Két vár és ami közte van

Salgó vára

Karancs - Medves túrámat Salgó várának parkolójában kezdtem. Kora reggel érkeztem, még egy lélek sem járt arra,  madárfütty és kellemes napsütés fogadott. Mire megtettem a várhoz vezető pár száz méteres utat már ki is melegedtem, lekívánkozott rólam a kabát. A tájékoztató táblák bőséges információval láttak el az egész túra során, innen tudtam meg azt is, hogy a tatárjárás utáni években egy vulkán kráterében kihűlő bazaltláva megrepedezett oszlopaira kezdték meg Salgó-várának építését a Kacsics nemzetséghez tartozó Simon bán emberei.

A köveket is a környező bazaltkúpokról gyűjtötték. 

Az 1450-es években csaknem 10 évig volt a cseh husziták tulajdonában. A vár teljes kiépítésére az 1500-as években Szapolyai család idejében került sor. 

Az 1554-ben a török elfoglalta, s 40 éven keresztül birtokolta. A visszafoglalt, lerombolt várat azonban nem építették újjá, állapota tovább romlott, míg végül 1938-ban turisztikai célból felújították. 

Kilátás a várból - a tavaszi zöld ezer árnyalatában pompázik a vidék. 

Bebarangoltam a vár romjait, minden oldalról megcsodáltam a kilátást, mely azonban fotón nem sokat mutat.  Távolban Somoskő vára. Ma még oda is elgyalogolok.

A várból a piros L jelzésen indultam meg Eresztvény felé.

Miért éppen bükk?

Az út gyönyörű bükkerdőn vezet keresztül. A tájékoztató táblákról azt is megtudhatjuk, hogy Medves természetes növénytakaróját jellemzően tölgyesek alkották, s csak a hűvösebb, északi oldalon húzódott bükkös (Bik). A török elleni védekezés érdekében kiépített végvárak építése következtében a fákat kivágták, továbbá ekkora esik a "kis jégkorszak" időszaka is, és a fűtéshez is egyre nagyobb szükség volt tűzifára. Továbbá a törökök kiűzése után a falvak újjáépítése is az erdők visszaszorulásával jártak. Az 1700-as években pedig a fellendülő ipari tevékenység - üveghuták és vaskohók -, majd az 1800-as években a szénbányák igényeltek egyre több fát. Így a 19. század végére már nagy kiterjedésű erdőtlen térségek jellemezték a vidéket. 

Tudtad, hogy a fekete lőpor egyik legjobb alapanyaga a bükkből készített faszén? Ezt használták a salgói vár védői is. De használták még a bükköt hamuzsír főzéshez is. A bükkösök továbbá erdei legeltetésre is kiválóan alkalmasak voltak. A szénbányák megjelenésével a bükköt azonban kezdte visszaszorítani a tölgy és a cser, mivel a bükkfát hamar megtámadja a gomba, bányafának nem alkalmas. Mindezt persze én is a vár aljában elhyezett tábláról tudom, ahol rögtön azt is megtudtam, hogy ennek az erdőnek a kora kb 100-120 év. ha azonban megmászom az előttem lévő magaslatot , akkor még idősebb, 140 éves famatuzsálemeket is találhatok. Csak álltam a tábla előtt és tépelődtem: Ha így, az út elején már elkalandozok, mi lesz majd a végén? A tervezett, könnyen bírható 15 km-es táv mennyi lesz majd megint? Na mindegy, keressük meg azokat a matuzsálemeket! Letérve az útról megmásztam hát a kaptatót, meg is találtam a különleges 130 éves kocsánytalan tölgyet és a kidőlt fát, mely mint hatalmas régészeti őslelet feküdt a földön. Ágai összetöredezve, mégis egységet alkotva mutatták a fa egykori méretét és formáját. 

Visszatérve az útra a bükköt hamarosan felváltotta a telepített fenyves, melyet az egykori legelők helyére ültettek. Hamarosan egy elhagyott turistaházhoz érkeztem. 

Óriás zsurlóval teli mocsár közepébe pottyantam 

Bár az útvonal remekül ki volt táblázva, egy ponton mégis elvétettel és a piros L jelzés helyett a piros sávon folytattam az utam. Ami éppúgy elvitt volna Eresztvényre, de széles, aszfaltozott út volt. Ezért jobbra betértem az erdőbe és megpróbáltam megkeresni a vadregényesebb erdei ösvényt. Épp egy domboldalon ereszkedtem le, már láttam is az utat magam előtt, amikor az avar alatt egy nedves faágra léptem, lábam kicsúszott alólam és a sáros lejtőn egyenest egy mocsár közepén landoltam, nyakig iszaposan. Lábaim előtt gyönyörű óriás zsurlótelep finom szálain tűzött át a nap.

Elbűvölve a zsurlóktól egy fél órát bolyongtam a mocsár környékén, majd folytattam az utam Eresztvény felé.  

Eresztvényi (bazalt) kőbányák

A zöld T jelzést követve jutottam el a kőbányákhoz, melyekről külön bejegyzésben írok, elöljáróban csak annyit, rendkívül látványos és tanulságos kis sétát tehet ott az érdeklődő.  Az alábbi képen jól látszódnak az egykori dimbes-dombos tájat beborító lávafolyások. 

A kőbányáktól elvileg egyenes út vezet (piros bicikli jelzés) Somoskő váráig, én azonban kacskaringósabb utat választottam, és réteken keresztül gyalogoltam, ahol szép számban nyílt a réti kakukkszekfű. 

A Balassi-pihenőnél pedig ez a kis léprigó engedte magát lefotózni. 

Somoskő a Hazatért falu

Az erdőből végül Somoskőnél, a Bakancsos-fogadónál bukkantam ki, hol a távolban magasodó várrom és az alatta elterülő falu házainak látványa fogadott.

A falun végigsétálva azonban szerencsére takaros kis házak is fogadtak. 

Az egyik házon "Hazatért falu" szövegű táblát vettem észre, utánanézve érdekes történetre bukkantam. Trianon után Somoskőt, és Somoskőújfalut Csehszlovákiához csatolták. Egy itt élő orvosnak azonban komoly vagyona volt a környéken, amit így teljesen elveszített. A fülgégész professzor minden követ megmozgatott, hogy vagyonát visszaszerezze, Csehszlovákia vezetése felajánlotta, svájci frankban kifizetik neki a határmódosítás okozta veszteségeket, ám a professzor ebbe nem egyezett bele. Ám a sors úgy hozta, hogy megműtött egy angol diplomatát, aki állítólag hálából elintézte, hogy ezt a két falut visszacsatolják Magyarországhoz. Hogy igaz-e a történet, vagy nem, azt nem tudom, mindenesetre sztorinak jó. 

Egy igazi különlegesség: a bazaltorgona

Somoskő elnevezés egyes források szerint somfával borított követ jelent. Somoskő bazalt 526 méteres tetejére épült a vár, melyet szintén a tatárjárás után építettek a kacsicsok. 

Balassi Bálint gyakran látogatott ide Losonczi Annához, akihez a Júlia dalokat írta. Ez a vár is török kézre kerül és 17 évi török uralom után sikerül visszafoglalni. 1703-ban kuruc kézre került és 7 évig maradt a szabadságharcosok kezén. A császári önkényuralom idején a várat az akkori birtokos ( Rádai Pál) nem egedte felrobbantani. A vár azonban 1826-ban leégett. 

A vár lábánál található a világszinten is különlegességnek számító bazaltzuhatag.

A várból megint csak bükkerdőkön és kőtengereken keresztül vezet az út lefelé. Egy utolsó pillantást vetve a várra lassan elindultam visszafelé Salgóbánya felé a piros bicikli jelzésen. Jobb lett volna talán a sárga bicikli jelzést választani Medvespuszta és Medves-fennsík felé, de ezt az utat benéztem sajnos. 

Így is a tervezett 15 km helyett 18-at mentem, a kocsiba ülve még elmentem Rónabányáig, ahol Szilvás-kőnél bolyongtam még két órát.  A kutya egy hete nem mozdul otthon, annyira kifáradt :)