Ezervirágú Budakeszi erdő: Szarvas-árkon át a Tarnai-pihenőig

  

Budakeszi széléről indultam a Szarvas-árok felé ezen a szép napos áprilisi hétköznapon. Az erdő madárcsicsergésébe eleinte még csúnyán belezúgott a Telki felé haladó autók motorja, de lassan elveszett a hang az erdő fái között és már csak a csicser és a döngicsélés maradt. Az út mellett nagy tömegben bontogatta szirmait a zergevirág, kisvirágú hunyor, kankalin és a  kutyatej.

A keskeny ösvény egyre meredekebben kanyargott a csúcs felé, végül egész kőgörgetegen haladtam el a sziklák alatt. 

A sziklák tetejéről a zöld számtalan árnyalatába borult lombkoronák szemetgyönyörködtető látványa foglalta le a figyelmemet. 

 

A szirtről visszaereszkedtem az árokba.  Hangulatos kis ösvény vezet a Szarvas-árki sziklaereszehez, amit elsőre nem sikerült megtalálni, így a barlangot felülről közelítettem meg, majd oldalt másztam le a bejáratához. Valójában a barlnag csupán egy kis bemélyedés a dolomit-homokkő sziklában. Szélessége 18 méter, mélysége alig pár méter.

Szarvas-árki-sziklaeresz

Keskeny ösvény vezet a Szarvas-árok mentén, melyet most a hagymás fogasír lila virágtengere szegélyezett. Még sosem láttam ennyit egy helyen! Egész rózsaszín lett tőle a hegyoldal. Találtam sötétebb és világosabb változatokat is, sőt egy helyen egész fehér színűek is nyíltak. 

Szarvas-árok hangulatos kis ösvénye

Úgy terveztem, innen felkapaszkodom a Tarnai-pihenőig, de váratlan indíttatástól vezérelve elkanyarodtam jobbra, Nagykovácsi felé. Errefelé az erdő alja tele volt zászpával, illetve még egy bodzaszagú ujjaskosbort is találtam. 

Kankalinos rétek következtek, egyre több zergevirág és kankalin állított meg egy-egy fotó erejéig. 

Átkelve a kankalinos réten. A távolban a János-hegy és a Hárs-hegy.

Errefelé  a  hérics, a kutytej és a zergevirág borítja sárgába a réteket.  Tavaly ilyentájt jártam erre és még nagyon sok fekete kökörcsint találtam. Most pár szál elvirágzott bolyhot sikerült csak felfedeznem. 

A fák árnyékában főleg a lednek és az árvacsalán bontogatta szirmait. 

Rákeveredtem a piros háromszög jelzésre, mely nem a Csergezán-kilátóhoz visz, hanem a Tarnai-pihenőhöz. Míg bele nem torkollik a sáv jelzésbe, addig egy nagyon hangulatos, kedves kis erdei ösvényen vezet. Onnan azonban széles, murvás úton haladhatunk a kilátópont felé. 

A Tarnai-pihenőnél a szokásos virágos rétek és lucfenyves várt. A réteken egyszerre voltak jelen az áprilisi és a májusi virágok képviselőei. Volt ott erdei szellőrózsa, gubóvirág, kis meténg, daravirág, kövi pimpó, kankalin, fürtös gyöngyike, bókoló fogasír, hunyorok, salamonpecsét és még ki tudja mennyiféle gyönyörű növény. 

Tarka kosborból sajnos most csak ezt az egyetlen példányt találtam, pedig pár éve tele volt velük a rét. 

Kilátás a pihenőről Budapest felé. Végül átkapaszkodtam arra a gerincre, amelynek a tetején a fenyők a többi fák fölé magaslanak. 

Visszatekintve a Tarnai-pihenő felé. 

A gerincen vezető ösvény.

Az út melletti bozótosban meglehetősen sok állat törtetett. El sem tudom képzelni, hogy tudtak abban  sűrűben mozogni. Egyet sem sikerült megpillantanom, így nem tudom, mifélék voltak. Mindenestere vaddisznónak képzeltem őket, így igyekeztem zajt csapni, hogy már messziről feligyeljenek jöttömre. 

Leereszkedve a völgybe újra  hagymás fogasír tenger borította az erdő alját. 

Már épp rákanyarodtam volna az országúttal párhuzamos ösvényre, amikor megpillantottam az út szélén ezt az épp nyiladozó bíboros kosbort. 

csillaghúr