Hova megyünk vasárnap? Burda! Á, azt ismerem, lánykoromban sokszor varrtam a szabásmintái alapján, de már nincs hozzá idegem... A hegység, te okos! Van olyan? Guglizz rá! Jé......
Esztergommal szemben, a Duna mentén a Szlovák oldalon magasodó hegyvonulat neve Burda, magyarul Kovácspataki-hegység, vagy Helembai-hegység, gyakorlatilag a Börzsöny kistestvére. A Duna, Ipoly és Garam folyók ölelik közre.
Ide indultunk tehát ezen a csendes esővel induló vasárnapon. Megvallom közepesen izgalmas túrára számítottam, de a hely messze felülmúlta várakozásaimat.
Alig egy óra alatt elértük Garamkövesdet, s a piros jelzés mellett leparkoltuk az autót. Az eső már nem esett, de szürke felhők ültek az égen. Az út meredeken indul, aztán még tovább emelkedik, de szerencsére nem túl hosszan. Alig negyed órás kaptató után elértük a második kilátópontot a Kovácspataki-sziklák felső peremén. A panoráma lélegzetelállító.
Lábunk alatt a falu barátságos házai, a távolban szántóföldek, falvak húzódnak. A Duna szürkén kanyargó íve keresztülszeli a látóhatárt. Mögötte a Szamárhegy, amott Esztergom, a Bazilika büszkén magasodik, lábai alatt szép S ívet vesz fel a folyó.
(Sajna a nagylátószögűvel nem tudtam ráközelíteni a Bazilikára, bánom már, hogy nem hoztam a telét, de lusta voltam cipelni. )
Innen az ösvény hol a sziklák peremén vezet, hol visszavisz a fák közé a pirosra, de lépten-nyomon kis letérők vezetnek a szebbnél-szebb kilátópontokhoz. Ámuldoztunk, lelkendeztünk, kicsit hiányoltuk a napfényt, a szél is fújt a kitett részeken. Megcsodáltuk a girbe-gurba tölgyfákat, kőriseket, som és csipkebogyó bokrokat, sőt egy helyen még borókást is találtunk.
Az úton tanösvény vezet végig, ékes szlovák nyelven hirdeti a tudnivalókat (miért csak szlovákul? pár kilométer a határ...) . Betűzgettem, ennyi erdővel kínai is lehetne. No sebaj, lefotózom, Google Lens-t beüzemeltem és meglepődtem: Nem csak felismeri a szöveget, hanem fel is olvassa szlovákul, kérésre magyarra fordítja, de nem kell olvasnom, ha nem akarom, mert magyarul is felolvassa. Csaknem tökéletes a fordítás, bár a pisztácia tölgyön eltöprengek...
Az út kb. 5 km után a zöld jelzésbe torkollik. Az út további részén ezen haladtunk, széles erdei ösvényen, majd aszfaltozott úton, amolyan beszélgetős, haladós tempóban, barátságos őszi erdőben.
Majd az út erősen lejteni kezd, óvatosan ereszkedtünk, s egy varázslatos kis völgybe értünk. Ezen a ponton 4 felől futnak össze a patak vájta völgyszorosok.
Ekkor már néha még a nap is kisütött, újra aszfaltút, s hamarosan lakott településre értünk.
A falu határa.
Sajna egy jó darabon az országúton vezet a jelzés. A fák mögött hömpölyög a Duna, mögötte a Pilis (Szamárhegy, Hosszúhegy).
A bal oldali csúcsán már jártam, a hegy oldalában ott lesz a
Hideglelős-kereszt. Persze erre már csak itthon jöttem rá, egész belelkesültem újra. Többek között ezért is szeretek blogot írni, a kirándulásnak újabb rétegei törnek a felszínre így bennem.
Kb. 1 km múlva találtunk egy kis ösvényt a part felé. Megcsodáltuk az őszi színekbe öltözött Helembai-szigetet két példányban, majd végig a part mellett haladva sütkéreztünk végre a napsütésben.
Utolsó pillantás a szigetre, mielőtt újra felkanyarodtunk volna a piros jelzésen az erdőbe.
Meglehetősen meredek kaptató vezet vissza hegygerincre, így túl a 15. kilométeren mérsékelten esett jól, de nagyon kíváncsi voltam a térkép által jelzett tárna járatokra.
Ehhez az igencsak csúszós, meredek hegyoldalban, fától-fáig kapaszkodva kellett jó pár métert lejjebb ereszkedni a jelzett útról. Majd egy egyáltalán nem feltűnő, ékes szlovák nyelvű POZOR felirat figyelmeztetett arra a kb. legalább 30 méter mély függőleges üregre, ami csak úgy itt tátong. Se egy kerítés, se egy perem, semmi nem utal arra, hogy ilyen mélység található a közelünkben. Csak azért vettük észre, mert a térképen láttuk, hogy itt kell lennie valaminek. (A 30 métert pedig egy kaviccsal teszteltük).
Utóbb utána olvastunk: a második világháború végén az angol bombatámadások miatt a stratégiai fontosságú gyárakat a föld alá akarták telepíteni. Erre a helyre konkrétan a
MOLAJ olajfinomítót. A munkálatokat azonban soha nem fejezték be, mert már túl közel volt a szovjet hadsereg.
Sajna a tárnákat ezúttal technikai okokból kifolyólag mégsem jártuk be, ehelyett felkapaszkodtunk újra a gerincre, és ezúttal naplementében jártuk végig az út eleji kilátópontokat, ezzel keretes szerkezetbe foglalva a 20 km-es túrát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése