Bíboros kosbor esőben

Nagykovácsi közelében találtam rá erre a rétre tavaly. Szeretném napfényben is lefotózni ezeket a gyönyörűségeket, de egyenlőre szemerkélő esőt adott a sors. Így is gyönyörűek!

Színek és formák, azaz struktúrák színesben és fekete-fehérben

Érdekes módon nekem pont a hiányzó üres rész vonzza a szemem. Én tapinthatóan érzem a másik lepkeszárny hiányát.

Épített és természetes környezet egyensúlya

Struktúrák találkozása

Négyzetek

A színek és a formák kontrasztja tetszett meg ezen a képen, és a következő képen is.

Kővágóörs és a kőtenger

Cerezo nyári bejegyzése óta vágyom erre a helyre. Lányom és párja fejében is élénken élt a gondolat, hogy akár csak 1 napra is, de ellátogassunk ide. A család nagy része elutazott húsvétkor, így nagy magányunkban épp ideálisnak látszott az alakalom, hogy valóra váltsuk tervünket. Persze jobb többször visszajönni ide, ideálisabb fényviszonyok között, ha az ember igazán jó képeket szeretne fotózni,  de nekünk most ez jutott. 

Íme hát, amit láttunk és tanultunk:

Valamikor a pliocén kor folyamán a beszivárgó csapadék a mélyből feláramló karsztvíz és a Káli-medencében akkor még jelen lévő homokban tárolódó enyhés sós víz keveredése speciális kémiai viszonyokat teremtett. Ennek hatására egyes gócpontokban kovás (szilícium dioxid)  oldatok cementezték össze a homokot. E  gócok növekedésével óriási gumó alakú, vagy lepényszerű kemény kőzettestek jöttek létre a homokban, míg a körülöttük lévő üledék továbbra is laza szerkezetű maradt. 

Később a  terület megemelkedése után az erózió elhordta a laza szerkezetű üledéket és így felszínre kerültek a bizarr formák. 

Hogy csináljunk nyusziból oroszlánt? Szól a klasszikus vicc. Itt megvalósította a természet.
Balról nézve nyúl, jobbról oroszlán, aminek épp szemébe süt a nap.

 A kialakuló kőhátak hossza elérheti a fél km-t is, szélességük viszont alig haladja meg az 50-100 m-t. A homokkővé cementálódott zóna vastagsága 10 m nagyságrendű. 

Az erózió során a kőzetek felületét a szél csiszolja, illetve egyes helyeken apró mélyedések, madáritatók alakulnak ki. 

Nekem ez egy nyelvét lógató kutya hatalmas (vizenyős) szemekkel.

Ha fordítva nézem, akkor egy halálfej, fejjel lefelé,  amelyet valószínű egy óriás meg is taposott, ott a lábnyoma a homlokában.

Kővágóörs körötti kőtenger homokkő és a kavicskő tömbjeit szilícium dioxid alkotja.  Erről a vegyületről azt kell tudni, hogy csak néhány ásvány keménysége nagyobb nála, pl. a topázé vagy a gyémánté. Rendkívüli keménysége, no meg az egyenletes szemcsemérete tette lehetővé, hogy kiváló minőségű malomkövet készítsenek belőle.

A Káli medence malomkövei messze földön híresek és keresettek voltak. 

A pannon homok egyes helyeken speciális minőségű. Sem vas, sem mész nem szennyezi, tisztán kvarcszemcsékből áll, amely a a fehér üveg gyártására kiválóan alkalmas.

A helyi lakosság évszázadokon keresztül vágta a kőtengerek tömbjeit, innen eredeztethető a Kővágóörs név.

A jövesztés ősi módszerrel történt. A kövek hajszálvékony repedései mentén lyukakat fúrtak, abba száraz faéket vertek. Vízzel locsolva ezek megduzzadtak és lehasítottak egy-egy kisebb tömböt, amit aztán megfelelő méretűre és alakúra faragtak. 

A hely valóban a nyugalom szigete. Jól esik elheveredni a köveknél, a kis gyíkok 

és csodás növények között.

A most nyíló kutyatej sárga virágai fogják közre a sziklákat.

Szíve van a helynek

Párban - Pihenő a szikla tövében

Párban - együtt napozni jó!

Párban - agárkosbor

Hosszú ember a bokor mögött

A honfoglaláskor ez a vidék az Örs nemzetség szállásterülete volt, innen a település nevének második része. Kővágóörs első okleveles említése 1263-ból való, ekkor még Szent-László-Örsnek nevezték. Szent László király emléke máig él a néprajzkutatók által gyűjtött helyi mondákban, melyek szerint vizet fakasztott itt is, a Káli-medence lakóinak.

Sziklák a faluban is sok helyen megtalálhatók.

 Épp ennél a háznál jártunk, mikor megfordultam, és egy különös figura tűnt a szemembe. De jó lenne lefényképezni! Gondoltam magamban, majd barátságosan ránk köszönt, és megkérdezte, hogy két ilyen gyönyörű virágszálat vajon meglocsolhat-e. Máris zúdította ránk a kölnit (szerencsére nem a vödör vizet). Én meg kaptam az alkalmon, és megkérdeztem, hogy tojás helyett lefotózhatom-e? 

Közben János barátságosan elbeszélgetett velünk, elmesélte, hogy régen hagyománya volt itt a húsvétnak, de ma kihalt a falu (ezt mi is tapasztaltuk). Nagy kár, mert gyönyörű hely. Még mindig minden második ház eladó, mint ahogy azt Cseh Tamás féle interjúban hallhattuk még jó pár évvel ezelőtt. A falu házainak felel romokban, a másik felel gyönyörűen felújítva. A faluban egyetlen étterem működik már csak, pedig van itt vagy 4. És persze van a Zenit, ami egy kocsma, és igazán remek hely. Ő maga sokáig postásként dolgozott, de munka mindig van, most közterületet felügyel, és rendbe rakja azt, amit a huligánok szétvernek az éjjel.

A falu házainak felel romokban, a másik felel gyönyörűen felújítva.

Első nap a lovardában

Legkisebb lányom kimaradt a lovaglásból.
Jó pár évvel ezelőtt jártunk a családdal rendszeresen lovagolni, de akkor ő még nagyon kicsi volt, és nem engedték lóra ülni. Sok órát töltött azzal, hogy nézett minket, ahogy lovagolunk. Azóta sokminden történt az életünkben, pénz, idő és energiahiány miatt nem sikerült megoldani a lovaglást, bár a kérés többször is elhangzott a részéről.
Most eljött az idő. A csillagok szerencsés együttállásának köszönhetően végre rajta a sor, ő lovagolhat.

Hosszas keresgélés után találtunk egy remek helyet. Barátságos környezetben, egy családi ház hátsó kertjében, Budakeszin található ez a lovarda. Rendkívüli a hely kisugárzása. Barátságos, békés hangulat, gyönyörű környezet, tisztaság és rendezettség fogadott minket. A kertben egy kétéves forma kisleány játszott egy borjú méretű kutyával, odább törpepóni legelészett. A fiatalasszony épp a kerti virágokat ápolta. Mindeközben egy 5 hónapos baba aludt békésen a babakocsiban. 

A családi ház háta mögött gondozott istállók és a tanpálya.

Ismerkedés a lóval

Most megfésüllek és letisztogatlak - mit szólsz hozzá?

Micsoda füled van! Nagyon szép vagy!

Lóval a pályán

Egy kis pihenő lovaglás közben

"Megnézem mit csinál itt a ez a jóasszony!"

Az alábbi fotósorozat akkor készült, amikor a lányom először ült fel a ló hátára. Arckifejezései nagyon beszédesek, szinte mindenféle érzelem átfutott rajta. A dolog érdekessége, hogy nagyon messze volt tőlem, szabad szemmel én sem láttam az arcát. Csak amikor a fotókat néztem, akkor vettem észre a mimikát.

