Szarvasbőgés

 

Az erdő csupa csend. Szellő sem rezdül, de lépteim alatt a szeptemberi késő nyárban hangosan zörög a csonttá száradt avar. A völgyben újabb hang csatlakozik hozzám,  csordogáló patak csilingelése követi léptemet. Az idegesítő, arcom előtt kerengő legyeken kívül más élőlényt nem látok az erdőben, úgy látszik az utolsónak hitt strandolós napon minden ember a vízparton van.  Megértem, rólam is dől az izzadtság míg mászom felfelé. Az Érsek-kútnál szerencsére van víz, feltöltöm fogyó készleteimet, remélem kitart reggelig! 

Pókművészet 

A réteken szép csokrokban virít az őszi kikerics, elmerülök a fotózásban, és megszűnik a külvilág. 

gyújtoványfű

 

Kis ökörfarkkóró kései virágait felváltja az  őszi kikerics nyiladozó bimbója. A legyek itt is megkeserítik az életemet. Ahogy lehasalok, vagy megállok egy pillanatra, nagy felhőkben telepednek rám. 

 

Viszonylag korán felérek a táborhelyemre, leheveredek a domboldalon, élvezem a délutáni napsütést, és belemerülök az olvasásba. 

Aztán egyszercsak meghallom! Öblös hang búg fel a völgyből a magasba. Hihetetlen hang ez, megremegteti az ember szívét. Mélyen indul, hosszan elnyújtva, a végén némi ugató cifrázással. 

A nap lassan halad a horizont felé, és egyre többször hangzik fel a szarvasbika éneke. 

Ahogy lemegy a nap, a tücskök is rázendítenek, a szarvasbőgés mély baritonját folyamatos mezzoszopránuk egészíti ki. 

Egész éjszaka tart a párbeszéd, a hegy két oldaláról felelgetnek egymásnak, váltogatják az ütemet, a hangmagasságot, a tempót. Úgy éjfél körül az egyik elhallgat. Tán meggyőző volt a másik, vagy belefáradt az erőfitogtatásba? A másik azonban még pirkadat után is hallatja hangját.