A százhalombattai téglagyár romjai

Érd és Százhalombatta határában, a Sánc-hegy lábánál áll a régi téglagyár romos épülete. 
A gyárat Freiberger Dávid alapította 1893-ban. Az 1900-as években virágzott a téglagyártás, sok környékbelinek biztosított jó megélhetést. 

A  falak alapján sokáig inkább félbehagyott épületnek  gondoltam ezt a házat, mint romnak. Leginkább az ablakkeretek maradtak meg épségben.

Megpróbáltam az épület lábánál körbejárni a falakat... Nem csak lehetetlen, de veszélyes vállalkozás is, a fejünk felett hatalmas lukak tátonganak, melyeken keresztül simán lecsúszhat egy-egy vaskosabb gerenda. 

 Felnézve pedig korhadó, egymásra hányt gerendák és lécek között láthatjuk úsznak el az eget borító fellegek. (Már ha éppen vannak fellegek.)

A falban azonban mindenfelé bejáratot találhatunk az épület.  Persze jó ízlésű graffitisek ráérő idejükben ugyancsak kipingálták, nyáron szép kontrasztot alkot a vörös festék a zöld bokrok leveleivel. 

Odabent félhomály fogad, az elemlámpa fényénél látszik a pince boltíves szerkezete, a mennyezetben számtalan szellőzőnyílást fedeztem fel. 

Talán ez annak  a körkemencének a maradványa, amiről a forrásom írt? 

Az első változatban: 

 "A téglagyárhoz egy 12 kamrás, alsó-felső huzatos kemence is tartozott, egy kb. 35 méteres kéménnyel."

Az első világháború alatt egy nagy felhőszakadás következtében a víz elöntötte a völgyet és a gyár kemencéi felrobbantak.  1924-ben a cég újra indította a termelést, egy sokkal modernebb berendezéssel. Ekkor épült a 16 kamrás Hoffman rendszerű körkemence, mely fölé  fából épült térszárítót emeltek (ennek romjait láthatjuk most)  és egy  a 65 méteres kéményt építettek. A kéménynek ma már nyoma sincs, de a következő  linken  még jól látszik.

 

1942-ben megvette a gyárat egy székesfehérvári építész, innentől kezdve  Lázár János Tetőcserép és Gőztéglagyára nevet viselte a telep. A gyárban mintegy 200 munkás dolgozott,  teljes családoknak (férj, feleség és gyerekeik számára) jelentett biztos megélhetést az itteni munka. A gyárhoz fürdő, kultúrház és szolgálati tornácos lakások is tartoztak. Íme egy nagyon izgalmas, személyes elbeszélés az akkori életről: http://szazhalom.hu/volt-egyszer-egy-teglagyar/ 

A legyártott termékeket a szárító színekben tartották. Ezeket az épületeket láthatjuk a fenti képen az előtérben, ezeknek ma nyoma sincs. 

További archív képek a gyár életéből: https://www.kisvasut.hu/showgallery.php?a=1788&i=24448

A gyárat 1950-ben államosították. 1956 után a gőzmeghajtású gépeket elektromos gépekre cserélték és gépesítették a termelést. 1963-ban megalakult a Budai Téglaipari Vállalat. A Dunamenti Hőerőmű és az olajfinomító megépülésével a munkások száma jelentősen megcsappant a téglagyárban, sokszor alkalmi munkásokkal kellett pótolni a munkaerőt. 1990-ben a gyár termelését fel­füg­gesz­tették. A dolgozók átkerültek Törökbálintra, az ottani téglagyárba.Iinnentől kezdve a gyár sorsa megpecsételődött. A fenti képen látható állapotban én sosem láttam (kb. 7 éve járok arrafelé rendszeresen). 2008-ra lebontották a melléképületeket és az életveszélyessé vált kéményt is, sőt a hegyoldalt támfallal erősítették meg.  

Az egykori  kémény helyén találtunk egy feljáratot, de legnagyobb csalódásunkra nem tűnt járhatónak az emelet. 

A gőzosztó csöve végigvonul az emeleten. A betonkoszorún kívül ez maradt meg viszonylag épségben.

A legfelső szintre létre vezet az épület külső homlokzatán. 

Kísérteties, ahogy a moha zöldje vastagon befedi a gázosztó csöveket.