2022. január 15., szombat

Hunyad-orom

No, még pont belefér egy rövid séta az napsütésben - gondoltam, s nekiindultam a világnak. Na jó, azért messzire nem készültem, a cél a Hárs-hegy volt. Ám ahogy áthajtottam az autóval Zugligeten, hirtelen eszembe jutott, hogy a Tündér-sziklával szemközti hegyen még sosem jártam, pedig ahányszor az előbb nevezett sziklán ücsörögtem, mindig eltöprengtem azon, mi is lehet amott, a másik oldalon. Aztán már hazafelé tartván rendszerint  el is felejtettem, hogy meg akarom nézni egyszer.  

Most azonban bevillant. Így aztán leparkoltam az autót a hegy lábánál lévő parkolóban, és a hirtelen ötlettől hajtva nekivágtam az ösvénynek. Az első lépések után rájöttem, hogy lőttek a könnyed sétának, de nem bántam. Az út oly meredeken kanyargott felfelé, hogy vetekedett egy börzsönyi Nagy-Mána mászással, hamar kimelegedtem, feszült a vádlim, dolgoztak a lábizmaim, éreztem, hogy dobog a szívem. Meglepően jól esett! 

Közben vissza-visszatekintgettem a szemközti Tündér - sziklára a fák között, melyet épp arany kontúrral vont be a lemenő nap sugara. 

A 349m magasan fekvő kilátópontról a fák közül pillanthattam ki a János-hegy felé, majd haladtam tovább az ösvényen, immáron lefelé. 

Hamarosan elértem egy egykori légvédelmi bázis betonbunkerét. 

Elhaladva mellette mindenfelé kidőlt fák keresztezték az utat. Nem is nagyon akartam elhinni, hogy arra kell tovább menni, de a térkép ezt mutatta. Olyan lejtő következett, hogy örültem, hogy se sár, se hó nincs, így is tyúklépésben tipegtem, fától-fáig kapaszkodva  a csaknem függőlegesen vezető ösvényen lefelé. 

Mire kisimult a lejtő, az erdő is barátságosabb lett.  Az út mentén hatalmas dolomit sziklák vigyázták a léptemet. Annak rendje-módja szerint megcsodáltam, körbejártam, felmásztam a tetejére.  Itt már kezdtem bánni, hogy Dézit sosem hoztam el ide. Mennyire tetszett volna neki!

Aztán lefelé vettem az irányt újra. A vízmosta úton  kavicsok görögtek a lábam alatt, minduntalan gyorsabbak akartak lenni nálam. De az újabb sziklaformáció feledtette a nehézségeket.  Ekkor már csaknem leértem a zugligeti kanyarhoz. Eső és szél csipkézte sziklaperemek, üregek és sziklaszobrocskák tették látványossá a lejtőt. 




Így a végére egész izgalmas és látványos kis kirándulás kerekedett az ötletszerű sétából. A hegy napos lejtőin biztos számtalan virág nyílik tavasszal és nyáron, még szebbé varázsolva a kirándulást. 

A Hunyad-orom természetesen természetvédelmi terület. Mint Budapesten szinte minden zöldterület. Amúgy tudtad, hogy egész Európa összes fővárosát beleértve Budapesten van a legtöbb természetvédelmi terület? Ez a kis darab is egy üde színfolt az amúgy házakkal sűrűn beépített területen. Mert ugye, a természetvédelmi terület ténye nem zavarja a befektetőtek abban, hogy lakóparkokat építsenek a közelben. 

Kilátás a sziklák tetejéről

Kíváncsi voltam, honnan kapta ez a dicsőséges nevet a hegy? Kis kutakodás után találtam rá erre a forrásra:

Döbrentei Gábor költő, akadémikus javaslatára 1847. június 17-én a fővárosi közgyűlés úgy határozott, hogy „Buda szab. kir. főváros megyéjében kebelezett völgyek és bérczek” közül ötvenhét kap magyar nevet az addigi német helyett. 
„A nemzetté olvadás megközelítésére untalan intse mindazokat, kik azokon a tájakon örvendenek és kéjelegnek, vagy azokat mívelik és a szorgalom verítékével hasznosítják.”, írta 1852-ben ifj. Palugyai Imre. új közterületnevek a határozat értelmében 1848. november 1-jén léptek érvénybe. A Dűlőkeresztelőnek nevezett eseményen kapta a Hunyadorom nevet az egykori Laszlovszkyberg, és lett Tündérhegy az Am Himmel -
Tudtam meg a  NYEST - Hogy mulat egy magyar akadémikus c. cikkéből. 


 

Kilátás a Tündér-szikla felé. A hegytetőn az Erzsébet-kilátó. (Másnapi felvétel)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése