2016. január 1., péntek

Közös túrák 2015-ben

2015 a nyitás éve volt számomra. Nyitottam a világ felé. Talán azért, mert hirtelen több időm lett, vagy mert bennem változott meg valami? Végső soron mindegy. Első pillanatban azt gondoltam, hogy ez nem lesz egy hosszú bejegyzés, de aztán kiderült, hogy csaknem két közös túra jutott minden hónapra. Közös túra valakikkel.
A legtöbbet a legnagyobb lányommal csavarogtunk, csuda szép helyeken jártunk, sokat beszélgettünk. Íme az egyik évindító kirándulásunk a Vértes egyik befagyott bányatavánál.
Régóta terveztem már Csáfordjánosfán megtekinteni a tőzike virágzását. Idén ezt is beiktattuk, csodálatos látvány a minden talpalatnyi helyet beborító fehér virágmező. Nekem legjobban mégis az tetszett, hogy a kidőlt fák gyökereit is ellepték a tőzikék.
Tisza-tó az egyik kedvenc helyem Magyarországon. Szerencsére ezzel lányom is egyetért, idén kétszer is ellátogattunk ide. Tiszaörvénynél új tanösvényt nyitottak az idén. Igencsak kalandos hely! Egy csónakon kötél segítségével húzhatjuk át magunkat egy szigetre, ahol számos izgalmas helyet fedezhetünk fel, megismerkedhetünk a pákászok életével, betekintést nyerhetünk a mocsár életébe. Az alábbi képen látható, milyen különleges helyen vezet az út.
Júniusban Tihanyba látogattunk el. Külön öröm volt, hogy kisebbik lányom is velünk tartott! Cél, hogy megtekintsük a félsziget gejzírkúpjait. A hirtelen jött meleg miatt nagyot fürödtünk a Balcsiban, én már csaknem lemondtam a túráról, végül két gejzírkúpot is sikerült megmásznunk. Aztán csak ültünk a világ tetején, évődtünk, beszélgettünk és nagyon jól éreztük magunkat.
A Garda-tóhoz nyaralni mentünk három gyerekemmel. A panorámánk csodás volt, épp a tóra láthattunk rá a teraszunkról. Sokat olvastunk, délutánonként csobbantunk egyet a tóban, az esték  a közös városi sétával egybekötött vacsorával teltek, majd hazatérve éjszakába nyúló békés beszélgetésekkel, borozgatással,  egymásra hangolódással. 
Reggelente, amíg a két kisebbem aludt megint csak a nagyobbik lányommal kettesben jártuk a környéket. Több vízesést is felfedeztünk, izgalmas magaslatokat jártunk meg együtt.
Augusztusban újra csak kettesben - illetve a kutyámmal hármasban - mentünk Solymárra, ahol a már sokat járt úton, a Paprika-patak mentén bevettük a a Solymári várat, majd megszemléltük a közeli bányatavat. Ez mindkettőnkre az újdonság erejével hatott. 
Szeptemberben újra a Tisza-tónál jártunk együtt. A Göbe-tó jól el van rejtve a kíváncsiskodók szeme elől. Mi ennek a tónak a közepén ringatóztunk egy csónakban, napoztunk, és lassan telt az idő. Körülöttünk őszülő tavirózsa levelek, és virágzó nyílfű.
Idei utolsó közös sétánk a Normafához vezetett, ahol sok ködös nap után végre napsütésben másztunk fel a  az Erzsébet-kilátóhoz, és  a kilátó tetejéről bámultuk a megtépázott, ám megújuló erdőt. 
Korábban főleg a kisebb-nagyobb családdal jártam kirándulgatni (vagy egyedül), idén azt kellett észrevennem, hogy mindössze egyszer szerveztem nagycsaládi kirándulást. Ezen az egyetlen családi kirándulásunk tesómékkal és gyerekeivel még márciusban a Hárs-hegyre vezetett. A Kaán Károly kilátóból figyeltük az árnyékok változását. Jövőre több családi kirándulást szeretnék!
