Koppánymosonostori ártéri tanösvény - igazi vadregény

Csaknem elértem már Koppánymonostor végét, amikor végre megláttam a tanösvény elejét jelző tájékoztató táblát, rajta a tanösvény térképével. Kíváncsian indultam neki a sétaútnak, ahol azonban semmiféle turistajelzés nem mutatja az utat. Aki a tanösvények hatalmas, színes tájékoztatási tábláit igényelné egy ilyen sétán, az bizony csalódott lesz, mert itt állítólag csak földbe vert cölöpök mutatják a helyét, a tartalmát pedig vagy mobil applikációról, vagy előzetesen beszerzett tájékoztató füzetből olvashatnánk. 

Nos én nem voltam ennyire felkészült, úgyhogy minden itt leírt tudásomat saját tapasztalatomra és későbbi internetes kutatásaimra alapozom. 

Az első táblától az út egy kényelmes, és nem túl izgalmas erdei ösvényen vezet, közvetlen a Duna holtága mellett. A vízpart sokkal izgalmasabbnak ígérkezett, annál is inkább, mert a víz még sok helyen be volt fagyva, plusz a partot számtalan uszadékfa és nádzsombékok tették izgalmassá. A szemközti szigeten pedig a szikrázó napsütésben világító színes barkák, és a fehér nyárfatörzsek szinte idilli hangulatot teremtettek.

Így a sétautat passzoltam, és a part mentén haladtam előre. Hamarosan arra lettem figyelmes, hogy a távolban egy szürke gém (ha jól azonosítom) lépdel a vízben és halra vadászik. Egyre közelebb kerültem hozzá, és csodával határos módon, kutyám meghallotta suttogásomat, és a lábam mellett maradt, így nem zavarta fel a halászgató madarat. A képen az a pillanat látszik, amikor a halat épp hosszú nyakán keresztül préseli a gyomra felé.

Ennél közelebb nem tudtam lopózni őkelméhez, nemsokára a magasba emelkedett és elegánsan távozott. Én pedig visszatérve az útra folytattam a bóklászást a Duna árterén. Hamarosan elértem a nagy Duna partját, gyönyörű kék égboltban és vízben gyönyörködhettem, a parton öreg tölgyek lépkedtek karcsú gyökereiken,  azt az érzést keltve bennem, hogy légiesen könnyűek. 

Az útról egy kis ösvény vezet be a Kerek-sziget belsejébe, ahol kiszáradt holt ágat és kesze-kusza, igazi, érintetlen természetet találtam. A szigetet áradáskor gyakran elönti a víz, a Duna szabályozása miatt ezek a területek máshol teljesen eltűntek, itt azonban megmaradtak. Különleges, egyedi világa, érintetlensége a gyakorlatlan szem számára is szembetűnő.

Jelen pillanatban csillagvirágok ezrei és hóvirág telepek lepték el az erdő alját. Az szigeten hatalmas öreg tölgyórásokkal találkoztam, némelyik törzsének kerülete a 4-5 métert is meghaladta. A sápadt aljnövényzet között pedig szinte világított a letört, korhadó faágak élénk zöld mohával bevont hengere, melyre az elszáradt fűszálak, mint megannyi menyasszonyi fátyol simultak.

Internetes kutatásaim tanúsága szerint még számtalan védett növényritkaságot találhatunk errefelé, úgyhogy nem kizárt, hogy még visszalátogatok ide.

Továbbá állítólag itt fészkel a  réti sas, aminek fészkeit felfedezni véltem, és találtam egy elhullott példányt is. Először azt gondoltam lélegzik még, de csak a szél emelgette a tollait.

Továbbá itt is felfedeztem a hódok munkájának nyomatit, de ilyet manapság Magyarországon szinte minden vízparti erdőben találni. Sokszor kerítésrácsokkal tekerik körbe a fákat, ezzel védve őket az éles fogaktól.

A tanösvény 7 km-en keresztül vezet végig a Szent Pál-sziget minden zegén-zugán. Megtudhatjuk, hol mosták egykoron az aranyat, hogy dolgoztak a vizafogók, és kik is voltak a bőgőhajósok.

Egy tavaszi kép a Duna holtágról: