Vasárnapra napos időt ígért az időjárás jelentés, ezért panoráma túrát terveztem a Börzsöny egyik csúcsáról a másikra. A nyúlós-nyálas ködös reggel sem rettentett el a tervemtől, a kutyával egy óra alatt elértük a Kisinóci-rétet, ahonnan nekivágtunk a hegynek a zöld jelzésen Érsek-tisztás, majd Nagyirtáspuszta felé.
Kezdetben bágyadtan sétált mellettem Dézi, reménykedve pislogott visszafelé, az autó irányába. Talán neki sem tetszik az idő?
Elszántam baktattam felfelé, fotótéma semmi, fények semmi, csak a meztelenre vetkőzött fák, halotti csend, lépteim alatt cuppog a szottyos falevél. Lassan meditatív állapotba kerültem és eltöprengtem életem dolgain.
Szeretem az agyamnak ezt a fajta teljes kikapcsolását, ilyenkor közel kerülök magamhoz, távol a problémáktól, és sokszor mégis megoldódik minden magától. Meglátom az utat az életemben is, hogy mit kell tennem. Most azonban nem jött ilyen megvilágosodás. Talán azért sem, mert a zöld jelzés az aszfaltutat keresztezi minduntalan, s ez kissé kizökkentett és némiképp bosszantott is.
Aztán azt észleltem, hogy valami megváltozott. A távolban fehér lett az erdő, hegyes zúzmaratüskék ültek a fákon mindenfelé. Letérve az útról nyílegyenesen a csúcs felé vettem az irányt. Minél feljebb mentem, annál fehérebb lett minden.
Először csak a füvek hajoltak meg az őket belepő dér súlya alatt, aztán a fák törzsének göcsörtös kérgét rajzolta körbe fehér vonalakkal a természet.
Fent, a Szent Orbán Hotelnél az egyik erdő irányába nézve hófehér látvány fogadott, a másik irányban pedig a szomorú sötét nedves erdő. Persze a havas rész felé vettem az irányt, a Só-hegy felé. Az út egyre meredekebben vitt felfelé, mígnem, a fák között felfénylett a csúcs ködös világossága.
Kiérve az erdőből csodálatos fehér zúzmarával borított rét fogadott, a -4 fokos szél zúgott a fülem körül. Belekapaszkodott a kabátomba, cibált, és mintha ezer tüskét szúrt volna belém, vörösre marta a combomat a dupla nadrág alatt. A kutya esdve nézett rám: nem nekünk való ez a hely!
De én csak mentem, a látványtól megrészegedve egyre feljebb, a Só-hegy csúcsáig, s onnan néztem - a panoráma helyett - ahogy a szél ködös havat sodor az erdő szélén. A telefonomon ellenőriztem a helyzetemet és az irányt, de a hideg miatt 60%-on(!) egyszer csak kikapcsolt. Ez kissé elbizonytalanított a folytatást illetően, de végül a kesztyűmbe csúsztattam a készüléket és a tenyeremmel melengettem a zsebemben.
Innen lassan leereszkedtem a hegy másik oldalán és a Nagy-Sas-Hegy felé vettem az irányt. Az erdőben a szél is elcsitult, a kutya is jobb kedvre kerekedett, meggyorsított léptekkel haladtunk lefelé. Közben a telefonom is magához tért, és visszaadta biztonságérzetemet.
A következő kilátópontnál egy párral találkoztam.
A következő kilátópontnál egy párral találkoztam.
Elszántan bámulták ők is a ködöt, elképzelték az alattunk levő tájat, majd bemenekültek az erdőbe ők is. Itt már viharossá fokozódott a szél, hajlongtak a vékony törzsű magas tölgyek, egymásnak csapódó koronáik kísértetiesen kongó hangon jajongtak a zúgó szélben.
A hegyes tüskékké fagyott zúzmara recsegve csapódott a hol földbe, hol a nyakamba, lábam alatt a fagyott agyagrögök taréjának roppanó hangja adta az erdei zenekar kísérő ütemét.
Bármily varázslatos volt, erősen úgy éreztem, jobb lesz innen minél előbb kikerülni! Azért még megmásztam a 609 méteres csúcsot, és visszafelé vettem az irányt. Az Érsek-tisztás felé már ismerős úton jártam volna, de nem akartam ugyanarra jöttem, így a korántsem megnyugtató nevű Pokol-völgy felé vettem az irányt, és hamarosan rátértem a zöld kereszt jelzésre.
Lefelé haladva lassan eltűnt a zúzmara, már csak ez a néhány fűcsomó integetett felém búcsúzóul. A hideget csak a patak befagyott vize jelezte, s hamarosan a sárga kereszt jelzésen visszaértem a Kisinóci-réthez.
A túra leírása:
- Kisinóci-réttől kezdetben kék jelzésen, majd 100 m után a zöld jelzésre rátérve Érsek-tisztást elhagyva,
- Nagyirtáspuszta felé,
- Majd innen az erdészeti úton Só-hegy felé,
- Továbbra is a zöld jelzésen haladva Nagy-Sas-hegy,
- Majd Érsek-tisztás.
- Innen újra egy erdészeti úton a Pokol-völgy felé
- Hamarosan rátérünk a zöld kereszt jelzésre a szurdok tetején,
- Majd élesen jobbra leereszkedünk a patak mellé,
- Folytatjuk az utunkat a sárga kereszt jelzés mentén a kiindulási pontunkig.
A túra hossza: 15 km.
Szintkülönbség: 300 m.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése