Az erdőben csend ül. Csak a fákról pereg apró cseppekben a nedvesség. Neszezve ér földet. Szél se rezdül. A fán maradt falevelek dermedten lapulnak: hátha maradhatnak még! Nem akarnak szállingózni sehogysem. A többség már úgyis a odalent landolt, a talajon, vagy a vízben. Valami furcsa nedves pára von be mindent. A patakban alig van víz. Nem mozdul. A kibukkanó kövek köré gyűrűt feszít.
A vízbe pottyant leveleken kövér cseppekben gyűlik meg a pára. Szélei köré felpöndörödik a felületi feszültség.
Kicsit odább mégis áramlik a víz. A nyugalmából kibillent patak hipnotizál.
Majd eltűnik a mozgás, állandóvá válik a kép. Új egyensúlyba kerül minden.
A levelek megálljt parancsolnak a folyónak. Csillogó üvegkoporsójukban dermedt mozdulatlanság.
Egy magasabb szikláról lefolyó áramlat szétterül a kis medencében és visszaverődik a partról. Szemkápráztató állóhullám alakul ki, s bár pillanatról pillanatra változik, a mintázata mégis állandó.
Megmutatkozik az egyensúly sokfélesége, melyet meghatároz a a víz sebessége, a folyó aktuális geometriája.
 |
| A mintázat Klimt Csók c. festményét idézi. |
Aztán újra a mozdulatlanság.
Minden egyensúlyra törekszik.
A feszültség indukálja a változást.
A változás új egyensúlyba repít.
Az életem pillanatai egyensúlyba kerülnek. Az életem pillanataiban egyensúlyba kerülök.
A béke csak pillanatnyi. Mindig új. Ez a harmónia. Minden pillanatban megtalálni a békét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése