Nagykovácsi, Szeles út végén parkoltuk le az autót, és vágtunk neki az általam már jól ismert ösvénynek. Jó meredek kapaszkodó vezet fel a Nagy-Szénás tetejére, számtalanszor megjártuk már, amióta szüleim Nagykovácsiban laknak. Szinte mindig jár a szél a csúcson, a kereszthez felérve többnyire feltettük a kapucnit, összehúztuk magunkon a kabátot, bármennyire is kimelegedtünk felfelé. Most azonban nem mozdult a levegő, a távolban szép párafelhők ültek meg a völgyben.
Rendszerint innen visszafordulunk, hogy folytassuk a Nagy Családi Étkezést, most azonban a leereszkedtünk a völgybe a Kis-Szénás felé.
Ekkorra kisütött a nap, a levegő párája azonban a távoli hegyeket áttetsző búrába vonta.
Az őszi erdő utolsó színes leveleit még megtaláltuk ebben a szép bükkösben.
Hamarosan elértük Pilisborosjenő szélét, ahol rákanyarodtunk az Ördögoltár-szikla dolomitba vájt formációja felé.
Visszafelé rátértünk a kék jelzésre. Elhaladtunk az Erzsébet-kút mellett.
Mire a Nagy-Szénásra értünk, csaknem a párás ködfelhő alá ért a nap. Percek múlva fényárba borította a csúcsot.
Málló hegyoldalon, meszes sziklagyepen ereszkedtünk le, majd felkapaszkodtunk a Disznófő sziklavonulatai felé.
Valamikor a terület szovjet lőtérként funkcionált, ennek köszönhető a sziklába vájt cirill betűs felirat.
A feliraton kívül szép számban találunk hévizes oldási üregeket és karsztos kiválásokat - borsóköveket - is.
