Nem akarok senkinek csalódást okozni, de ebben a bejegyzésben nem lesz kép a darvakról. Sajnos. Ilyen fotót nem sikerült készíteni, mert a látvány teljesen magával ragadott, és úgy éreztem, pont a legfontosabb eseményekről maradok le, ha a gépem keresőjébe nyomom a szemem. Inkább átadtam magam az élménynek, éreztem a madarak közelségét, beittam a látványt, és hallgattam a darvak jellegzetes és kru-hangját. Szóval minden érzékszervemmel megpróbáltam eggyé válni a természettel.
Íme egy videó a darvak életéből:
A darvak egykor hazánkban is költöttek, manapság azonban Európa északi mocsaraiban fészkelnek. Ősszel az észak-afrikai
telelőterületekre tartó útjuk során néhány hétre minden évben megállnak pihenni a Hortobágy és a Dél-Alföld pusztákkal övezett nagy tavain. Évről évre egyre többen érkeznek, és töltenek a Hortobágyon 1-2 hónapot. Egyes források szerint a számuk már meghaladja a 90 000-t. Nappal a gyepeken és a tarlókon táplálkoznak, éjszaka pedig a sekély
vizű, háborítatlan éjszakázóhelyekre vonulnak. A szálláshelyekre való vonulásuk közben köztes pihenőhelyeken leszállnak, és megbizonyosodnak a szálláshely biztonságáról.
Túravezetőnk is egy ilyen átmenetei szálláshelyre vezette kis csapatunkat a Meggyes-lapos környékén.
A terv az volt, hogy még a darvak érkezése előtt megbújunk a nádasban, és onnan figyeljük a darvak vonulását. Ha van egy kis szerencsénk, nem vesznek észre, és pontosan előttünk fognak landolni.
Ehhez persze időben kellett elindulni, hogy még a darvak érkezése előtt elfoglaljuk búvóhelyünket.
El is értünk a kijelölt területre még napnyugta előtt. Kicsit körbejártuk a terepet, majd kinéztük a leshelyünket a nádasban. Hm. Hát nem ártott volna a terepszínű ruha, remélem nem vesznek észre minket. A távolban a sárgába hajló égbolt előtt megjelentek az első madarak. Meglapultunk. Egyre közelebbről hallottuk a hangjukat, majd megjelentek a nádas felett, szabályos V alakban, egész közel húztak el felettünk. Ekkor észrevettek, irányt váltottak, és másik lesszállóhelyet kerestek! Csalódottan álltunk fel. Jobban el kell bújni! (Kicsit úgy éreztem magam, mint gyerekkoromban, mikor a nagymamám elől
bujkáltunk egyik helyről a másikra, és ő tréfás szavakkal keresett
minket - Az apátokat, merre vagytok? ) Kis várakozás után újabb és újabb csapatok érkeztek, a végén már olyan jól álcáztuk magunkat (vagy annyira besötétedett), hogy nem vettek észre, egész közel jöttek, de egy csapat sem szállt le előttünk. Mégis ott repdestek a fejünk felett, alig néhány karnyújtásnyira tőlünk, érezni lehetett a szárnycsapásaikat és olyan ricsajt csaptak, mint elszabadult iskolásgyerekek a szünetben.
Mikor már csak a alig vöröslött az ég alja kimásztunk a nádasból, és elindultunk hazafelé. A puszta körülöttünk tele volt darvakkal. Jöttünkre egyszerre rebbent fel a kb. 2000 madár, és hangos krú-zások közepette belerepült az éjszakába.
 |
| Az út pusztán vezetett át. A lehajló nap sugarai megcsillantak a fűben megbúvó fehér lúdtollakon. |
 |
| Meggyes-lapos. Messziről csillogó vizű tónak tűnt, mikor közelebb mentünk láttuk, kiszáradt mocsármeder. A nyomok tanúsága szerint vadludak tanyáztak itt szép számmal. |
 |
| Sziki őszirózsa virágai remekül mutatnak a napfényben |
 |
| Nem bírtam ki, hazafelé azért kattintottam néhányat. Nem hozza a látványt, de a madarak tömege talán érzékelhető. |
Búcsúzóul egy kis ízelítő Lóki Csaba természetfotós képeiből:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése