Tátrai kirándulásunk második napjára egy könnyebb túrát terveztünk: Tátralomnicra, lanovkával. Mivel aznap még haza is akartunk autózni, így gyakorlatilag csak a délelőtt állt a rendelkezésünkre. Ám a reggel 8 órás indulással kissé megcsúsztunk, és fél 11-kor sikerült az összes gyereket összeszedni, és a cuccokkal együtt az autókba rendezni. Mire Lomnicra értünk eltűntek az esőfelhők az égről, hatalmas gomolygó fehér hab ölelte körbe a csúcsot.
Ezzel szemben erős szél kerekedet és az összes lanovkát és felvonót leállították. Kissé csalódottan álltunk a hegy lábánál, a gyerekek nem sok erőt éreztek magukban a tegnapi 16 km hegymenet után.
Azért nekiindultunk. A csúcsra 2 átszállással lehetne feljutni, mi az első megállót, a "női startot" céloztuk meg, hátha addigra eláll a szél, és onnan kényelmesen feljuthatunk legalább az Enciánra, az Obszervatóriumhoz.
Az út 2,5 km hosszan vezetett felfelé, kanyargós, kényelmes aszfaltúton. Mi ehelyett egyenesen felfelé haladtunk a sípályákon, margaréták, és egyéb harangvirág szerű mezei csodák között. Innen még 1 óra 45 percnyi utat írt felfelé a tájékoztató tábla, amit elég szűkösnek éreztünk, lévén, még vissza is kell utaznunk Budapestre, továbbá meredek kaptatónak látszott az út lentről. (Nem csak annak látszott, az is volt, mint később kiderült). A lanovka pénztára ugyan zárva volt, mégis azt láttuk, hogy a kabinok folyamatosan mozgásban vannak. Amikor megpróbáltunk bejutni a beszálló részhez, simán adtak is jegyet 12 euróért. Igaz csak egy irányba, felfelé, amit kicsit rablásnak éreztünk, hiszen lentről 20 euróba került volna az egész oda-vissza. Gyanúsnak tűnt a jegyvásárlás, s bizonytalanok is voltunk, most le van zárva, vagy nincs lezárva a szél miatt? MIÉRT CSAK FELFELÉ SZÓL ??? :) Reméltük, azért nem szakad le velünk együtt az építmény.
10 perc alatt a hegyen voltunk, 1751 méteren, közben egyre jobban kitisztult az ég, és körbejárván a Kő-pataki-tavat (Skalnaté pleso), megcsodálhattuk annak vizében az ég visszatükröződő kékjét. Vagy zöldjét, attól függően, hogy honnan néztük.
Egy ösvényen a hegyek felé vettük az irányt, ahol a völgyben még havat is láttunk, és lezúduló vízeséseket. Csodálatos panoráma tárult a szemünk elé. A Lomnici csúcsnak azonban nem vágtunk neki.
A tó völgy felőli oldalán egy híd vezet át, ami alatt a tó vize a mélybe zúdul.
Innen vezet az út az obszervatóriumhoz, ahova már szintén nem jutottunk fel, mivel indulnunk kellett hazafelé.
Az út lefelé is nagyon izgalmas volt. A kb. 7 km-t sziklás bokapróbáló terepen másfél óra alatt tettük meg, közben csodaszép tájban gyönyörködhettünk.
Egy ponton az út egy erdőn keresztül vezetett, ahol a buja aljnövényzet zöldje kápráztatott el bennünket.
Végül 4 órára értünk vissza a parkolóba. Bár csak villámlátogatás volt, éreztem, hogy sok lehetőséget tartogat még ez a hely, és mindenképp vissza kell még ide jönni egy csúcstámadással egybekötött túrára, vagy egyéb körutakra (Tar-pataki vízesések), mégis e nélkül az út nélkül nem éreztem volna teljesnek tavaszi tátrai kirándulásunkat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése