Mumus

Egyszer volt, hol nem volt, még a Nagy Üveghegyen is túl, volt egy kedves kis erdő. 

Ebben az erdőben csuda vidám emberek éltek. Egész nap szorgoskodtak, beszélgettek, barátkoztak, sokszor örültek egymásnak, néha pedig - ahogy az már az embereknél szokás - bosszankodtak, milyen bolond is a MÁSIK.
Minden rendben is ment volna, de volt egy mumusuk! Egy víziló!

Kezdetben még kis kedves mumus volt.  Kerülgette őket, köréjük fonódott, ugrándozott, mindenkitől egy kis időt kunyerált, de hamar elfáradt, és olyankor csendesen pihent sötét barlangja mélyén. Szép lassan belopózott az életükbe, és az emberek megszokták a jelenlétét.
Azonban ahogy nőtt, növekedett, egyre követelőzőbb lett. A legváratlanabb időpontokban tűnt fel. Sokszor órákig nem hagyta őket dolgozni, az emberek tétlenül üldögéltek, a lábukat lógatták, aztán meg annyi munkát rakott a nyakukba, hogy nem győzték. Az erdőlakók úgy érezték, uralja az életüket reggeltől estig.
"Ez így nem mehet tovább!" - határozták el.
Összegyűltek hát, hogy kieszeljék mit is lehetne tenni.   "El kell látni a baját!" "Ki kell toloncolni az erdőből!" "Be kell zárni a barlangjába, ne is lássuk!" "Rendre kell szoktatni!" "Foglalkozni kell vele!" "El kell látni tennivalóval, hogy ne érjen rá rosszalkodni! " - kiabálták össze-vissza.
Aztán abban állapodtak meg, hogy minden nap foglalkozik valaki a mumussal. Ki rajzolni tanítja, ki mesél neki, mások erre tanítgatják, megint mások pedig amarra. Így aztán mindenkinek lett szabad ideje is, és víziló megváltozott! Szemében kíváncsiság csillogott, és nem zaklatta többé az embereket.

Egyesült erővel még a legvadabb sárkány is megszelídíthető!