2015. február 19., csütörtök

Közeledik

Reggelente metszően hideg a levegő. Az erdőben a tócsák tetején érdekes jégrajzok, minden lélegzetvételnél párafoltok úsznak előttem. Ahogy meg-megiramodik a hajnali szellő megzörgeti a tölgyeken maradt elszáradt leveleket. 
A Beliczay-sziget vízben álló fái közt 1 cm jégrétegen csillan meg a napsugár. Minden kopár, itt-ott mutatóban egy kis hó. 
De ha az ember lánya csöndben lépked, és kissé feljebb tolja füléről a sapkát, akkor édes csilingelő dallamfutamokat is hall. Kicsit még bizonytalanul, szinte csak tudakolják a hangocskák: igaz-e? Valóban? Vége a télnek? Aztán a bokrok között megpillantani néhány színes tollú kismadarat, aztán még egyet, és még egyet, egyre többet, egyre vidámabban csivitelnek. No ezek még nem a tavaszi csodanász hangjai, amikor csak úgy zeng az erdő, de életet visznek a halottnak tűnő tájba. Aztán az út szélén futó meleg vizű patak partján megpillantok néhány csillagvirágot! 
Itt a tavasz.




2 megjegyzés:

  1. Most már én is várok rá. :)
    A tél legalább lett volna normális tél, nem mintha sokat tudtam volna barangolni a természetben, de akkor is. :)
    Az első virág mindig egy csoda, ugye?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nagy öröm látni, hogy már végre nyílik :)

      Törlés