Idén kollégáimmal is akadt néhány közös programunk. Egyrészt unszoltak, hogy annyi szép fotót láttak már a kedvenc Beliczay-szigetemről, vigyem el őket oda. Gondoltam, majd akkor, ha az egészet ellepi a csillagvirág, hóvirág és az odvas keltike virágszőnyege. De valahogy idén nem volt olyan sok, mint amennyi emlékképeimben élt róla. Addig vártam a kedvező pillanatra, míg az elmúlt, és kolléganőim már csak szép emléküket láthatták. Bűntudatosan bizonygattam, hogy amikor még a férjemmel jártunk erre, sokkal több virág volt itt, de csak nevetve legyintettek: nem is a virágok miatt éreztem akkoriban a romantikát! Ilyen lett volna az erdő alja, ha időben megyünk ki.
Művész kollégáim múzeumlátogatást szerveztek Bécsbe, ahova örömmel velük tartottam. Hívtam a lányomat is, és a barátját. Így hármasban jártuk a várost, a többiekkel csak a múzeumban és a buszon találkoztunk össze. 
Velencében testvériskolai kapcsolatot kerestünk. A kirándulás összekovácsolta a tanári kart. Csak kacagtunk a 3 napos esős időn, és azt tettük, amit a többi turista: jártuk a várost! Művész kollégák pedig beszámoltak a Biennálé eseményeiről.
Wroclaw-ba egy nemzetközi projekt keretében jutottam el, ahol a meetingek mellett bronz törpékre vadásztunk. Wroclaw gyönyörű és szórakoztató város. 
Évzáró tanári kirándulásunk keretében Visegrádra látogattunk, ahol a Királyi Palotát tekintettük meg. Majd  a közeli önkiszolgáló étteremben elfogyasztott közös (remek) ebéd békés beszélgetésekre adott alkalmat. 
Az ebéd annyira finom volt itt, hogy akkor is itt zártuk túránkat, amikor az Apátkúti-völgyet jártuk be néhányan.
A mély völgy alján csendesen kanyarog a jéghideg patak. Kidőlt fák keresztezik a meredek patakpartot. Számomra izgalmas ez az élő és holt kuszaság. 
A hely annyira elvarázsolt engem, hogy később a lányommal is visszajöttünk ide (persze, a legnagyobbal). Sikerült egy tikkasztóan meleg kora őszi napon erre sétálnunk. A völgy kellemesen hűsítette a levegőt.
Az év újdonsága számomra, hogy személyesen is találkoztam a különböző internetes portálokról már ismert kedves fotós társakkal, és kiderült, hogy remek társaság!  Lelkes és szívélyes kis csapathoz csatlakoztam, ahol is egynapos beavatási szertartás után befogadtak :) Augusztus óta három közös fotós túrán tudtam részt venni. 
Körbejártuk a Tihanyi félszigetet 40 fokban. A hegy tetején ömlött rólunk a víz, de ez a látvány megérte: 
Máriabesnyőn is egész napos kirándulásban volt részünk. Itt engem legjobban a vaddohány repülő pamacsai ihlettek meg. 
Karácsony előtt Gántra kirándultunk, ahol sűrű köd és némi zúzmara fogadott minket. 
Sajnos a szilveszteri budapesti sétára nem tudtam elmenni, de remélem még sok ilyen találkozóra lesz lehetőségünk. 
A legnagyobb élmény azonban számomra mégis az volt, amikor szüleimmel látogattuk meg Achernben tanuló lányomat, és együtt felkapaszkodtunk a hegytetőre a vízesés mellett. Szép teljesítmény volt a részükről, hiszem már 70 évesek! Csodálatos szép tájon másztunk, és szüleim egymással versengve mutogatták, honnan lehetne még szebb fotókat készíteni. 
Idén az iskolában is meghirdettem rendszeres kirándulási lehetőséget. Mikulás napi túránk alkalmával a Rózsika-forrás mentén sétáltunk. Az időjárás nem kedvezett nekünk, a hideg és a köd a bőrünk alá is bekúszott, a a sár a bakancsunkra tapadt, de jókedvünk végig velünk maradt. 
És végül álljon itt egy kép arról, aki a legtöbbször velem tartott, eshetett eső, fújhatott jeges szél, lehetett rekkenő hőség. Ha ő nem lenne,  valószínűleg nem töltenék ennyi időt a szabadban:

1 megjegyzés: