Megkerestük a váci Kolodko szobrokat

Budapesti szobor-túrák után (1), (2), (3) egy szép őszi napon elhatároztuk, hogy a váci szobrok nyomába vetjük magunkat. Kellemes 45 km-es kerékpározás várt így ránk, Budapesttől Vácig, mindvégig védett bicikliúton. 

A Margit-híd lábánál megtekintettük A Trabantot, majd áthajtottunk a hídon és a pesti part menti kerékpárúton tekertünk tovább. Jó tempóban haladtunk, alig egy óra alatt elértük volna a Megyeri hidat, ha - szinte a cél előtt - utunkat nem állja egy Meki. 

Péternek persze pavlovi reflex-szel indult be a nyálelválasztása, 45 percet töltöttünk teljesen értéktelen kaják elfogyasztásával, ami nemcsak drága volt, hanem érthetetlen is, hiszen egyrészt otthon reggeliztünk (de ez az ebéd! - nem érted? ), másrészt hoztunk magunkkal elemózsiát. De éhes férfival nem vitatkozom, így én is kértem egy salátát, ami szintén drága volt, ámde pocsék és kevés. 

A Megyeri hídnál felkerestük az összekötözött  Chuck Norrist. Hiába nézett kérlelően a szemével, nem szabadítottuk ki, inkább többször telibevakuztam, aztán mégis a vakutlan képet teszem be ide, jobban áll neki a sötét karika a szeme körül. Szenvedősebb. 

Végre elhagytuk a várost,  s az autók zaját, rákanyarodtunk a Dunakeszi felé vezető  kerékpárútra. Az út menti fák törzsén jól látszott a szeptemberi árvíz nyoma, kerékpáron ülve nem ért volna ki a fejünk a víz alól. A földek egy része még mindig (bel)víz alatt volt, tömegével álltak lesben a tarlón a gémek zsákmányra lesve. Legalább 20 madarat számláltunk meg. Sajna nem vittem magammal teleobjektívet, így nem sok látszik belőlük a képen. 

Az idő pompás volt, kellemesen sütött a nap, épp biciklizésre volt kitalálva. Jókedvűen tekertünk és beszélgettünk, erre a sűrű hétkoznapokban mostanában amúgy is kevesebb idő jutott. 

Ahányszor ránézek erre a képre újra elfog az a végtelenül nyugodt és derűs érzés, mint akkor. 

Délután 2 körül értünk le Vácra, ahol hamar rátaláltunk a fura barokk szoborra a Fő tér közelében. Egész sokan csoportosultak körülötte, ki kellett várnunk a sorunkat, míg mi is fotózhattunk. 

 

A szemközti múzeumban a múzeumkertben megcsodáltuk a kerámiákat. A Kolodko kiállítást is megnézhettünk volna, de inkább kihasználtuk a napsütést és még sötétedés előtt felkerestük Mária Teréziára a diadalív lábánál.

Majd megebédeltünk a közeli hangulatos vendéglő kertjében és még andalogtunk egy kicsit Vác barátságos házai és terei  között.

A harmadik váci szobor a vasútállomás előtt található: Anyám tyúkja és Morzsa kutyám üldögélnek egymás mellett nagy barátságban. 

Bár még tele voltunk energiával, mégis vonatra ültünk, így csak a Nyugatiból kell még egy szűk óra alatt hazatekerni. Az a különös helyzet állt elő, hogy Vácról olcsóbb a jegy a ped. igazolványunkkal, mint amennyibe a bicajunk szállítása került. Érintetlen, ámde madárlátta szendvicseinket pedig gondosan félretettem a másnapi utazásunkhoz: jó lesz majd a négynapos túránkon a cseheknél! Spoiler: ott sem akart elfogyni a kenyér, az egyiket hazahoztam, így igazi világlátott kövület lett belőle.