Azon tűnődtem kora reggel, hova is menjek sétálni a kutyával ezen a rettenetes felhős, esős, sötét reggelen? Vajon van-e olyan hely a szabadban, ahol ilyenkor értékelhető képeket lehet készíteni? Aztán eszembe jutott! A Jági-tó fáit már többször szerettem volna lefotózni, de napfényes időben túl nagy a kontraszt az árnyékos és a napos részek között, se napfelkelte, se naplemente nem érhető itt tetten, úgyhogy csakis ilyen időben lehet képet készíteni! Mi kell hozzá? Gép, állvány, gumicsizma. No meg a kutya.
Aki azonban jobban örült volna, ha nem a beállításokkal bíbelődök, hanem neki dobálok faágakat. Minden eszközzel megpróbálta szabotálni ténykedésemet: nyüszögött, bökdösött az orrával, fadarabokat tett a lábam elé, és minduntalan beállt a kép közepébe. Így lett belőle a Jági-mocsár ( a tóban alig volt víz, a tavat tápláló vízfolyás teljesen elapadt) szellemkutyája.
A többnyire vízben álló fák gyökérzete érdekesen alakult: Hatalmas szakállnyi hajszálgyökérzet nőtt ki a fák törzséből, különös hangulatot kölcsönözve ezzel a part menti kis erdőnek.
Íme a képek:
A többnyire vízben álló fák gyökérzete érdekesen alakult: Hatalmas szakállnyi hajszálgyökérzet nőtt ki a fák törzséből, különös hangulatot kölcsönözve ezzel a part menti kis erdőnek.
Íme a képek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése