Reggelente metszően hideg a levegő. Az erdőben a tócsák tetején érdekes jégrajzok, minden lélegzetvételnél párafoltok úsznak előttem. Ahogy meg-megiramodik a hajnali szellő megzörgeti a tölgyeken maradt elszáradt leveleket.
A Beliczay-sziget vízben álló fái közt 1 cm jégrétegen csillan meg a napsugár. Minden kopár, itt-ott mutatóban egy kis hó.
De ha az ember lánya csöndben lépked, és kissé feljebb tolja füléről a sapkát, akkor édes csilingelő dallamfutamokat is hall. Kicsit még bizonytalanul, szinte csak tudakolják a hangocskák: igaz-e? Valóban? Vége a télnek? Aztán a bokrok között megpillantani néhány színes tollú kismadarat, aztán még egyet, és még egyet, egyre többet, egyre vidámabban csivitelnek. No ezek még nem a tavaszi csodanász hangjai, amikor csak úgy zeng az erdő, de életet visznek a halottnak tűnő tájba. Aztán az út szélén futó meleg vizű patak partján megpillantok néhány csillagvirágot!
Itt a tavasz. 
Most már én is várok rá. :)
VálaszTörlésA tél legalább lett volna normális tél, nem mintha sokat tudtam volna barangolni a természetben, de akkor is. :)
Az első virág mindig egy csoda, ugye?
nagy öröm látni, hogy már végre nyílik :)
Törlés