezetű szakaszt, már kellemes mennyiségű ember társaságában kapaszkodtunk az egyre hosszabb létrákon a több emeletes vízesések mellett.

Horne Diery egyik vízesése - itt már kisebb a turistaforgalom

Kb. 3 óra alatt értük el Rozsutec nevezetű helyet, ahol 1100 m-en egy fennsíkon virágok és némi panoráma között kényelmesen megebédeltünk, abban a hitben, hogy innen már csak lefelé vezet az út. 

Kissé gyanakodva néztem a jobbra és balra magasodó két hegycsúcsot, a Velky Rozsutec (1600) és a Maly Rozsutec (1300) impozáns csúcsait. 

Nem akartuk elhinni, hogy ide még fel fogunk mászni!

A térképemmel összevetve a látványt, az a gyanúm támadt, hogy a  kisebbik meghódítása még előttünk áll, és ezen a ponton nem nagyon van alternatív lehetőségünk (illetve csak ugyanezen úton visszafelé, de az már milyen lenne!?). Kamasz útitársaim és sógornőm mérsékelt lelkesedéssel díjazták az ötletet, hogy megnézzük onnan a panorámát, így jobbnak láttam nem feszegetni tovább a témát. 

A pihenő után így 5 órakor vágtunk neki a visszaútnak, egy darabig még a kék jelzésen, de hamarosan balra kanyarodtunk, a zöldre, egyenest  a furcsa, cilinder alakú hegytetőnek. 

Egy nagy sóhajjal és némi tiltakozás mellett nekivágtunk a meredek kaptatónak. A végső tőrdöfés azonban az volt, amikor egy kanyar után kiderült, az utolsó 50 métert gyakorlatilag függőlegesen felfelé kell megtenni, láncokkal biztosított úton. 

A panoráma lenyűgöző  Maly Rozsutec csúcsáról

Óvatosan kapaszkodtunk felfelé, még a legkisebb is jól vette az akadályokat. Közben azon gondolkodtam, vajon lefelé lift visz majd, vagy hasonlóan izgalmas terep vár a másik oldalon? Vajon mit fognak szólni hozzám útitársaim? 

A csúcsra felérve azonban a látvány  mindenért kárpótolt! Körpanoráma és némi napsütés fogadott. 

Kilátás a másik irányba. A kép jobb alsó sarkán látszik a lefelé utat jelző zöld jelzés. 

Fotózkodás után az erős szélen kívül az egész közelről hallatszó dörgés, no meg a lefele út bizonytalansága és az idő rövidsége borzolta csupán az idegeinket, így nekiindultunk. 

A tapasztalat az, hogy messziről mindig rosszabbnak látszik a helyzet, mint amikor bekövetkezik! A lefelé út izgalmas volt ugyan, de jól teljesíthető. 

Lefelé a csúcsról - tartogatott kihívásokat ez a szakasz is. 

Óvatosan araszoltunk a láncokkal segített meredek ösvényen. Mire leértünk a cilinder aljára, úgy éreztük, ennél nehezebb már nem lesz, innen tényleg csak lefelé visz az út. Tényleg így volt, mégsem tudtunk nagyon gyorsan haladni, mivel meglehetősen meredek volt kilométereken keresztül, egészen Podrozsutek hatalmas fák között megbúvó házakig. 

Közben egyre többször dörgött, egész sötét lett, a telefonom alig pár százalékon pörgött, kicsit aggódtam, hogy lemerül, és akkor hogy találunk vissza az autóhoz? Szerencsére az utat nem lehetett eltéveszteni, nagyon jól jelzett volt végig. 

Podruzsectől a terep már nagyon kényelmes, kb. 1 km-en keresztül széles földúton vezet a mezőkön át, majd újra betér az erdőbe, enyhén lejtős úton 8 órára értünk vissza kiindulási pontunkhoz.

Az út hossza összesen 12,5 km, a szintemelkedés összesen 1000 m volt, és mindezt 6 és fél óra alatt tettük meg, ami egyezett is előzetes elképzelésemmel.  Egyetlen egy kihívást nem láttam csupán előre: Maly Podruzsec meredek kalapját, de végül pont ez tette még felejthetetlenebbé a túrát, és kis családom remekül vette az akadályokat, és még esőt sem kaptunk a nyakunkba, ami családi túráinkon határozottan szokatlan, ámde kellemes meglepetés. 

Most már csak egy 4 és fél órás autóút állt előttünk, amit szintén szerencsésen abszolváltunk.