2013. április 30., kedd

Merzse-mocsár

Már vagy 2 éve tervezem, hogy ellátogatok a Merzse-mocsárhoz. Az Interneten mindenféle érdekeset olvastam róla, mint pl.: "A Merzse-mocsár a főváros néhány még meglévő vizes élőhelye közül a pesti oldalra egykor jellemző mocsaras területek egyik utolsó megmaradt túlélője, hírmondója. A mocsárvidék különlegessége, hogy Budapest legháborítatlanabb vizes élőhelye. Számtalan madárfaj, védett növény és mocsári teknős otthona. "
Elképzeltem hatalmas kiterjedésű, vizes-zsombékos Tisza-tó szerű területet, rengeteg vízimadárral,  virágzó növényekkel.
Próbáltam elhessegetni ezt a képet, mert olvastam, hogy ez a terület 2 éve teljesen kiszáradt részben az aszályos időjárás, részben a környék beépítése, csatornázás, lecsapolás, egyéb emberi tevékenységek miatt.
Tavaly egyszer el is indultunk megkeresni, de egyszerűen nem találtuk meg, elvesztünk valahol a földutak labirintusában. :) Most jobban felkészülve, térképpel, GPS-szel és főleg apukámmal felszerelkezve reggel 7 körül indultunk neki az útnak. Kis bolyongás után másfél óra múlva elértük a tanösvény bejáratát, hála apukám és a gugli tájékozódási képességének. (Egyébként a rákoskerti vasúti megállótól nyílegyenes, negyedórás földút vezet a mocsárhoz.)
2012-ben egy tanösvény építettek ki itt, ezt jártuk most körbe.

A Wikipédia szerint: "A területen több pár barna rétihéja költ rendszeresen. Különböző nádi és vízimadarak, mint a barkóscinege, a nádirigó, a vízityúk, a bölömbika, valamint egyéb nádiposzáta- és récefajok egyaránt megtalálhatóak itt. A mocsarat körülvevő réten, bokorfüzesben és fűz-nyár ligeterdőben más madarak is megfigyelhetőek, mint például a gyurgyalag, a kakukk, a sárgarigó, a búbos banka, a tövisszúró gébics, a fülemüle, a karvaly, az egerészölyv vagy akár a vörös vércse is. Nagyszámú fácán, és fogoly is él itt. "
Nos valóban. Réti háját látni véltünk messziről. Az erdő - tavasz lévén - zengett a madárcsicsergéstől. A fácán hangját felismertem, de látni nem láttunk mást, mint a már említett réti héját. Persze akár ölyv is lehetett, vagy sas.  Megállapítottuk, hogy madarat fotózni igen nehéz művészet, lévén még ennél is korábban kellene kelni, és békésen meglapulni egy madárles mélyén, mint Máté Bence, ezért jobb híján olyan állatot fényképeztem, mely nem rejtőzködik, és engedelmesen kivárja azt a pillanatot, amíg minden szükséges beállítást elvégzek a gépemen. Bár erről a lényről a egyetlen valamirevaló leírásban sem tesznek említést, mégis íme a bizonyíték: él itt éti csiga!

Csigán kívül  még egy nyulat láttunk rémülten átkacskaringózni a réten, majd eltűnt a nádasban.
Végül elértük a madárlest, ahonnan be lehet látni a terület egyetlen összefüggő vizes élőhelyét. 

Gyerekekek ez valóságos paradicsom! Lehet ebihalat fogni, bogarakat szedni, békabrekegést hallgatni.
A madárlesről a látvány magáért beszél!
Háttérben a repcemező

A terület szerintem legérdekesebb növénye jelen pillanatban a selyemkóró.
Rengeteg növényt lehet pedig itt megtalálni a táblák tanúsága szerint. Nemsokára virágzik például a nőszirom. De a réten csak ezt a jobb világot is látott szalmakalapot találtuk. Talán márciusban vágta földhöz a gazdája, gondolván, hogy idén erre már úgysem lesz szüksége.
Az utat az egyik oldalról a magas sásos, a nádas, a bokorfüzes, veszi körül a másik oldalról pedig a fűz-nyár ligeterdő.

Itt a fák tényleg az égig érnek!
Telepített erdősor szabályos rendje

Ez különös sárga ágas-bogas képződmény szinte világított az erdő sötétjéből.
Sárga zúzmó

Reggeliző a Gyolcs-réten
Indás romantika a fák között.

Pihenő a nagy fa tövében

Rejtőzködő sündisznó :) Szinte vártam, hogy megindul felém.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése