Bóklászok a Duna partján. A gumicsizmám cuppog a az áradás után hátrahagyott iszapban. Örülök neki, mint a kis gyerek - nincs aki rám szóljon. Ki tudja hányadik reggel ér már itt a fák alatt. Mindig ugyanaz, és mégis más. Meditatív állapotban andalgok, mélázok a múlton.
A parti füzek csaknem vízszintesen nyúlnak a víz fölé. Nyáron hatalmas lombalagutat képeznek, most azonban kopár ágaik között messzire látni.Magamban.
A Duna vízállása miatt mókás gyökérzetük is mélyen a víz alá került, de az ágak tükörképe szelíden néz vissza rám.
A Duna csendesen hömpölyög tova, gyenge hullámok érkeznek a part felé.
Lassan vibrál a víz, csomót köt az ágakra. Szinte hipnotikusan hat a látvány. Kikapcsolok és belemerülök a gondolataimba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése