Zúzmarás, napsütötte hegycsúcsok alatt autóztunk kiszemelt célpontunk felé. A táj csodálatos volt, az ember szíve megtelik ilyenkor örömmel.
Amúgy is izgatott voltam kicsit, mert rég nem látott ismerősökkel fogok együtt túrázni! Gyerekeim általános iskolai osztályában sokat jártunk közösen biciklitúrákra, bejártuk az ország rejtett szegleteit, és mind a gyerekek, mind a szülők jól érezték magukat. A társaság egy része azóta is összejár, de az évek viharai engem másfele sodortak.
Külön öröm volt, hogy így fiam is csatlakozott hozzánk, pedig őt igazán nehéz kimozdítanom otthonról!
Találkozásunk első pillanatában kiderült: mindenki maradt a régi, pont olyanok, mint amire emlékeztem, és amit szerettem bennük: vidámak, nyíltak, érdeklődők, jókedvűek, érdekesek, inspirálók!
Így aztán hamar elmerültünk a múlt felelevenítésében és a jelen kérdéseiben, miközben róttuk a Molnár-patak romantikus, ámde meglehetősen sáros útjait. Így aztán most számomra nem is annyira a túra volt az izgalmas, inkább a társaság és a beszédtéma.
A patakon többször is átkelve, ám mindvégig a patak mellett haladva elértünk egy teljesen indokolatlan sertésfarmhoz az erdő közepén. Hatalmas rózsaszín disznók túrták röfögve a talajt, majd lobogó fülekkel, boldogan rohantak felénk. A kerítés útjukat állta. Gazdájuk mély felháborodással, méltatlankodva és minősíthetetlen hangon ordította, hogy forduljunk vissza, mert ez magán terület. Az erdő közepén? Lekerítetlenül? Honnan kellene tudnunk? Talán addig tart a határ, ameddig a hangja elér...
Az incidensen töprengve választottunk másik irányt, ahol azonban vadászok tanácsoltak minket egy másik irányba. Vadászat vasárnap? Amikor tele van az erdő kirándulóval? Ezen azonban már nem is lepődtünk meg.
Végül aztán Zebegényben betértünk a réteseshez, ahol hosszú sor, kedves eladók és finom rétesek vártak ránk. Jól esett a konfliktusok ellenére is kellemes erdei séta után.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése