Dömörkapu. A parkoló már csaknem megtelt, amikorra odaértünk, pedig korán indultunk. Mégis sokan választották ezt a napot kirándulásra a Bükkös-patak hűvös, árnyas völgyében.
A vízesés most is elkápráztatott, nem álltam meg fotózás nélkül. Több, mint fél órát vacakoltam a beállításokkal és a megfelelő nézőpontok kiválasztásával, társam addig türelmesen várt. Sosem értettem, hogy bírja ezt, idegesítő lehet arra várni, hogy végre méltóztassam befejezni a képalkotást és hajlandó legyek tovább indulni!
Végül méltóztattam és hajlandó lettem. Órámra néztem: jól elszaladt az idő, több, mint 20 km vár ránk a mai napon, a cél Dobogókő, aztán vissza ide. Úgy számoltuk fotózással, pihenőkkel együtt 3-4 óra az út felfelé, ugyanannyi lefelé.
Elhagyva a vízesést először az aszfalt úton mentünk, de hamar letértünk a Bükkös-patak mellett vezető ösvényre, még ha lassabban is lehet haladni, azért mégiscsak izgalmasabb.
Épp belemerültem volna a táj és a patak romantikájába, amikor társam vízesésnél érlelődött gondolatait mondani kezdte. Mire átvágtunk a patakon, épp csak a bevezetőn jutott túl.
A Zergevirág-forrás után a zöld kereszt beletorkollik az országos kékbe, társam pedig rátért gondolatmenetének részletes kifejtésére.
A Sikárosi-rétnél, az erdőből kitérve, csak annyi időre váltott témát, míg előkerestük a sapkánk és a tűző nap elől a fejünkbe nyomtunk. A sok esőnek köszönhetően a rétnek egész alpesi legelő hangulata volt, próbáltam ennek kapcsán ügyesen témát váltani - sikertelenül.
Közben az út is meredeken emelkedni kezdett, egyre melegebb lett, dőlt rólunk a víz, a hajam idegesítően tapadt az arcomra, épp a szemem elé, de társam töretlen lendülettel részletezte mondanivalóját.
Elértük a legmeredekebb részt. Erre egy lélek sem járt már, bükkös és tölgyes váltotta egymást, no meg a téma: hol az oktatás módszertanról a mai fiatalságra, hol a mai fiatalságról a tanári hivatás mibenlétére, majd újra vissza a módszertanra.
Mire elértük az aszfaltozott bicikliutat a nehezén már túl voltunk. Mármint az útnak. Kutyám megadóan ballagott a lábainknál, nem nagyon volt kedve szaladgálni. Minden pocsolyából nagyokat kortyolt, ezután felfrissülve baktatott tovább kettőnk között, figyelmesen hallgatta az iskolák helyzetéről szóló eszmefuttatást.
Ezen a ponton jeleztem, hogy éhgyomorra képtelen vagyok ennél többet végighallgatni, társam sajnálkozva jelentette ki, hogy kár, mert ez őt annyira foglalkoztatja, de addig is itt egy alma.
Hamarosan felértünk Dobogókőre.
Azt terveztem, megnézzük a panorámát és békésen elücsörgünk egy csendes kis vendéglőben, de csalódnom kellett.
Az összes parkoló megtelt, mindenfelé emberek lófráltak, nagy hasú családapák az autóból kiszállva igazgatták maguk előtt dundi csemetéjüket, egyenest az általunk is kinézett vendéglők felé. Az első három fogadóba nem is fértünk be, végül a Platán Panzióban volt még egy szabad hely. A kiszolgálás gyors, a kaja jóindulattal közepes, az ára borsos. Emitt egy fiatal pár két gyönyörű agárral, amott egy kivarrt, vad tekintetű, bőrruhás motoros, mellette félig felnyírt hajú lány, lenge nyári ruhában. Mellettünk egy család, hároméves kislány éles fejhangon követeli a kaját, apuka rá sem hederít, anyuka békésen magyarázza, hogy nemsokára érkezik.
Dolgunk végeztével magunk mögött hagytuk a nyüzsit, és a sárga jelzésen elindultunk a Lajos-forrás felé.
A nap erősen sütött, meglehetősen meleg volt. Kár volt így bekajálni, tele a hasunk, legszívesebben aludtunk volna egyet egy réten, a lábunk alig akart lépni. Aztán belejöttünk. A testünk magától tette a dolgát, az út enyhén lejtett, jó tempóban haladtunk. A forrást 2 és fél óra után értük el, testünk teljesen elgémberedett a monoton meneteléstől. Jól esett kicsit átmozgatni a tagjainkat, inni a forrásvízből. Majd rátértünk a lefelé vezető zöld háromszög jelzésre.
 |
| Kilátás a völgyre a Kőrösi Csoma Sándor emlékműtől. A fák a Bükkös-patakot rejtik. |
Elhaladtunk Kőrösi Csoma Sándor emlékműve mellett, kattintottam egyet a géppel az alattunk kanyargó völgyre, majd gyors léptekkel indultunk tovább. Ezután még több helyen is letekinthettünk az alattunk kanyargó völgyre és a szemközti hegyoldalra, ez a szakasz különösen szép része az útnak.
45 perc alatt végre elértük a parkolót, itt újra autóba ültünk, és irány haza.
Az út hossza összesen 24,5 km, amit összesen 8 óra alatt tettünk meg, nem számítva az út elején a félórás fotózást.
Dömörkaput sok fotón megörökítették már, közelebbről, messzebbről, ez nagyon látványos lett. Gondolom szürkeszűrővel vagy polárral készült. A szemközti fényeket (és a kiégést) még így sem sikerült teljesen kiszűrni, ilyen esetekre lehet jó az átmenetes szürkeszűrő, amivel a fölső rész fényeit le lehet csökkenteni. Mikor Norvégiába mentem, vettem egy ilyet, de nem nagyon sikerült megbarátkoznom vele... sokszor elfelejtettem használni (egyszerűen nem került a készségeim közé). Pedig hasznos darab, tájképeknél sokszor hasznos lehet az égbolt sötétíésére. De ez csak rövid elmélkedés a problémáról (érdekes módon a Dömörkapus (távoli) fotóknál sokszor belefutok a kiégésbe - éppen ezért sok fotó csak a vizet és a közvetlen környékét ábrázolja), a kép ettől még szép és látványos.
VálaszTörlésA túralaírás ismét nagyon élvezetes, menjetek, amíg a szervezetetetk megálljt nem parancsol (mert sajnos egyszer eljön az az idő), persze ahogy a blogból is kederül nyitott kepuk előtt dörömbölök.
Semmiféle szűrőt nem használtam hozzá, igazából nem is terveztem megörökíteni, hisz jómagam is lefotóztam már néhányszor, másokról nem is beszélve. Nehéz újat hozni a témában. Aztán amikor ott voltam, csak nem tudtam megállni. A szűrőket mindig elfelejtem használni, megpucolni, feltenni, levenni. Úgyhogy arra mindig nagyon rá kell készüljek. Sajnos a kiégés ott van, szűrő helyett több expóval és PS-sel szoktam megoldani.
Törlés