2015. június 3., szerda

Monteortone kolostor Padova mellett

Padova közelében a Monteortone hegy lábánál csodálatos környezetben található a szalézi rendház egy kolostora, melyet ma gyógyfürdőként is használnak, illetve szállodaként is funkcionál. 
Hogy kerül ide az ember egyáltalán, hiszen egyetlen magyar útikönyv sem említi? 
Iskolánk fenntartója a Szalézi egyház, és iskolai tanulmányi kirándulásunk keretében vezetőnk, Géza testvér hozott el minket erre a helyre. 
Az 1428-ban a veterán Peter Falco a csatában szerzett sérülései miatt megbénult, és beszélni is nehezen tudott. Barátai tanácsára kereste fel a Monteortone hegy békés nyugalmát, melynek lábánál melegvízű gyógyforrás fakadt. A sűrű, zöldben, énekesmadarak társaságában imádkozott Szűz Máriához gyógyulásért. Imádsága közben felnézett az égre, és látott egy fényes felhőt. A felhő megnyílt és ott állott előtte Boldogságos Szűz Mária, Isten Anyja, aki kérte, hogy a forrásban keresse meg a róla készült ikont, melyen szerepel még Szent Kristóf és Szent Antal apát. A katona így is tett,és csodálatos módon a kép nem sérült meg a vízben, ő pedig visszanyerte mozgási képességét. 
A helyszínen egy szentély épült, melyben elhelyezték a megtalált képet (ezt a képet jelenleg a templom főoltára mögötti apszisban láthatjuk).  A szentély megépülésével a környéken tomboló pestis is megszűnt.
Bejárat a szentélyhez
A csodatétel híre hamar elterjedt, egészséges és beteg, kíváncsi és hithű parasztok és nemesek keresték fel a helyet. A tömeges zarándoklat hatására a padovai rektor elrendelte, hogy építsenek itt egy templomot a beáramló  adományokból. 1435-ben el is készült a templom,  majd hamarosan a szomszédos Ágoston rendi kolostor is.
Az 1500-as években Luther Márton is ellátogatott ide. 
A napóleoni időszakban a templomot megfosztották legértékesebb tárgyaiktól és az Ágoston rendi szerzetesek kénytelenek voltak elhagyni. Ezt követően az osztrákok vitték le mindent, amit a franciák megkíméltek.
1866-ban az osztrák kormány egykori kolostort a Páduai Polgári Kórháznak adta.

1937-ben a kolostor a Don Bosco Szalézi Rendház vásárolta meg, s teológiát oktattak az itt tanuló hallgatónak. 

1956-ban épült a spa "Mamma Margherita" szálloda, spa kezelések egészítik ki a vallási, kulturális és idegenforgalmi központ tevékenységét. Békés kikapcsolódást és a világtól való elvonulást segítik a gyönyörű bútorok, a hangulatosan kialakított kis olvasósarkok is. 

A kolostor pincéjében 87°-os ásványi anyagokban (jód, só, bróm) gazdag termálvíz tör elő, mely segítségével manapság iszap pakolásokat készítenek az ide érkezők számára. 

A kolostor kávézójában elfogyasztottunk egy remek kávét, majd folytattuk utunkat Padovába, ahol szintén számos templomot érdemes felkeresni, vagy csak úgy sétálni a város hangulatos utcáin.

Prato della Valle - tér, melyet csaknem 200 szobor vesz körbe

Háttérben a Szent Antal Bazilika, ami előtt áll Gattamelata lovasszobra, mely Donatello alkotása. Érdemes megnézni!
Hogy zárhattuk volna jobban a napunkat, mint egy hangulatos kis vendéglőben, baráti beszélgetés mellett?

2 megjegyzés: