Kora reggel sétálva a Duna partján sokszor találkozom frissen rágott füzekkel, melyek lehántolt kérgei alól sárga, vörös és fehéresebb foltokban villan elő a fa még élettől lüktető belseje.
A hódok éjszakai tevékenységének nyomai.
Feltehetően nagyfogú barátaimnak nem okoz esztétikai élvezetet az alkotás folyamata, sem a végeredmény, ellentétben velem.
Tobzódom a kialakult formák látványában, a színek harmóniájában, a fogak nyomainak textúrájában, valamint a lepattant forgácsok összevisszaságában felsejlő művészi rendben. Micsoda foghasználat, elképesztő rágáskezelés! Dicséret a kis művészeknek! Látszik, hogy nagy élvezettel és kitartó szorgalommal alkottak!
Persze az is lehet, hogy játk az egész, afféle hód-jenga: Ki tud annyit rágni a fából, hogy az még ne dőljön ki? Vesztes nincs, mert ha kidől, az egész család lakomázik!
Talán csak a fák nem osztják lelkesedésemet a hódművészet felé. Fájdalmasan nyögve eregetik figyelmeztető fűzfaillatukat: veszély, veszély!
Hamarosan kidőlnek: vagy újabb hódlakoma, vagy egy nagyobb szél áldozatai lesznek.
A hódoknak azonban még sokáig nyújtanak majd táplálékot és rejtekadó partvonalat.
Hód - jenga
A fa csak azért nem dőlt még ki, mert a lombja megakadt a szomszéd fa ágai között.
Itt jól látszik a folyamat, ahogy napról-napra alakult a mű. A vájat saját életre kelt, és mint egy furcsa spirál, egyre mélyebbre hatol a fatörzsbe, végül már csak egy keskeny combvastagságú rész tartja a súlyos testet, mely egy nagyobb széllöket hatására megroppan és beteljesítve a hódfogak szabta sorsát, a mélybe zuhan.
szuper
VálaszTörlés