Két nap a Bakonyban

Bakonybél melletti parkolóban hagyva az autót a piros jelzésen indultam útnak. Terveim szerint a Vörös János-séd melletti árnyas völgyben kóborlok majd egész a Hubertlaki-tóig, majd az erdőben visszabóklászom  a kiindulási pontomhoz, és onnan napnyugtára felmászok a Kőris-hegyre. A terv nem tűnt kivitelezhetetlennek, és majdnem így is történt, csak nem napnyugtára, hanem napkeltére értem a kilátóhoz, közben pedig aludtam egyet a völgy egyik kellemes rétjén. 

No de ne vágjunk a dolgok elé, nézzük szép sorjában. 

Kellemes langyos időben indultam útnak a Gerence-patak mellett, majd hamarosan lekanyarodtam a Vörös-séd meleltt vezető kis ösvényre. Szép, vadregényes ösvény vezet a kiszáradt patakmeder mellett. Tavasszal biztos sokkal szebb lehet, gondoltam magamban. Most leginkább derékig érő csalán és méteres falgyom (csalán féle invazív növény) szegélyezte az ösvényt és a patak partját. 

falgyom

Ugyanakkor számtalan madárka repdesett a fák között, jó darabig lesben álltam, és figyeltem hangos ténykedésüket.

Az erdőben rajtam kívül más nem járt, amin meg is lepődtem, szombat lévén nagyobb forgalomra számítottam, a nem túl forró nyári nap ellenére. Persze nem bántam, hogy egyedül vagyok, legalább jobban elmerülhetek az erdő neszeiben. 

Vörös János-séd

Hamarosan elértem a séd vége felé található mocsaras részt, ahol szerencsére már víz is csordogált. Körbejártam a nádassal benőtt tavacskát. 

A legszembeötlőbb jelenség a hatalmas sászsombékok voltak. 

A naposabb részeken szökőkútszerű gömböt alakítottak. 

A patak mellett óriás tojásokká nőve sorakoztak, tetejükön kis pamacskén nőtt a friss hajtás. 

A part menti ösvényeken szép számban nőtt a zsurló. 

 

Szépen mutatott az árnyékos erdő alján időnként a levelei között átszűrődő napfény. 

 

A nap által jobban ért szegélyeken szép számmal találkoztam babérboroszlánnal és farkasboroszlánnal is. Szemmel láthatóan jól érzik magukat a Bakony árnyas bükköseiben, gyertyános-tölgyeseiben.

Veszélyeztetett faj, természetvédelmi értéke 50 ezer forint. Hazánkban leginkább a Bakonyban, helyenként a Vértesben és a Keszthelyi-hegységben nő. 

 

Balra a babérboroszlán virága tavasszal, jobbra pedig a farkasboroszlán rózsaszín virágai. 

 

A babérboroszlán termésének színe fekete, a  farkasboroszláné  piros. Mindkét boroszlán mérgező. 

Jó órába beletelt, mire körbejártam a kicsi tavacskát. Sajnos közben felzavartam néhány szarvast is, riadtan menekültek előlem az erdőn át. Mire elértem a tó másik végét, egy szlovák túracsoport is beért. Legalább negyed órán keresztül csak jöttek és jöttek, és még mindig jöttek. Sehogy sem akart elfogyni a sok ember. Sőt, éppen a tó melletti elágazásnál táboroztak le és várták be a csapat másik felét. No, tovább nem mennek -  gondoltam - addig a mocsár szélén réti kakukktormát fotózok!

 

Közben felfedeztem a sarkvirág néhány példányát is, így ennek fotózásában is elmerültem. 

 

Nem egyszerű észrevenni ezeket a kecses, fehér színű virágokat a leveleken átszűrődő nap fény-árnyék játékában. 

A nap fent említett játéka a patak vizén is vibrált, szinte hipnotizált, percekig figyeltem idegnyugtató játékát. 

A szlovák túracsapat még mindig nem távozott, így letettem a közeli halomsírok felkereséséről és az ellenkező irányba, a vízfolyás mellett folytattam az utam. Ilyen szép, mohával benőtt zsombékok zöldeltek a csillogó víz közepette. Egy helyen átugrottam a patakot, legnagyobb meglepetésemre a másik oldalon annyira süppedős volt a part, hogy bokáig merültem az iszapban. Hangtalan surranással húztam ki a lábam, ami  azt jelentette, hogy a cipőm bizony bent maradt! Fél lábon egyensúlyozva próbáltam zoknimat és lábamat tisztán tartani, és mindeközben a cipőmet kibányászni a sár mélyéről. Szerencsére sikerrel jártam! Zoknim mégsem úszta meg, sáros lett, így levettem és meztelen lábfejelemt dugtam vissza a cipőmbe, a zoknit pedig a hátizsákomra kötöztem. 

Majd elindultam a Hubertlaki-tó felé egy erdészeti úton. Az erdőben szárazon csörgött az avar. Nagyon hiányzik már az eső a földnek, pedig az előrejelzések szerint nincs sok remény erre! Hm. Mégis, milyen orrfacsaró rohadó mocsárszag terjeng! Követ mindenhová! Elég sokára jöttem rá, hogy a szag forrása a zsákomra kötött zoknim. 

Sarkvirág hagymás fogasírral  és kisvirágú nőszőfű

Kicsit megkésett tavaszi lednek?

Sajnos itt is ész nélkül vágják a fákat, mindenfelé friss traktornyomokkal találkoztam. Ráadásul az erdészeti út, amin haladtam, nem is egysávos volt, hanem egyenesen kétsávos. Úgy éreztem magam, mintha nem is erdőben, hanem egyenesen a Nagykörúton lennék. Talán előnyére írhatnánk az itteni favágóknak, hogy szállaló favágást végeznek. Igenám, de ez azzal jár, hogy a traktorral nem egyetlen helyen közlekednek az erdőben, hanem arról leágazva, kb 5 méterenként hatolnak be a fák közé, gondolom azért, hogy a kiszállalat fákat onnan gyorsan kivonszolják. A most megszavazott erdőtörvénynek hála, még rosszabb lesz a helyzet. 

Hubertlaki-tó

Utam következő állomása a Hubertlaki-tó volt. Itt már számtalanszor jártam, de nem tudtam kihagyni most sem. Partján elfogyasztottam kései ebédemet és kimostam a zoknimat is. (Mint másnap kiderült, nem sikerült maradéktalanul: hazafelé tartva felvettem páromat a Bah Csomópontnál, s majd kifordult az autóból az illat miatt.) 

A bakonyi Gyilkos-tó látványa most is lenyűgözött, a part nyugalma elandalított, a nap kellemes melege pedig délutáni ejtőzésre bírt. Pihentem egy keveset, majd a parkoló felé indultam. 

Az estém

Mire elértem a parkolót alig bírtam vonszolni magam. Pedig nem volt hosszú az út, nem volt megeröltető sem, nem tettem meg hatalmas szintkülönbségeket. Mégis úgy éreztem, egy tapodtat sem tudok tovább menni, nemhogy felmászni 700 méter magasra. Így aztán autóba ültem, és a közeli Bakonyszücsre mentem, feltölteni vízkészleteimet. Nagyon tetszettek a falvak takaros kis házai, rendezett portái is. 

Visszatérve a völgybe éjszakai szálláshelyet kerestem. 

Keresgélés közben botlottam bele ezekbe az állatokba. 

Úton a Kőris-hegyre

Másnap kora hajnalban ébredtem, gyorsan összekaptam magam és rövid torna után már útra is keltem a kilátó felé. Úgy terveztem 4, max 5 km, másfél óra alatt megteszem. Szép volt a hajnali erdő, lágy fények cikáztak az ezüst rözsű bükkök között. 

Sajnos az út többször vezetett rá széles, murvás, vagy aszfaltos útra, de azért voltak nagyon szép, vadregényes erdei ösvények is. 

Végül több, mint 7 km megtétele után felértem a kilátóhoz, ahonnan kissé csalódottan néztem körül. Leginkább a fák tetejét lehetett látni, és a horizontot. Gondolom egy felhősebb időben látványosabb a panoráma is. No, sebaj. Megreggeliztem, majd elhatároztam, hogy visszafelé az összes közelben  fellelhető barlangot megszemlélem. 

A barlangok

A csúcsról az  első barlanghoz vezető út meglehetősen merdek, izgalmas és látványos út. Kőris-hegyi ördöglik a Bakony legmagasabban nyíló, egyben legidősebb barlangja. Függőlegesen nyúlik a mélybe. Nekem sehogy sem akaródzott volna leereszkedni a bizonytalanul hangzó álfenékre.  

A Futómacskás barlang víznyelőbarlang. Népi neve Eleven-förtés, mivel a függőleges kürtő felülről eldugulhatott, és időszakos tavacskák, dagonyák alakultak ki benne. A kutatók a 80-as években több víznyelőt is kibontottak, és feltártak. Ezek egyike a Futómacskás-barlang, mely azonban most felülről fém kapuval le van zárva.  

Medve-barlang igazából egy hatalmas sziklatömb, melynek réseibe bepillantva képzelhetünk üregeket a tömb belsejébe, de én bemenni oda nem tudtam egyik oldalról sem. 

Odvas-kői-barlang - látványos, 20x10x3 méteres sziklaüreg. Egykoron  áldozati helyül szolgált a kereszténység elől menekülő  pogány őseinknek, valamint Savanyú Jóska is rejtőzött is a bandájával.

A barlangban most leginkább denevérek telelnek és ülik nászukat, a tájékoztató tábla legalább ötfélét felsorolt. pl: törpe és barna hosszúfülű denevér).

Állítólag a barlang tetejéről szép a kilátás, én ezt elmulasztottam megnézni. 

Végül összesen 16 km-es túra keletkezett, 11 órakor már az autóban ültem, megebédeltem, majd  hazafelé robogtam.