2013. április 27., szombat

Kopaszi gát - ékszerdoboz a Duna mentén


A Kopaszi gát nem természetes képződmény. Az 1838-as árvíz után kezdték meg a folyamszabályozást a területen, melynek első eleme a Gellért-hegytől délre húzódó töltéspart megépítése volt: ez választotta el a kiszélesedő Dunától a Lágymányosi-tó területét. 2003 körül kezdték meg a gát és környékének fejlesztését, átépítését, ahová szabadidős és idegenforgalmi fejlesztéseket  terveztek, míg a megújuló gáton éttermek, kulturális és művészeti helyszínek jönnek létre, valamint tervezték egy gyalogoshíd építését is a Duna fölött.
A bejáratnál fizető parkoló fogadja az autósokat, de igazán kár ide autóval jönni! Kerékpárral remekül megközelíthető a helyszín,  és a jól megérdemelt pihenés emlékeit sem rontja el később a dugóban araszolás.

Bár a beruházások egy része nem valósult meg, a remek kezdeményezés mostani állapota is már igazi gyöngyszemmé teszi ezt a helyszínt. A gát gyönyörűen karbantartott, parkosított, jól elrendezett gyepesített területekkel rendelkezik, ahol a "Fűre lépni szabad" tábla fogadja az arra sétálókat.
Úgy tűnik remek helyszín ez első randevúhoz, vagy csoportos délutáni piknikek tervezéséhez, családi kisgyerekes programokhoz, vagy akár egy meghitt délután eltöltéséhez a kedvesünkkel.

Fiatalok és idősek egyaránt békésen heverésznek a pázsiton, napfürdőzve a késő tavaszi melegben.

Az épületek egy része teljesen kihasználatlanul áll, másokban kávézók kaptak helyett. 
 De van itt játszóház,  és játszótér is.
Játszóház és oktatóterem felnőtteknek és gyerekeknek
A kőszoborra vigyorog épp a játszótérről a sárkány. Tán annak örül, hogy neki van feje :)
A parton izgalmas ártéri hangulat fogad. A kivágott fák kihajtottak, valószerűtlen bonsai-okat hozva létre.

Duna-parti minimál

A gát állandó lakója - itt éppen pár nélkül. Bizalmatlanul szemlélt, nem mert eltotyogni mellettem a víz felé.
Az öböl mindig is a kenusok, egyéb vízre szállók paradicsoma volt, rengeteg csónakházzal. 
Most a sárkányhajósok gyakorlatoztak ütemes dobszóval.

A parton visszafelé ez a látvány fogad:

2 megjegyzés: