Egy tó - több nézet

---

Hasonló bejegyzések:

• Gánti földtani tanösvény
• Utazás a Marsra
• Egy tó - több nézet 
• Családi kirándulás Gántra 

Relax - Hullámok hátán

Kamasz lányom nincs a legjobb passzban mostanában. 

Többször is próbálkoztam nála az elmúlt fél évben, hátha velem tart sétáimon, de lássuk be, nem az én társaságomra vágyik. Ma csak úgy tiszta megszokásból, rutinszerűen próbálkoztam nála: 

- Megyünk kirándulni?

- Igen - volt a válasz. 

- Mi???? - Ö, Izé, akkor öltözzünk gyorsan. - gondoltam magamban.  - Így jössz? Papucsban? Sziklát mászunk.

- Anya! Hagyjál! Igen! - De azért kezébe vette a lukas tornacipőjét és elindultunk. 

Nyakaskő lábánál leparkoltam a kocsit, kiengedtem a kutyát, lányom kimászott egyedül, lábán a papucsa, kezében a cipő. 

- Merre menjünk? Lehet arra és akkor alulról közelítünk, és a végén mászunk a sziklák tetején, vagy lehet fordítva amúgy és ... - magyarázom lelkesen.

- Mindegy. - mondja unott képpel, és elindulunk a füves réten át, a Madárszirt sziklái alatt. A látvány lélegzetelállító, lelkendezek is, az idő gyönyörű, a kutya boldogan rohangál,  de lányomra nézve belém fagy a szó. Fel se néz, búsan lógatja a fejét, cipője őt utánozva ring a kezében. 

Felmászunk a 100-lépcsőn, sétálunk a sziklákon, lábunk alatt az egész világ. Leülünk egy sziklaperemre, bámulom a tájat. Szeretném, ha kiengedne, ha feloldódna a természetben. De nem. 

Vannak nagy bánatok. 

Visszafelé azonban már a papucs utazott a kezében.

A Madárszirt sziklái alulról:

Narancstól a liláig

Ahogy ment le a nap, úgy változott ezeknek a különös vörös kőzeteknek/talajnak a színe:

Fekete foltok

A Gánti elhagyott bauxitbánya, ahol pár hete jártam, a Google Earth szolgáltatással nézegetve az erdő sűrűjében úgy néz ki, mint hatalmas vörös sebek.
Nagyon érdekesnek találtam a tájat, sokat nézegettem a térképet, újabb helyek felé kutatva. Így vettem észre, közvetlen a szomszédságában egy másik tájsebet. Felülről nézve ezek nem vörös, hanem szinte szabályos  fekete foltok voltak a fák között. Mi lehet ez?

El nem tudtam képzelni, persze ötletem az akadt bőven:

a) különös kőzettani képződmények.
b) barlangok
c) tavak
d) kiszáradt fák.

Nos nem hagyott nyugodni a dolog, elmentem hát és megnéztem magamnak.

Lehet tippelni! (A megoldás lejjebb)

Az elhagyott

Roggyant házikó erdő nyiladékán,
Őrködik némán emlék maradékán,
Gazdátlan magány, lassan őrlő végzet,
Salétromvirágot bont az enyészet
Málló vakolatán - táguló sebek,
Álmokat szőni remények sincsenek. 

Semmibe halványult ajtaja tárva,
Nem is emlékszik mahagóniára,
Szobájában kongó üresség durmol,
Tán álmokat képzel zsivajgó múltról,
Akár a szögön feledett csobolyó,
Mely kövek között fröccsenő, csobogó
Hűs vizű kristályos forrásra gondol,
Hol szabadulna már rakódott portól.

Csak tétován nézem amint a végzet,
Lassan emészti a néhai képet,
Kíváncsiságom volt az mi idecsalt,
De sajog a múlás és nem marasztal.

...egy kotnyeles kakukk "Beregi" madár,
mélázásba szól, míg ágról ágra száll...

írta: Ábrahám István

 A teljes vers elolvasható itt>>

Kamiontelep Érden

Hova megy a sok eső?

Hetek óta ránk zuhan az ég. Az ország nyugati felén több helyen elmosta az eső. Az utakon, a városban, a réteken út tavak keletkeztek, 5-10 cm mély hatalmas tócsák fedik az úttestet, a réteket.
Arra gondoltam, a Beliczay- szigeten végre biztos újra víz alá került az 1 éve kiszáradt patakmeder.
Hát nem.
Nem értem. Ilyen lenne, ha lenne benne víz. Mennyi eső kéne ehhez?
Szúnyog viszont van ezer.

 Bezzeg a Benta-patak, Sóskút határában megáradva hömpölyög.

Megduzzadt Benta-patak egy borús őszi estén

Elárasztott engem a munka, az országot pedig a víz. 

