Tavaszkeresőben

 

Zúzmarás Mátra

 

Inverzió

A városban szürke szutyok, a hegyekben köd, zúzmara, a csúcson napsütés. Két lányomat napfürdőzni viszem Galyatetőre. 

Az autópályát szegélyező fák feketén bólogatnak, a távolban szürkén emelkednek a hegyek. A kocsiban beszélgetünk.

A kisebbik csupa csend, a nagyobbik csupa csevely. 

Elérjük a Mátra kapuját, megkezdjük a kapaszkodást a szerpentinen egyre feljebb. A köd sűrűsödik, majd hirtelen zúzmarás fehérségben úszik az erdő. 

A kisebbik csupa csend, a nagyobbik csupa csevely. 

A csúcson ragyogóan süt a nap,  leparkoljuk az autót - itt ingyen lehet (még). Kiszállunk, a nagyobbik  csücsmétbe ütközik, nem tudja bekötni a cipőfűzéjét. Míg ezzel bíbelődök, a kicsi meglóg, sehol sem találjuk. Jó, aggodalomra semmi ok, mégiscsak felnőtt már, tán csak nem tűnik el! - mégis 25 éves emlékek törnek elő. 

Felkapaszkodunk a kilátóig, majd konstatáljuk, hogy 200 forintos érme kell a belépéshez. A nagyobbat leültetem a padra, majd visszabattyogok a házak közé, hátha váltanak itt pénzt. Meglepetésemre még vásárolnom sem kell, simán felváltják az ötezresem. Boldogan loholok vissza, addigra a kisebb is fent csücsül már. Megtekintjük fentről a felhőtengert, távolban a Tátra csúcsait, majd elindulunk az egyik jelzésen. 

A kisebbik csupa csend, a nagyobbik csupa csevely. 

Leginkább a babáról beszélünk, meg arról, hogy is volt az akkoriban, amikor ő volt kicsi, mit kell még beszerezni a maradék egy hónapban, mit vigyen a kórházba, milyen lesz a szülés. Próbáljuk a kisebbet is bevonni, de nem kommunikatív, pedig normál esetben be sem áll a szája. 

Közben egy irtás szélén megállunk, bámuljuk a tájat alant. A kivágott hegyoldal most is szomorú látvány, ám alatta a hullámzó felhőtenger mégis lélegzetelállító. 

Ki is nézek egy utat, mely a épp a felhőhatáron kanyarog. Ehhez azonban le kell ereszkedni az irtáson át. Nagyobbra nézek: menni fog? Válasz helyett már neki is lódul, viszi a nagy pocakját. Sikerrel vesszük azt a pár izgalmas métert lefelé, már az ösvényen kanyargunk. 

Nézzük a felhőtengert erről az oldalról is. Lelkendezek.

A kisebbik csupa csend, a nagyobbik csupa csevely. 

Laposan, aggódva pillantok a kicsire, nehogy észrevegye - ha ez sem dobja fel, akkor mi? 

Lassan visszaérünk az autóhoz. Megbeszéljük, hogy a ködös, zúzmarás részen megállunk még. 

A nap lemenőben, az aszfaltút felett sárgán gomolyog a pára. Elképesztő látvány, megállok az út szélén, a nagyobbal nekilódulunk az ösvénynek. A kicsi nem mozdul.

Aztán lejjebb ereszkedünk, itt már sűrű a köd, a fákon hófehér tüskéket növesztett a zúzmara. 

A nagyobbikkal már fokozhatatlan a lelkesedésünk, ám a kicsi még mindig nem szól egy szót sem. 

Hazamegyünk. Az autóúton a kisebbik csupa csend, a nagyobbik csupa csevely. 

Aztán este mégis felhív a kicsi: "Amúgy nagyon szép volt odafent minden. Csak nem akartalak lehozni benneteket az életről! "- mondja és nekem belesajdul a szívem. De talán mégis bejutott valami a zárt belső sötétségébe.

