A véletlen úgy hozta, hogy viszonylag rövid kitérővel tudunk egy pillantást vetni Csáfordjánosfán a tőzikés erdőre, ahol tavasszal fehér virágszőnyeg borítja az erdő alját. Szeretek visszajárni az erdőkbe, hegyekbe, folyókhoz az év különböző szakaszaiban és megfigyelni, hogy változik a természet, hisz az életben csak egyetlen biztos van: a változás.
A tanösvény többször is átvezet vízfolyások fölött. Így mutat alig másfél hónapnyi különbség a természetben:
Mindig megnyugtat az, hogy annyira más lett minden, és mégis ugyanaz és ez így rendjén van. A megváltozott állapot is jó és csodálatos, ami szép volt elmúlt, és helyére jött valami másfajta szépség, aminek a mélyén mégis ott van az a régi. Jó látni, hogy bár elmúlt a pompás fehér takaró, a csodás jázminillat is az emlékeimben él már csak, az erdő mégis gyönyörű, tele van élettel, madárdalt visszhangoznak a fák, burjánzik a növényzet. A fák lombja bezárult, az erdőben titokzatos félhomály honolt.
Lábunkra ragadós galaj tapadt lépteink mentén, réti boglárka sárga virágait ringatta a lágy szellő a hosszú szárak végén.
Sok helyen még megtaláltuk a tőzikék leveleit, és terméseit is.
A réteken hamarosan virágzik a szibériai nőszirom. Elvileg agárkosbort is kellett volna találnunk, azt nem láttunk, ínfüvet viszont annál többet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése