Láprét a Börzsönyben

A lápot egész váratlanul pillantottam meg. Kóspallag helyett véletlen Márianosztra felé kanyarodtam az elágazásban, majd  alig pár száz méter múlva jobb szemem sarkából szúrtam ki az égerest a kanyarban. Vissza is fordultam, le is parkoltam az autót az út szélén. Nekem ezt látnom kell! 

Kiszáradt talajon lépkedtem, méteres fehér szakállas zsombékok tetejéről magas szálfák nyújtózkodtak az ég felé. 

A fák között sás friss hajtásai zöldelltek. 
Kicsit csalódott voltam: vízben álló fákra számítottam, virágzó mocsári növényekre. Úgy látszott erre nem sok esélyem van.  
Aztán egyszerre csak megpillantottam a fák között a vizet. Ennek Dézi is nagyon megörült, mintha az egész autóúton csak arra várt volna, hogy végre húsvét reggelén rohadó, sáros mocsárban illatosíthassa ki magát.

Engem teljesen magával ragadott a látvány, percekig nem tudtam mozdulni. Hallgattam a madarak ezerféle trilláját, a kutya lubickolásának hangjait, a bogarak zümmögését. Aztán a távolban valami sárgát láttam felvillanni a szélben. Csak nem mocsári gólyahír szirmait mozgatja a hideg tavaszi fuvallat? 

Ezek a növények szeretnek nyakig vízbe burkolózni, most azonban szárazon álltak, ezért egész jól meg tudtam közelíteni és a földön hasalva tudtam őket fotózni. 

További vízinövények közül csak a mocsári zsurló kezdeményeket véltem felfedezni és néhány virágzó sás zsombékot.

Az égererdő talán összességében 200 méter hosszú és 100 méter széles volt. Üde kis színfolt az erdő közepén. Nedvesebb időben bizonyára itt gyűlik meg az esővíz, és fél méter mély tavat is képezhet -legalábbis erre következtettem a zsombékok magasságából. Most azonban a fák teljesen szárazon álltak, és csak a fák közötti tisztás egy kis hányadában gyűlt meg a víz. A partján vaddisznó és szarvas lábnyomok tanúskodtak arról, hogy nem csak a kutyám szeret itt fürdőt venni. 

Az erdő alján a gólyahíren kívül még  ibolya virágzott nagy mennyiségben.

 

A zsombékok tetején álló fák tövénél moha és páfrány hozta friss hajtásait. A páfrányok ilyen vidám gubókból tekergetik ki magukat.

Kidőlt fák csonkjain, a víztől védett magasságban az elárasztást kevésbé tűrő növények burjánoznak. Ez a csalán valóságos bokrot képez.

A láperdő közepén, a kis tó szélén megpihentem egy kis időre és felfigyeltem egy mély dudaszerű hangra, melyre időnként egy vékonyabb, de erőteljes bőgés válaszolt. Felváltva hallatszott a kétféle búgás, én pedig mozdulatlanul vártam, hátha feltűnik valami  a fák között, és kiderül, mi vagy ki a hang forrása. erre azonban nem került sor. Mégis áhítattal álltam és teljesen belefeledkeztem ebbe az erdőtemplomba. 

Az égerfa jól tűri, ha  hosszabb-rövidebb időre elárasztja gyökereit a víz. Ezért olyan helyeken is megél, ahol más fák nem. Ugyanis un. sugárgombákkal él szimbiózisban, amik képesek a vízben oldott légköri nitrogént a növény számára felvehető vegyületekké alakítani.
(forrás: http://www.terra.hu/fak/html/alnus.glutinosa.html)   

A gyökerek fölött idővel kis duzzanat alakul ki, amelyek ezeket a nitrogén-rögzítő baktériumokat tartalmazzák. Ha minden igaz, akkor az alábbi képen pont erre az ököl méretű kemény göbre találtam rá. 

Az égerfa gyógyító hatását már a népi gyógyászatban használták vérzések csillapítására, segítenek állítólag reumás megbetegedések esetén, használható megfázás, hörghurut, gyulladások csillapítására is.