Segítség, felültem!                    Mi lesz itt?-                      Hm, hát itt vagyok.
Lovagolni fogok!                   Nagyon izgi!                        Ajaj, indulok!

Jó érzés, hogy végre meg tudom adni neki, amire vágyott, és jó érzés látni az arcán az örömöt.   
Mindegyik közül a kedvencem:

Lovagolni fogok!

Futószáron - az oktató magyaráz, miközben fut a ló mellett!

Hahó! Eltűnt a feje!

Végül néhány cukiság:

Ez a kis törpepóni a lovarda legújabb szerzeménye. Tiszte, hogy a két éves kislányt bevezesse a lovaglás tudományába. A lófuttató elég félelmetes volt a számára, alig mert bemenni, aztán némi hempergőzés után munkára fel! Meg kell tanulnia az engedelmeskedést, az utasításokat, és hogy nem tehet mindig azt, amit akar. 

Jági tó

Tavaly már többször is jártam ezen a helyen, most az volt a tervem, hogy megpróbálom a vízben álló fák kísérteties léggyökereit valami hatásos módon bemutatni. Ki is gondoltam, mely időpontban lennének ideálisak a fényviszonyok, de nem jött be igazán. Elszámoltam magam. Azért az ott készült 1-2 képet dokumentálom, a rend kedvéért.

Nagyon tetszik a kis halmok lágy hulláma, valamint az, ahogy a délutáni nap kiemeli a füvet, és az árnyékok erősítik a hullámzó hatást.

Egy kis erdei romantika: a meténg kék virágai világítanak a borostyán levelei között, mindez hatalmas indák közé bújtatva.

Íme a tó: sajnos a fele árnyékban volt,a másik felét ragyogóan sütötte a nap. A szél azonban nem rezdült, fantsztikusan tükröződik minden. Itt már sejtettem, hogy elszámoltam magam, nem jön be a tervem.

Erős fény-árnyék különbségek között kellett fényképeznem. A szemközti fűzfa szinte lámpásként világított.

Íme a cél, amiért jöttem. Valahogy azt képzeltem, hogy a késő délutáni nap épp a bizarr gyökereket fogja megvilágítani, de csalódnom kellett. Valószínű, sosem süt ide.

Kárpótlásul a szomszédos kis tó kesze-kusza fáiban gyönyörködtem.

Tavalyi elszáradt füveket teregetett ide a természet. A tavaly téli kép: >>

Az erdő teteje késő délután. Ez alá már nem süt a nap. Szeretem ezt a kusza, vad, liános erdőt.

Kökörcsinek naplementében

 Ezt a kökörcsincsaládot egy hónapja fényképeztem a Kopárok tetején, és már akkor elhatároztam, hogy virágzás után, kócosan is meg kell majd örökítenek őket, naplementekor.

Többször is jártam arra, de nem volt szerencsém. Vagy esett, vagy felhős volt az ég, szóval elmaradt a naplemente. Végül...

...rám mosolygott a szerencse. Végre olyankor is van időm, amikor süt a nap! 7 óra körül értem a Korpárok lábához, gyorsan nekiindultam hát a hegynek. A napot nézve nem maradt sok időm, míg eltűnik a hegyek mögött! Az emelkedő meredek, nem az én tüdőmre szabták.

Útközben szembe találom magam ezzel a fekete kökörcsin családdal. Egy fotó erejéig megpihentem, aztán vágta tovább a hegyre.

Sikerült időben felérni. Állványt állítottam, kerestem a megfelelő szöget, és vártam a pillanatot. Az égbolt csodás színekben játszott, fényeinek változása visszatükröződött a kökörcsineken. 

Megérte feljönni! Hihetetlen fényekben fürödtek a kócos fejek!