Mesebeli Zejmár-szurdok

A Szlovák Paradicsom talán legszebb szurdoka a Zejmár-szakadék (Zejmárska roklina). Biztosat persze nem állíthatok, mert ezen kívül csak a Piecky-szurdokban jártam, ami szintén nagyon vadregényes, de korántsem olyan mohás, rejtekes, zegzugos, romantikus, mint emez! Ráadásul a túraleírások csodaszép panorámával is kecsegtettek, így aztán a három napos itt tartózkodásunk utolsó napjára terveztük ezt a könnyed, levezető sétát.

Biele Vody település egyetlen utcája szabályos négyszöget alkotva vezet végig a falun. A körút második sarkánál található a tájékoztató tábla, mely jelzi a szurdok bejáratát. Már itt hallatszik a hegyről lezúduló folyó csobogása, így akár hang mentén is elindulhatnánk, s néhány lépés után el is érjük a patakot, ahol rögtön a sziklába fúrt fém lépcsőkön haladhatunk a víz felett. A kék jelzést keresvén Monty Pyton legendás mondata jutott eszembe, bár ő ezt a nyúl és a szörny összefüggésében használta. "Hol az út? A folyón túl?"

Nos az út egyenest a mederben vezet. Az elmúlt hetek csendes esőzési biztossá tették, hogy kiálló kövek ne tegyék lehetővé a száraz-lábbal-kirándulást. Ahol véletlen mégsem a folyóban vezetett volna az út, ott a hegyről folyamatosan lezúduló víz mosta lábunk elé a gyökerek között a vizet és a kavicsokat. 

A túraleírások szerint a legyőzendő szintkülönbség csupán 200 méter, de azt egyik sem mondta, hogy mindezt az első 100 méteren kell leküzdenünk, gyakorlatilag szinte függőleges terepen. 

Szintén a leírások szerint az út egy adott pontján elérjük a szurdok legmagasabb vízesését, a Nálepkát, de gyakorlatilag az egész szurdok egy hatalmas vízesés, ott dübörög a lábunk alatt!

Két létrát is meg kellett mászni, majd láncokkal szegélyezett fémtálcákon lépkedtünk. A létrák koránt sem voltak olyan ijesztőek, mint a Piecky-szurdokban, de azért örültem, amikor felértem a tetejükre.

A fémtálcák rúdjai azonban több helyen is meg voltak lazulva, egyszer a láncot tartó vasrúd is a kezünkben maradt, de azért épségben feljutottunk a Geravy-fennsíkra. Itt néhány barátságosnak tűnő kecske próbálta kiráncigálni  a zsebemből az esetleges kaját, de végül elhessegettük őket, mire felmásztak az asztalokra. 

Innen, a túraleírás szerint, a fennsíkon kellett volna folytatni az utunkat, és hamarosan csodás panoráma tárult volna elénk. E helyett mi - ki tudja milyen indíttatásból - a zöld jelzésen az erdőben folytattuk tovább az utunkat. 20 perc múlva már éreztem, hogy nem erre akartam menni, és meglehetősen csalódott voltam, amikor panoráma helyett váratlanul elértük Imrikfalvát (Dedinky).

A tó látványa a parkolóból

Mit volt mit tenni, újra megcsodáltuk a tavat, majd a csapat itt maradt egyik autójával átmentünk  Biele Vody-ba, az autónkhoz. 

Kicsit szomorú voltam, hogy kihagytuk a tó látványát felülről, csak azzal vigasztaltam magam, hogy a felhős idő miatt úgysem lett volna fotózható.

Összefoglalva az utat:

1. Biele Vody település szélétől indul a kék jelzés.
2. Innen kb. 20 perc a  Nálepka vízesés
3. Újabb 20 perc a Geravy-fennsík
4. Kb. 45 perc a zöld jelzésen Dedinky, de érdemes a panoráma utat választani, az sem sokkal hosszabb.

A túra hossza így összesen 5,5 km volt, amit kényelmes tempóban 2 óra alatt tettünk meg. Ha több időnk lett volna, akkor az autós logisztika helyett gyalog is eljuthattunk volna Dedinkyből Biele Vodyba egy óra alatt (5km) az erdő alján a piros jelzésen haladva.