A gemenci erdő első pillantásra nagy csalódás volt számomra. Szinte szabályos négyzethálós, egy nyomsávos, széles, homokos erdészeti úthálózattal rendelkezik, az utak között pedig szabályos sorokba ültetett fák sorakoznak. Kicsit sem tűnik az erdő érintetlennek. Aztán elérkezünk egy-egy lefűződött holtághoz, vagy a holtágba folyó kis csatornához, és hirtelen az igazi érintetlen, vad természetben találjuk magunkat. Össze-vissza heverő letört ágak, víz mosta gyökerek és a víz ereje alakította medrek, mocsarak és léprétek között.
Erre a kis édenkertre a turistaút mentén bukkantunk. Az útról csak annyi látszott, hogy régen egy híd, vagy gát állhatott itt, de mindez elég volt ahhoz, hogy a bicajról leszállva bámészkodjunk kicsit.
De még mindig nem látszott a különlegessége.
Egy kis ösvény vezetett végig a víz mellett, elindultunk arra, és akkor elénk tárult az igazi Gemenc.
Olyan, mint amilyennek korábban elképzeltem.
Pár hete még legalább másfél méterrel magasabban lehetett a Duna vízszintje. Erre utal a gyökereken és a talajon megtelepedő ezüstös iszapréteg. A visszavonuló ár pedig szépen kimosta a gyökerek közül a földet, ezzel létrehozva a meredek part különleges látványát.
Talán egykori gát maradványai ezek a szanaszét heverő sziklák.
Mindenesetre most jó szolgálatot tettek: átkeltünk rajtuk a túlsó partra, ahol egy lápréten bolyonghattunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése