Be(fa)rácsozva

 

Pátyi pincesor

A 19. században a jobbágyság intézményének felszámolása, a feudális földbirtokrendszer eltörlése lehetővé tette a  szabad földhasználat megindulását. A volt úrbéres népesség hajdani jobbágytelkével szabad paraszttá lett. Ebben az időszakban indult be Pátyon is a falu déli fekvésű domboldalán a zöldség-, gyümölcs-, és szőlőtermesztés, immáron a szabad földművesek saját földjein. Az itt termelt szőlő Pátyi vörös néven lett ismertté.

 

A régi falu a völgyben feküdt: a talaj nedves, a talajvízszint magas, emiatt nem lehetett pincét ásni a házak közvetlen közelében. Erre kiváló lehetőséget kínált a kertek végében magasodó löszös talajú domb, a későbbi Pincehegy. 

A Pincehegyen 250 építményből álló pincesor áll, elképesztő színű falakkal, ajtókkal, kőburkolatú homlokzatokkal.
A pincék kapuja feletti évszámok tanúskodnak az építés évéről: a legrégebbi pince 1805-ből való. Egészen a  20. század első harmadáig követhető az építkezés.

Íme a legrégebbi épület

A présházak mészbe vagy mészhabarcsba rakott darab kövekből, törtkőből készültek. Az oromfalakat általában puha mészkő lapokkal fedték le. A homlokzatok felületét natúr kővel, cementtel, az ajtólapokat fára dolgozott vaslemezekkel fedték.

Többségében azonban fugázva burkolták, vagy kőporos vakolattal fedték. Az ajtók kő kereteket kaptak. Az ablakok kőkeretesek voltak vasráccsal, elvétve kifelé nyíló ablaktáblával. A falakat és az ajtókat színesre festették. Egyes utcákban csak türkiz, más utcákban csak zöld színű kapukkal találkoztam.

 

 

A pincehegy központi részén található nagypince a Skót Bencések Telki Apátságának dézsmapincéjeként épült az 1820-as években.   

A pátyi szőlőt szinte teljesen elpusztította a 1870-es hatalmas filoxéra járvány.A présházak fokozatosan átvették az éléskamra szerepét, szinte naponta látogatott fel valamelyik családtag a pincéhez. Az ott tárolt értékek biztonsága ugyanolyan fontos volt, mint a lakóházaké. Ezért a községi éjjeliőr munkáját segítendő a gazdák is őrizték a pincéket éjjelenkét. Este tíztől reggel hatig az utcasor szerint beosztott férfiak párosával járőröztek a faluban és a Pincehegyen is. A bakter óránként a tülkébe fújt – jelezve, hogy teszi a dolgát – a strázsák pedig jelet rajzoltak a pinceajtóra, így igazolva, hogy mikor, hol jártak.

Az 1930-as években a szőlő- és borkultúra ismét virágzásnak indult, a helyi gazdák újra telepítették a kipusztult fajtákat. Az elpusztult szőlők újratelepítése – más fajtákkal – az Alsó hegyen történt a századforduló idején. Az új szőlő és gyümölcsös kultúra így térben is közelebb került a Pincehegyhez. Az 1960-as évek végéig bőséges vitaminforrása volt az itt élő családoknak és a budai piacon is keresett portéka volt a megtermelt gyümölcs.

Az 1960-as években a termelőszövetkezet tagosítása (gépi művelésre alkalmas egybefüggő mezőgazdasági táblák kialakítása) érdekében ezeket a családi szőlő és gyümölcs ültetvényeket felszámolták, s helyette nagyüzemi gyümölcsösöket telepítettek. Pl.: őszibarackost, körtést a „páskomok” helyén.

A növénykultúra, a családok életformájának változásával együtt a Pincehegy is elvesztette régi szerepét. Sok ingatlan gazdát cserélt. Az új – gyakran városi – tulajdonosok hétvégi pihenőhelynek, társasági rendezvények színhelynek alakították ki a felújított présházakat.

Íme egy épülő pince:

És egy fel nem újított pince:

A Pincesor utcáit neves szőlőfajtákról nevezték el.Í gy aztán van Kéknyelű sor, Kékfrankos sor,  Turán sor, Otelló sor, Furmint sor. Talán nem véletlen, de sok házon dominál a piros-fehér-zöld színkombináció.

A második legrégibb épület 1811-ből való.

1994 óta évenként megrendezésre kerül a Pátyi Pincenapok eseménysorozata a pátyi borosgazdák részvételével. Mindezt segíti a  2010-ben újjáalakult Budakörnyéki Borkultúra Egyesület létrejötte.

Az oldal folyamatosan bővül képekkel, remélhetőleg egy Pincenapos egy éjszakai, egy őszi és egy ködös sorozattal.

Változatok egy témára

Szeretem, amikor elárasztja a víz a sziget közepén lévő patakmedret. Mivel múlt évben szinte egész évben száraz maradt a meder, benőtték a füvek, növények. Most ezek elszáradt levelei víz alá kerültek különleges kusza vízi-mocsári világot tárva elénk. 

A szomorú-esős időből adódó fénytelen kék-zöld-barna színvilág komor hangulata engem mégis felvillanyozott.
Már láttam magam előtt, amint néhány nap múlva befagy a víz, hó lepi a szigetet. Addig-addig szándékoltam, mígnem vágyam valóra vált.
Pár nappal azután pedig egész sok hó esett, de én mégis zuhogó esőben látogattam ki a szigetre.
Ebben az alig 10 napos  időszakban készült képek gyűjteménye ez a sorozat.

Amikor a  vízen már csaknem 1 cm jégréteg csillogott sárgán a felkelő nap fényeiben, kutyám boldogan szaladt rá, majd legnagyobb meglepetésére a következő percben már hasig fagyott vízben állt. Nem értette mi történt, és meghatározhatatlan tekintettel nézett rám.