Mostanában, ha Dézivel sétálni megyünk nem lót-fut boldogan előre, fülei vége hegyét mókásan lobogtatva, hanem jobb esetben a lábam mellett kullog, rosszabb esetben pedig néhány 10 méter után úgy kell nógatni, hogy méltóztassék még néhány lépést tenni előre.
Megöregedett? Vagy a meleg teszi? Vagy csak nem tetszik neki az úti cél és mórikálja magát?
Egyik esti sétám helyszínéül a Tétényi-fennsíkot választottam. Már többször bejártuk az elmúlt 12 évben, keresztül-kasul szagolta minden bokrát, majd minden hónapban.
A nyári hőség ellenére a fennsíkon rengetegen voltak. Szinte még sosem láttam itt ennyi embert egyszerre, és pláne nem ennyi kutyát! Valóságos falkák közlekedtek a mezők közti ösvényeken. A fennsíkot pedig átható vizelet szag lengte körül. Nem volt éppen idillinek mondható. Kutyám eleinte érdeklődve szagolgatta a nyomokat, de amikor észrevette a falkákat, inkább a hátam mögé keveredett és megpróbálta úgy kerülni az állatokat, hogy én mindig közte és a kutyák között legyek.
Az egyik ösvényen pedig, ahol 3 másik ebet követtünk, gondosan ügyelt arra, hogy a távolság ne csökkenjen közöttünk. Majd egy ponton megállt, visszafelé pislogott az autónk felé, majd kérdőn nézett rám.
Tulajdonképpen ilyen körülmények között az én kedvem is elment a békés esti sétától. Hazamentünk.
Ezentúl rövidebb és néptelenebb utakat kell majd választanunk? Talán már nem fog felmászni a legmagasabb kilátópontokra, nem bújik be minden sziklarepedésbe és nem ugrándozik boldogan a patakokban? Elképzelhetetlen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése