A Kárpát Klub által szervezett utunk második napján a Gargaló felé túráztunk. Reggel 9 órakor induló borsafüredi sífelvonóval fellibegtünk 1300 méterre, és onnan indultunk neki a gerincnek. A társaságon érezhető volt az előző napi túra hatása, erősen szétszakadozott a csapat, én továbbra is a középhátvédet erősítettem.
Szerencsére az út korántsem volt olyan meredek, mint amikor a Nagy-Pietroszra másztunk fel, és összesen csak 755 méter szintkülönbséget kellett leküzdeni. A felvonóból kiszállva rögtön egy fennsíkon találtuk magunkat, havasi legelőkön vágtunk át, selymesen süppedő gyepen haladtunk.
Újabb és újabb virágokat fedeztem fel a fű között, többek között kárpáti ibolyát és sárga ibolyát is.
A felszínt néhol sebes folyású patakok mélyítették, rögtönzött vízesések, mohás sziklák, dús páfrányok, sárga virágok, rózsaszín rododendronok tették idillivé a helyet.
A Stiol-tengerszemnél felfelé kanyarodtunk, s a Gargaló oldalán másztunk fel a Radnai-havasok főgerincére, ahol gyönyörködtünk a panorámában, beazonosítottuk a tegnap meghódított csúcsot. A csúcs felé vezető ösvény mellett a meredek hegyoldalban végeláthatatlan rózsaszín havasszépe bokrok fogadtak.
A látvány fentről:
A csapat egyik fele a csúcson lévő hófoltot irányozta meg, mi azonban inkább a bokrok között időztünk egy kis ideig.
Mivel a hely viszonylag könnyen megközelíthető, kedvelt kirándulóhely, jó sokan voltak az alpesi réteken. Sokan terepjárókkal jöttek fel a legelőkhöz, leheverednek a fűbe és békésen nézegették a legelésző teheneket.
Visszafelé elkanyarodtunk a Lóhavasi-vízesés (Cascada Cailor) felé. Lenyűgöző látvány, amint több száz éves fenyők között 80 méteres magasságból zúdul a mélybe.
A vízesés alja persze tele volt kirándulóval, nem is töltöttünk ott sok időt, visszamásztunk a felvonóig, és a rekkenő melegben békésen lelibegtünk a hegyről.
Micsoda szépségek! *.*
VálaszTörlésGyönyörű hely!
Törlés