#vaktérkép

 

Már megint ez a hely. Misztikum és rejtély, és csupa titokzatos mendemonda. Koldusasszony átka ihlette boszorkány, kincset rejtő erdő mélye?  Vagy az utolsó nógrádi betyár rejtőzik a sziklák között? Akárhogy is, annyit olvastam róla, meg kell keresnem. Így aztán egy téli napon felkerekedtem, nekivágtam a hegynek. Ennyi erővel a szomszéd hegyre is mehettem volna: a köd vastagon gomolygott, épp hogy csak az orrom hegyéig láttam. A kilátóba felmászva a közeli fák sejtelmes gallyai nagy sóhajtozó jajgatással integettek felém  a semmiből.

Tovább indultam. Keskeny, meredek, ferde ösvényeken csúszkáltam a jeges havon. Nem érzékeltem, mi van körülöttem, csak a talpam alól kicsúszó kavicsok távoli visszhangzó koppanása sejtette, hogy nagy mélység felett adom elő jégtáncos mutatványom.  Egy biztos: az erdő különlegesen misztikus volt. Még a Börzsönyben szokatlan barlang üreget is megtaláltam, kincs azonban nem volt benne, legalábbis a bejáratnál biztos nem.

Aztán eltelt egy év, talán kettő is. Egy ragyogó napsütéses, kellemesen meleg napon pillantottam meg a nyerget, és megismertem: ez a Ködös Út! Menjünk. Letértünk a tervezett utunkról, megmásztuk a hegyet. Micsoda panoráma! Micsoda kilátás! Keskeny, meredek ferde ösvényen ereszkedtünk lefelé a hegyoldalban, alattunk szédítő mélység, lábunk alatt gurgulázó kavicsok, mindenfelé ezernyi virág: lila, fehér, sárga, kék, piros, narancs  színekkel dicséri a tavaszt, madárdal visszhangzik a körülöttünk lévő hegyoldalakról,  mézédes illat tölti be a levegőt.  

Leültünk az egyik szikla tetejére és néztük a zöldet. Éreztem, ahogy körbevesz és átölel a hegy, belemerülök és elveszek a szépségében.  A bennem lakozó boszorkány egy pillanat alatt eltűnt, egyszerre minden egyértelműnek és egyszerűnek tűnt. Hatalmas békesség és szeretet áradt szét bennem. 

Itt. A világ közepén.

Kincset találtunk.

Készült a Vadregényes Börzsöny facebook csoport játéka alapján.