Téli pillanatképek a Beliczay-szigetről

Napkelte...

...pasztel

...vérvörös

... kékes.

Ködös nap. 

Bontogatják szirmaikat a virágok.

A szürke gém és a nagy kócsag újra a Tepecs-öböl körül tanyázik. 

Kormoránok 

Sánc-hegy egy ködös hajnalon

A parton kékesen szóródnak a hajnal fényei a ködön át. 

A Sánc-hegyre vezető úton még ködbe burkolózva haladtam. A Magaspart tetejéről ennyi látszott a lakitelki adóból. 

 

A köd lassan felszállt. Előbukkant a Duna. 

A két kép készítése között 20 perc telt el. 

A potyagombóc és a rendmániás

Előző rész | Folyt.köv.

(február eleje)

A hirtelen jött meleg pár nap alatt eltüntette a fehér dunyhát és a jégtáblákat.  A víz mozdulatlan felszíne tükrözte vissza az ég szürkeségét, csak halk csobogás jelezte, hogy a Folyó mozog. 

Gurmi elégedetten csücsült a part menti sekély vízben és boldogan ropogtatta a partról bevonszolt frissen vágott facsemetét. Hódnagy és Hódanyó Murmival felúsztak a Folyón, területük felső határáig. 

Cserke és Szuszka vidáman kergetőzött a Folyami Odú védett Öblében.

- Végre újra lehet úszni a folyóban, lallala! - csapkodott a farkával Szuszka. 

- Gyere kergetőzni! - bukfencezett egyet a vízben  Cserke. - Úgy úszol, mint egy álmos hal!

Elindultak lefelé a folyón. Cserke úgy pattant Szuszkára, mint egy izgága vidra. Átölelte a mellső lábával, nyakába kapaszkodott. 

– Hé, ne csimpaszkodj már, így nem lehet rendesen úszni! – nevetett Szuszka.
– Dehogynem! Pont így lehet! – nevetett Cserke, és újra rávetette magát.

- Nem cipellek tovább, te nagy potyagombóc! - mondta Szuszka, és a part felé vette az irányt. 

Cserke kénytelen volt a saját lábán kicammogni a partra. Megrázták magukat, bundájukról apró vízcseppek szálltak mindenfelé.  

Szuszka nekiállt alaposan eligazítani a szőrét: apró mozdulatokkal simította le a vízcseppeket, kifésülte az összegabalyodott szőrszálakat,  kenegette a melegítő olajos réteget.

- Gyerünk, gyerünk, jó tiszta vagy már, menjünk újra ugrándozni! - tolta a víz felé Cserke  Szuszkát.

- A tiszta bunda melegen tart! - válaszolta Szuszka, de azért engedelmesen megindult a víz felé.  

- Hohó, most innen kaplak el! - kiáltotta és jobbról támadott. 

- Nem sikerült! - fordult hirtelen balra Szuszka. 

De Cserke alulról cserkészte, átúszott alatta, és a másik oldalt bukkant fel. Aztán kiemelkedett a vízből,  rávetette magát testvérére, mellső mancsaival átölelte a nyakát, kicsit meg is harapdálta. 

- Fürge vagy mint egy mókus a fán. 

A partról egy kormorán figyelte játszadozásukat. 

- Elkergetik az összes halat a nagy viháncolásukkal. - bosszankodott. 

A sok úszásban és kergetőzésben elfáradtak. 

- Ah, teljesen összekócoltad a bundám! - sóhajtotta megadóan Szuszka. - Menjünk fésülködni!

– Hát persze, mert te vagy a világ legszebb hódja! – csipkelődött Cserke.

Mindketten kikászálódtak, és nekiláttak a tisztálkodásnak. 

A két testvér végül elégedetten állt egymás mellett: boldogan, tisztán, illatosan.

- Na, úszkálunk még? - kérdezte Cserke.

- Hazafelé. Nekem már a bajszom is elfáradt. - nyafogta Szuszka. 

Hamarosan hazaértek. A család többi tagja már az igazak álmát aludta. A két testvér elégedetten gömbölyödött melléjük. 

Előző rész | Folyt.köv.

Jégrázta hódlak

Előző rész | Következő rész

(január vége)

Kegyetlen hideg tartotta markában az ártéri erdőt. A part mentén napról-napra vastagabbra hízott a jég. A hódok vastag bundájuk alatt is érezték a fagy szorítását.

 

Egyik nap szokatlan zajra ébredtek. A víz felől időről-időre mély, morajló recsegés hallatszott. Még a hódlak fala is megrázkódott.  

A zaj nem maradt abba. 

Egyre erősödött. 

Valami mozdult odakint. Valami nagy. 

- Ilyen még sosem volt a Folyó. - suttogta aggódva Hódanyó. 

A fal újra döngött. 

- Megnézem! - felelte Hódnagy halkan. 

- Az oldalsó kijárat  csendesebb! - mondta Hódanyó és megindult ő is. 

Lecammogtak az alagúton, majd a vízbe merültek. Ám amikor ki akarták dugni a fejüket,  nagyot koppant a homlokuk. Kemény jég zárta el az utat. Döng-döng, ütögették a fejükkel, de az meg sem reccsent.  

- Hm, ennek a fele sem tréfa! - dünnyögte Hódnagy. - Vajon meddig fagyott be? 

Beljebb úszott a folyón. Kibukott a jég alól, nagyot szippantott a friss levegőből. Ám a következő pillanatban hatalmas jégtábla sodródott felé. Egy pillanatra ledermedt meglepetésében, aztán gyorsan alábukott.   

Hódanyó  nagy farokcsapásokkal követte a bejárat felé.

- A part mentén a víz keményre fagyott.  Beljebb a Folyón jégtáblák úsznak.  Veszélyes ez a jeges ár. - foglalta össze a látottakat Hódnagy. 

- Akkor egész nap be leszünk ide zárva? - nyafogta  Cserke, és még a bajusza is lekonyult. 

- Hiszen a jég alatt is tudunk úszni! Ugye, anya? - pislogott Szuszka reménykedve. 

- Tudunk. De a jégtáblák közelébe nem mehettek! - adta ki az utasítást Hódanyó. 

- Juhé, akkor kövess Szuszka! - pattant fel Cserke. 

A két testvér vidáman tekergőzött a vízben a jég alatt. Észre sem vették mennyire távol kerültek a bejárattól. 

- Hohó! Itt már nincs is jég, csak a Folyó!  - nézett körül óvatosan Cserke.

- Húha, ide nem is lett volna szabad eljönni! - kapaszkodott ki a jég szélére Szuszka. 

- Semmi baj, látod? Nézd, ülünk a jégen! - mondta kicsit félve Cserke. 

Reccs! A jég hirtelen betörött alattuk.  

Szuszkát elkapta az ár.  A Folyó zúgott, surrogott, ahogy elúsztak mellette a hatalmas jégtáblák. Ijedten forgatta a fejét.

- Merre menjek? - nyüszítette ijedten. 

Ekkor Cserke megbökdöste az orrával: arra. Arra! 

Végre part közelbe jutottak. Kikapaszkodtak a jégre. Szuszka szipogva szuszogott, Cserke  csillogó szemmel lépegetett, vidáman szaladgált a csúszós talajon.

Szuszka nekiállt a tisztálkodásnak.  A hasától kezdte, apró, egyenletes mozdulatokkal rendezgette bundáját, egyenletesen szétkenve rajta a vízhatlan olajos réteget,  hogy újra jó meleg  legyen. 

Sóhajtott egy nagyot: 

- Ez jól esett. 

Hamarosan Cserke is mellé kuporodott. Egymás hátán is átfésülték a vastag szőrt orrukkal és mancsaikkal. 

Megnyugodva csusszantak vissza a vízbe, hazafelé vették az irányt és aludni tértek a puha és száraz vackukba. 

A  nap első sugara végigsiklott a kemény jégrétegen, de a hódvárban mégis jó meleg volt. A tél csendjét a folyó tetején sodródó jégtáblák surrogása törte csak meg. 

Előző rész | Következő rész

Hódvár téli bundában

Előző rész | Következő rész

(január vége)

Egész nap havazott, még éjszaka is, sőt a következő napon sem hagyta abba. A fákat és a hódvárat vastagon belepte a hó.

A tájon nagy csend honolt, mintha a folyó is óvatosan, lábujjhegyen csobogott volna.

Elsőnek persze Cserke dugta ki az orrát az oduból.

– Minden csupa fehér és puha! – rikkantotta, majd beledugta a fejét, és nagyot harapott belőle. – Pff! Ez nem valami finom! Hová lettek a fák, amiket kidöntöttünk?

– Belepte őket a hó – jelent meg Hódanyó is a part menti vízben. – Gyertek, kiássuk őket a hó alól.

– Nézd, anya, itt csak le kell seperni egy kicsit, és máris ehetünk! – rikkantotta Szuszka.

Valóban. A hódok szépen felsorakoztak az egyik fatörzs előtt, és nekiálltak az ebédnek. Mire végeztek, a szép havas tájon már csak egy narancssárga folt és a letaposott hó jelezte a munkájuk nyomát.

– Megyek Gurmékhoz, megnézem, hogy boldogulnak – dünnyögte Hódnagy.

Úszás közben a partot szemlélte, vajon meglátja-e fiait a fák között. Ők azonban még mindig bent kuksoltak az odú melegében.

– Hé, hétalvók! Felkelni! Ettetek már ma valamit? – rikkantott be a bejáraton.

– Persze. Gurmi felfalta a raktár felét. – dohogott Murmi.

– Kimentem, körülnéztem, de rögtön vissza is jöttem – mesélte Gurmi. – Semmi kedvem nem volt járatokat ásni a hóban. Olyan nehéz mozogni ebben a magas fehérségben!

– Ez igaz, de azért jöhet még rosszabb idő is – aggodalmaskodott az apjuk. – Remélem, maradt még a raktáratokban ennivaló!

– Majd megrágjuk a saját házunkat. Annyi botot gyűjtöttünk köré, kitart, amíg újra eljön a meleg! Ugye eljön, apa? – kérdezte Gurmi reménykedve.

– Már ha ki tudod húzni a sár közül. Nagyon jól megtapostam! – büszkélkedett Murmi.

Gurmi erre ijedten felkapta a fejét, és gyorsan kimászott, hogy ellenőrizze testvére állítását. Addig taposta a havat, míg sikerült felmásznia a vár tetejére, kicsit kaparászott és kiügyeskedett egy finomabbnak tűnő falatot az építményből. Azt megnyugodva lecsupaszította, majd visszadugta a többi közé, a helyére. Újra letaposta a havat, aztán nagy rikkantásokkal csúszott le a kijárt úton.

– Jobban teszed, ha nem a várunk tetején csúszdázol. Még a végén beszakad a tető! – morgolódott Murmi.

– Juhé, ez jó szórakozás! Dehogy szakad, jól megépítettük! Inkább gyere te is, bátyó!

Murmi azonban inkább bevackolta magát az odú melegébe, a faháncsok közé. Azok nem tömörödtek össze, nem nedvesedtek át, és szárazon, melegen tartották a hódokat, bármilyen vizes bundával érkeztek is haza.

A hódvár pedig állta a sarat – akarom mondani, a havat –, és Gurmi csúszkálását is. 

Hódnagy megnyugodva állapította meg, hogy a fiai felnőttek már, de azért még mindig gyerekek maradtak! Gondolatban átölelte őket, majd hazaúszott és becammogott a saját hálókamrájukba Hódanyó és a két kisebb gyerek mellé. 

Előző rész | Következő rész

A Vár meghódolása

Előző rész | Következő rész

(január eleje)

Az ártéri erdő felett csendesen szállingózni kezdett a hó. A talajt finom porcukorral szórta be Tél Anya. A fiatalok megbűvölten szemlélték a tájat.

– Milyen lágy ez a hó! Nézd, vízzé válik a bundámon! – örvendezett Szuszka.

– Vajon Gurmi és Murmi mit szólnak hozzá? – kérdezte Cserke.

– Meglátogatjuk őket! – határozta el Hódanyó.

Elindultak felfelé a Folyón, a régi Nyári Lak felé, ahová az első nagy áradáskor költöztek.

Gurmi és Murmi mostanában egyre többször aludtak ott, külön a családtól. Jól érezték magukat, örültek az önállóságuknak, saját raktárkészletet is halmoztak fel.

Mikor megérkeztek hozzájuk a látogatók, épp azon munkálkodtak, hogy megerősítsék a várukat. A fákról rengeteg ágat hordtak a vár tetejére, nagy gonddal illesztették őket egymásra. Majd a vízbe merültek, és mellső lábaikkal iszapot kotortak a mellkasukra. Két lábra egyenesedve másztak ki a partra, felkapaszkodtak a vár tetejére, és a magukkal hozott sarat a gallyak közé öntötték. Lábaikkal meg is taposták, sőt farkuk nagy csapásaival tömörítették és egyengették.

Szerettek együtt dolgozni.

– Így! Most már kisebb áradás ellen is védve leszünk! – dörmögte elégedetten Murmi.

- Meghódolt nekünk a várunk! - rikkantotta Gurmi.

– Ó, de jó lett! – lelkendeztek a kicsik. – Mi is felmászhatunk a tetejére?

Felmásztak és lemásztak, taposták ők is, ahogy a nagyoktól látták.

– Így hordtuk mi is a Folyami Odúhoz az ágakat, amikor leapadt a víz, és el kellett rejteni a bejáratot – emlékezett vissza izgatottan Szuszka.

Pirkadatra kifáradtak, és meg is éheztek a munkában. Kiválasztottak hát egy ízletesebbnek tűnő darabot a rakásból, és falatozni kezdtek a part menti vízben. 

Erős fogaikkal az elejétől a végéig gondosan lehántották róla a háncsot, majd a gyomrukba tömték. Az immár fehérre rágott bottal felmásztak a vár tetejére, és ott elhelyezték a többi közé.

– Jó lesz erősítésnek! – mormogta Gurmi elégedetten. – Ráadásul milyen finom is volt! Erre az ízre mindig emlékezni fogok, ha a várunkra nézek!

Hódanyó nem szólt azonnal. Végignézett a vár tetején sorakozó ágakon, a gondosan betapasztott iszapon, majd Gurmin és Murmin állt meg a tekintete.

– Szép munka – mondta végül halkan. – Erős vár lett, és jó hely. 

A hó közben tovább szállingózott, és csendesen betakarta a várat, mintha maga Tél Anya simítaná meg elismerően. 

Előző rész | Következő rész

Hírnökök

 

Párbeszéd

Szeretem azt a pillanatot, amikor a növények áttörik az avart.

Hóvirágok és egy csillagvirág. 

A virágok már sejtik a tavaszt, de a gombák tudják, hogy még tél van!

téli fülőke