Szentgáli Tiszafás

A  tiszafa már a harmadidőszakban, mintegy 66 millió évvel ezelőtt  nagy elterjedési területtel rendelkezett Közép-Európában, a Kárpátok középhegységeiben. 

Mai elterjedési területe pontszerű, nincsenek nagy kiterjedésű tiszafa erdők. Ennek oka keresett faanyaga, tarvágásos erdőgazdálkodás, és a nagyvadállomány károsítása. 

Jellemzően a nedvesebb, hűvösebb, párásabb  hegyoldalakat kedveli. Bükkösökben, árnyas sziklaerdőkben, szurdokerdőkben találhatunk rájuk. 

A legnagyobb tengerszint feletti magasságban (1500 méteren) pedig a Retyezátban és a Borescu-hegyen találkozhatunk velük.

Magyarországon a Bükkben él néhány példánya, illetve  a Bakonyban. Bánd és Szentgál között  jóval a megszokottnál alacsonyabban fekvő területen élnek, köszönhetően a különlegesen kedvező mikroklímának. 

Egy kis tiszafás-történelem

A tiszafa Bánd és Szentgál között, a Séd-patak fölé emelkedő dolomit sziklakkúpok északi lejtőin a  20. század közepén még százezres példányszámban volt jelen, mostanra 12-14 ezerre teszik az itt élő egyedek számát. Manapság az időjárás átalakulásának következtében a Szentgáli Tiszafásban csak az idősebb, fatermetű példányok maradnak fenn, a 40 évnél fiatalabb, még cserjetermetű egyedek szinte teljes egészében kiszáradnak. A magtermés rendszertelen, a kikelő magoncok két-három év alatt elpusztulnak.

1951-ben a tiszafás területét kerítéssel vették körbe a vadkár mérséklése céljából. Ekkor nyilvánították védetté az erdőt. 

Különleges tiszafa

A tiszafa rendkívül szívós, életerős fa. Lassú növekedésű, ezzel szemben akár több ezer évig is  elélhet. 

• A legidősebb ismert tiszafa Hinterstein környékén él, hozzávetőlegesen 2000 éves.  
• Hazánkban a legnagyobb törzskörméretű fa 422cm, Varga körség közelében található. 
• A legterjedelmesebb példány pedig 17 m magas, 389 cm törzskerületű, 300 éves, Hencse község határában. 

Fája rendkívül rugalmas, nem törik, a világ legértékesebb fái közé tartozik. Kiváló épületgerenda és bútorfa, de a középkorban előszeretettel készítettek belőle íjakat. Szentgál falu lakossága körében meghatározó mesterség volt az íjkészítést, a fa nagy kincs volt, vigyázták is erősen: az erdőt külön őr védte. A falu címerében  a tiszafa és a belőle készült szerszámíj látható.  Talán ennek a tevékenységnek  köszönhető, hogy fennmaradt ez  a tiszafás. 

Jelenleg fáját a rendelkezésre álló egyre fogyó készlet miatt inkább a faszobrászatban és dísztárgyak készítése során használják.

Minden része halálosan mérgező, még fűrészpora és pollenje is. Azonban az őzek és szarvasok vidáman rágcsálhatják, semmi bántódás nem éri őket. 

Méreganyaga a taxin. Kivonatából a rák gyógyításához használatos orvosságot készítenek. 

Egy régi hiedelem szerint mérgező volta megnövelte a fájából készült íjak erejét.

A tiszafa tehát nem csak  természetvédelmi és kultúrtörténeti szempontból érdekes,  hanem   jégkorszaki maradványnövény, génrezerváció,  vegetáció- és evolúciótörténeti szempontból is kiemelkedő jelentőségű.

Bánd és Szentgál között elterülő területen sétálhatunk a Kárpát-medence második legnagyobb példányszámú tiszafa erdejében. 

A tiszafa  jellemzően aszubmontán bükkösök alatt a  cserjeszinten nő.
Átlagmagassága 10-12 méter.
Egy időben az erdőgazdálkodás során jellemző volt a tarvágás,   a  sarj- és középerdők helyett a szálerdők kialakítására  törekedtek, ami nyilvánvalóan nem kedvez az árnyékkedvelő, szinte bokorként élő, lassú növekedésű tiszafának. 

 

 Lassú növekedésű fa, életének első 10 évében 2-5 cm-t nő, majd évente 10-15 cm-t.

Bánd és Szentgál között, a Séd-patak fölé emelkedő Miklós Pál-hegy dolomit sziklakkúpjának párás, hűvösebb északi lejtőin élnek a tiszafák. 

A Szentgáli Tiszafás 200 éves fái. 

A tiszafa jól bírja a megpróbáltatásokat, nem törik, hanem hajlik, akár a földig is. 

Törzse vöröses. 

A tiszafa minden része halálosan mérgező, ezáltal jelképezi  a halát, ugyanakkor örökzöld, és rendkívül hosszú életű, így az élet szimbóluma is.   

Rendkívül jó sarjadzó- és visszaszerző képességgel rendelkezik. Akár idős korban is újjá tud éledni. 
Akár magról, akár dugványozással is szaporodhat. Fiatal korban árnytűrő faj, szereti a nedvesebb, párásabb klímát. 
Sajnos a Szentgáli Tiszafásban nincsenek 40 évnél fiatalabb egyedek, az új szaporulat 1-2 év után kiszárad. 

Növénytársulások a Szentgáli Tiszafásban

A bükkök mellett az erdőben megtalálhatóak a nagylevelű hárs, hegyi juhar,  gyertyán, valamint cserfák is.

Nagylevelű hárs kidőlt törzsén ülve. 

Március végi  medvehagyma tömping. Már volt néhány kinyílt pédány, de jellemzően még bimbós állapotúak a virágok. 

 A cserjetermetű tiszafák mellett  természetvédelmi szempontból értékes faja a babérboroszlán.

Megtalálható itt a bükksás, árvacsalán, gyöngyperje, erdei szélfű, szagos müge, podagrafű. A

tiszafák alatt sötét volt az erdő alja, arrafelé nem találtunk virágokat, de a lomboserdős részek mentén a szokásos tavaszi virágtenger fogadott: leginkább sudár kanaklin és keltike színesítette az erdő alját. 

Védett növényei a kardos madársisak, szártalan kankalin, kislevelű nőszőfű, széleslevelű nőszőfű, madárfészek kosbor, farkasboroszlán,  farkasölő sisakvirág, turbánliliom.