Mindezeknek köszönhetően 2 hete hozzá sem nyúltam a fényképezőgépemhez, ami azt is jelenti, hogy a kutyának mostoha sorsa volt. Gyors séta reggel, délután és este, aztán vissza a gép elé, hívott a kötelesség. Szombaton nem bírtam tovább a szemrehányó tekintetet, így aztán elkezdtem csomagolni a fényképezőgépet. Dézi rögtön izgatott vigyázülésbe vágta magát, beszédes szemei azt kérdezték: "Ugye engem is viszel?"  "Te is jössz!"-mondtam, de rögtön meg is bántam, mert örömmel ugrándozott rám, lelassítva az indulást. 

Irány Sóskút, a Benta-patak. Kíváncsi voltam mennyi víz van benne az esőzések után.
Mire odaértünk már csepegett, dörgött, és általában roppant fenyegetően viselkedett az idő, de minket ez cseppett sem zavart. 

Amíg én az állványt és a gépet állítgattam, Dézi önfeledten szaladgált, észre sem vette, hogy a hídon átjutott a túlsó partra. 

Hanem aztán észrevett! Hogy jut oda hozzám? A víz sebesen folyt, belevetette magát, a víz sodorta lefelé, próbált szembeúszni az árral, végül szerencsésen kievickélt a partra. De a folyó még mindig közöttünk. Hm. Mi legyen? Egy darbig nézelődött, aztán nekivetette magát a híd felé. Sajnos olyan szakaszt nézett ki, ahol túl meredek volt a fal, nem tudott felmászni, csak ugrándozott a kövekre, de minduntalan visszapottyant. Tanácstalanul nézett rám. Én meg gonoszul vissza. Végül a lányom megszánta, és megmutatta neki az utat körbe :).

Fák párban

Oh nézd a furcsa, ferde fát,
Mint hajlik a patakon át,
Oh, lehet-e, hogy ne szeresd ,
Hogy benne társad ne keresd?
Már ága közt az arany napot
Nem tartja, madara elhallgatott,
Virága nincs már, sem gyümölcse,
Ő mégis áll, az alkony bölcse,
Mint a tűnődő ,ki ily esetlen
A végtelen titkába elmerül
És testtel is szelíden arra dűl,
Amerre lelke vonja testtelen...

Tóth Árpád: A fa

Karcsún, fehéren állok a határba.
Úgy reszketek és sírok, mint egy árva.
S minden széllel zenélek, mint a hárfa...

Kosztolányi Dezső: Fák beszéde

Rezzent a vén szíl: szisszent, jött a szél:
villám rándult, mint megrántott kötél:
egy percnyi csönd. És bömbölő haragra
fakadt a vihar százezer harangja.

Kapkodta a fejét a szílfa, az agg,
vallatott rab a pofonok alatt:
ahány karja volt, mind hátracsavarta
a nyár haragba-kékült zivatarja.

Zúzott, tört, csépelt, őrjöngött a szél:
kiszállt a fából végre egy levél,
egy, és csak úgy, ahogy végül kiszáll a
fiai mellől a hajszolt madárka.

llyés Gyula: A szíl és a szél 

Ne bántsátok a lombokat,
Hadd nőjenek, viruljanak az égre,
Hadd mosolyogjanak napban, esőben,
Hadd ringassák a békés fészkeket,
Küldjék magasba a rigók dalát.
Hadd boruljanak össze boldogan,
Ha alattuk a szerelem tanyázik,
És hadd terítsenek álompalástot
Az élettől elfáradt vándorokra.
Ne bántsátok a lombokat,
Hadd játszanak alattuk gyermekek,
Akik az első lépést most teszik,
Tipegve ismeretlen cél felé,
És hadd pihenjenek meg a halottak
Zöld sátraik alatt a rögök ágyán,
Ne bántsátok a lombokat, ti élők!

Juhász Gyula: Ne bántsátok a lombokat

Águnk koronája a szabad,
magas ég, s így dús ragyogása,
lágy fénye miénk:
ujjunk, meg a gallyat, s lombját
játszó szellők telizsongják,
s zeng benne madár elég,
száz gyökeréig boldog, víg e vidék.
Ringunk, susogunk, fuvolázunk,
mennybolt kék íve a sátrunk,
s minden pici szél a barátunk. 

Gyere, üdv neked alkonytájt s korareggel, 

s üdv újra napestig: 

jöjj, ember, búd feledd el 

árnyuk enyhén, hol üdül, ki lefekszik.

Johann Ludwig Tieck: Az erdő 

Ablakok

Ablak.
Egyszerre elhatárol, bepillantást enged, kinyit, bezár, megmutat, keretet ad, tükröt mutat.  Fényt enged be és határt szab. Irányítja figyelmet.
Visszatükrözi a környezetet, ahol elhelyezkedik.


Kívülről nézve elképzelem, milyen lehet a hangulat odabent. Milyenek a fényviszonyok az épületben? Kik vannak odabent, és milyen életet élnek? Mit csinálnak?
Poros-e a lakás, vagy tágas? Milyenek a szobák? 

Mit lát a világból az, aki odabent van?
Mit mutat meg magából a lakó?
Belülről nézve az ablakban megjelenik a világ egy apró részlete, illetve egy pillanatkép a külvilágról.