Parádfürdőtől az Ilona-vízesésen át a Sas-kőig - hóban

Nagy hóban kirándulni kaland. Még itthon is. Igaz, most letaposott ösvényeken jártunk. A vízesésig széles, jól járható havas úton. Onnan pedig már egy keskeny taposott ösvényen a vízesés fölé. Ekkor húztuk lábunkra a hágóvasat, ami remek szolgálatot tett. Nem csúszkáltunk, végig stabilan tudtunk lépni. Errefelé már alig járt egy-két ember, pedig igazán nagy élmény ekkora hóban túrázni. Az erdő csendes volt és napsütéses. A lábunk alatt recsegett a fagyott hó. Azt hittem fázni fogok, hiszen - fokott mutatott a völgyben az autó hőmérője, de ahogy kaptattunk felfelé, kimelegedtünk. A szél se rezdült. 

Egy helyen elvétettük az utat, véletlen a szélesebb keréknyomokat követtük. Egy vadászlesben megpihentünk, itt néztem meg a térképet, és láttam, hoyg egy helyen elvétettük az utat. Úgy látszik a szélesebb keréknyomok megtévesztettek. Végül rövidítettünk az erdőn keresztül, meredeken felfelé, szűz hóban. Hágóvas nélkül biztos nem jutunk fel, így azonba gyerekjáték volt elérni a jelölt ösvényt. 

Aztán már alig emelkedett az út, megcsodáltuk a Sas-kő panormáját, pihentettük megfáradt lábainkat, majd visszafelé vettük az irányt. 

Feltöltő 14 km volt a jeges téli erdőben. 

Ilyen színes is lehet a havas téli erdő

Úton a vízesés felé

Ilona-vízesés, hazánk legnagyobb természetes vízesése befagyva. 

Egy rejtett kilátópont a Sas-kő közelében

Kilátás a Sas-kőről Markaz felé

Először teszteltem a hágóvasat. 

Sas-kő panorámása. A távolban még a Tátra is felsejlett. 

Néhol ennyire feltúrták a havat a vaddisznók. 

Naplemente fényei kísértek le a hegyről.