Újra Gánt elhagyott bauxitbányái

Mostanában olyan útvonalakat keresek, amik viszonylag vízszintesek, nem túl hosszúak, hogy a várandós lányom, a 8. hónapjában, rettenetes nagy pocakjával is biztonsággal végig tudja sétálni. Így esett a választásunk Gántra, ahol most nem a tanösvényt jártuk végig sok pénzért, hanem teljesen ingyen bolyongtunk az út másik oldalán, ahol több felhagyott bányát is bejártunk. 

Szép, ámde szeles idő volt, különös fényekkel és látványos felhőkkel. Ilyen díszlet előtt még szebben mutatott a vörös talaj. 

Gánton többször is jártam már, a tanösvényről és a bauxitról, valamint a bánya történetéről itt írtam korábban. 

Majdnem 8 km-t bolyonganunk, ami szerintem egy csücsüméthordozótól  szép teljesítmény. Többre nem vertem vinni. Félúton ilyen urasan, székben ülve ebédelt. Mivel most nem volt velünk a vejem, magunknak kellett a széket összetenni, ami nem is volt olyan egyszerű, mint amilyennek a múltkor látszott! Megküzdöttünk vele. 

Pilisborosjenő körül a csücsüméthordózóval

A vejem már egész jól beszél magyarul, de néha még bizonyos szavak kiejtése nehézséget okoz neki. Így amikor megtudta, hogy kedves felesége babát vár, és lesz egy  csecsemő a családban 9 hónap múlva, megpróbálta kiejteni a szót a száján, ami így hangzott: csücsümét. Azóta mi csücsümétet várunk, és a Csücsü-t visszük sétálni, illetve most még csak a Csücsü Hordozót. Csücsü Hordozó jelenleg a 8. hónap közepe felé jár, pocakja méretes, ám szerencsére jó erőnek örvend, és azt állította, ha nem túl sok a meredek, akár 8 kilométert is bír. 

Így választásunk a Teve-szikla és környékére esett, ahol beterveztem egy körutat, alig 250 m szintkülönbséggel. 

Magam is meglepődtem, milyen kalandos és látványos ösvényeken mentünk. 

Panoráma a Háziréti-horgásztóra

A vejem talált a neten egy összecsukható tábori széket, ami mindössze 1,2 kg. Méretileg sem sokkal nagyobb, mint egy 1,5 literes kulacs, mégis meglepődtem, amikor előhúzta a hátizsákjából és kényelmes és stabil fotelt állított össze percek alatt. Ahol persze ki más foglalt volna helyet, minta kismama? 

Panorámapont a Fehér-hegy tetjén

 

Leereszkedtünk a horgásztó felé egy kellemes erdei ösvényen. A tavat azonban erről az oldalról bozót és kerítés vette körbe, így nem jutottunk túl közel. 

 

Az erdei ösvény a tótól egy vadregényes erdőn át kanyarog, felettünk sziklák magasodnak. Most nem másztuk meg őket, de szándékomban áll tavasszal újra felfedezni a környéket. Nagyon megtetszett ez a rész. 

Egy elhagyott és kissé leromlott állapotú függőhíd vezet át a kiszáradt patakmeder felett. Szerencsére az út nem vezet át rajta. 

Miután kiértünk az erdőből hamarosan elértü az Egri Vár másolatát, ahol rengeteg filmet forgattak már az Egri csillagokon kívül is.  Felidéztem, mennyit jártunk ide, amikor kicsik voltak a gyerekeim. Ők azonban semmire nem emlékeztek ebből. 

Újabb pihenő a vártorony szélárnyékában. 

Elhaladtunk a Teve-szikla mellett is, de ezúttal nem készült róla értékelhető kép. Ugynakkor nagyon szuper kis körtúra volt, nem is értem miért nem jártam erre az elmúlt 10 évben. Szép kis utakat lehetne még itt kerekíteni.