Kőmosó-szurdok és Via Ferrata

Kedvenc FB csoportjaim valamelyikében olvastam a Kőmosó-szurdokról, és rögtön felcsillant a szemem: csodás hely lehet! Három szintes vízesés, érdekes sziklaalakzatok, vár a csúcson!   Nagyik és unokák, fiatalok és középkorúak egyaránt megtalálhatják itt a nekik való útvonalat - itt az ideje egy Nagy Családi Kirándulásnak.

Tesóm ezt meghallván teljes izgalomba jött: sziklát mászunk! Bérel felszerelést!

HM ???

A Cseszneki Vár hatalmas sziklatömbökre épült az Árpád-korban. Mindez igen nehézzé tehette a hajdani török, illetve labanc ostromlók dolgát.
Nem úgy manapság, amikor kényelmesen járható, sziklába fúrt vasakon lépkedhetünk, miközben acélsodronyba kapaszkodva, beülővel biztosítjuk magunkat és lépésről lépésre közelítjük a szinte függőleges sziklafalakon a hegycsúcsot! Persze kell hozzá egy gyakorlott vezető, felszerelés és sziklamászó engedély. (További információk  a vasaltutak.hu oldalon) Mi a különbség a sziklamászás, hegymászás és a via ferrata között? Információ itt>>)

Nos maga a szurdok alig 500 méter, gyalogosan 10 perc alatt bejárható. Ha fotózni akarsz, akkor még plusz negyed óra. Kicsit csalódott voltam, dacára a remek társaságnak, a jó időnek és a rengeteg hóvirágnak.
Megkerülve a hegyet, a nyugati oldalról egy meredek ösvényen vettük be a várat: az unokák rohamostrommal, a szülők tempósan lihegve a gyerekek után,  a nagymamák megfontolt lassú araszolással, biztos hátvédként.  

Innen szépen lesétáltunk újra a szurdok felé, ahol a beülőkbe öltözött hegymászók csapatai már  nagykörúti csúcsforgalmat generáltak. 

Mi is elővettük az előre bérelt felszereléseket és a vállalkozó kedvű fiatalok felcsatoltak. Én mászás helyett az esemény dokumentálását választottam feladatul. 

Nos a sziklamászás nem egy száguldó, látványos eseményekben bővelkedő sport. A megfelelő eszközök módszeres felcsatolása, ellenőrzése után szépen sorba kell állni a kiválasztott vas út előtt.

Cseszneken háromféle nehézségű útvonal közül lehet választani.  A legrövidebb, közepes nehézségű utat választottuk kezdésnek, ahol épp egy tatabányai sziklamászó egyesület tagjai is jelen voltak Kovács Tamás vezetésével, bolondsipkába öltözve vidám farsangi hegymászást rendeztek.
Tesómék gyakorlott sziklamászók, türelmesen magyarázták 10 éves fiaiknak és lányaimnak a mászás technikáját. Így kell kapaszkodni, így biztosítod magad, az egyik kapocs mindig legyen becsatolva az acélkötélbe, stb. Aztán elindultak. Szép lassan, sorban egymás után. Egymástól adott távolságban, nehogy sérülést okozzanak egymásnak egy estleges eséskor, vagy kapaszkodáskor. 

Szóval nem egy száguldás. Akik nem másznak éppen, a szikla aljában ücsörögnek, és nézik a mászókat.
Dögunalom. Én kattintok néhányat a géppel, fotózom a mászók hátsóját, majd sógornőm és édesapám feszült arcát, ahogy bámulnak felfelé.  

Aztán a te gyereked kerül sorra, és megérted. 

A szíved a torkodban, vérnyomásod pörög, a fejed vörösödik, visszafojtod a lélegzeted és izmaidat megfeszítve nézed: vajon feljebb jut a sziklán? Megtalálja a lépést?

Lányom az első méterek után kétségbeesetten lóg a drótkötélen, és érezem, hogy legszívesebben visszafordulna onnan, ha tudná hogyan. Mert bár már 24 éve elszakították a köldökzsinórt, ilyenkor mégis kiderül, hogy millió láthatatlan szállal vagy összekötve és érzed, pontosan érzed, hogy bizonytalan és fél. (Később pontosan ugyanazokkal a szavakkal mesélte érzéseit, amikkel én is kifejeztem volna ezt a pillanatot.) 

Nincs visszaút, mögötte további mászók sorakoznak,  előtte a függőleges fal, most mi lesz? Tesómék messze vannak tőle, és a két tízévesre figyelnek. 

Ekkor mentőövet dob a bohócsipkás, és feldumálja a hegyre:

Jó! Most a kezeddel jobban húzd magad. Ne combból dolgozz, mert nagyon elfáradsz. Ne a térdedet használd, mert az könnyen sérül. 

Kicsit vidd jobbra a bal lábadat, ott van egy kiszögellés, most a másik lábadat kicsit feljebb. Ne gondolkozz, csak lépj és gyere! JÓ! 

- Most a jobb lábadat kicsit balra! 

- De akkor összekeverednek! 

- Cseréld meg a két lábad! 

- ??? - Úgy értitek ugorjak egyet?

- ÚGY!!!! 

Ezeket a párbeszédeket lányom későbbi elbeszéléseiből ismerem. Nagyon büszke vagyok rá, hogy végül legyőzte félelmét, és pánikolás nélkül végigment az úton! Persze a másik lányomra és az unokaöcséimre is büszke vagyok, megfontoltan haladtak, erősek és ügyesek voltak.

Én mindeközben a szikla melletti hegyoldalon kapaszkodom felfelé, ami szintén csaknem függőlegesen vezet a szikla mellett. Sáros, csúszós talajon, fák gyökereibe kapaszkodva igyekszem egy szintbe kerülni vele, és roppantul megnyugtat, amikor hallom az bohócsapkás segítő irányítását. 

Ettől megnyugodva visszafordultam volna, de ekkor szembesültem vele, hogy itt bizony nem fogok lejutni, nincs más hátra, mint meredeken előre. Gyorsan elpakoltam a fényképezőgépet, a mászáshoz mindkét kezemre szükségem volt, végül - magam sem értem, hogyan - felértem a egy kisebb csúcsra. Alattam szakadék, előttem függőleges sziklafalak, ahol szintén néhány sziklamászó gyakorolt.

Szerencsére találtam kitaposott, járható ösvényt, így végül feljutottam a gerincre, ahonnan remek kilátás adódott a várra. 

Végül mindenki épségben, legyőzve félelmét feljutott a csúcsra! Igazi kihívás volt kezdőknek és haladóknak egyaránt, és még sokáig beszéltünk a  történtekről. Izgalmas túra volt!
További remek fotók a Vasalt utak - via ferrata Magyarországon facebook oldalán: https://www.facebook.com/pg/vasalt.utak/photos/?tab=album&album_id=1202327626502540