Cseszneki várhegy lábánál, a Vasút utca végénél egy kedves kis híd vezet át a falu házaitól a Kőmosó szurdokba, ahol két éve már via ferrata úton hódítottuk meg a sziklákat. Most is megcsodáltam a vízesést, mely három kis tavacskát is vájt a sziklába, miközben 10 méter magasból ömlik alá. Valójában a patak éppen csak csordogál, annyira kevés benne a víz.
A patakmederben haladva 10 perc alatt értem el a szurdok végét, innen keskeny erdei ösvény vezet körbe a várhegy lábánál, egészen a falu temetőjéig, ahol a főúton átvágva rátérhetem a piros jelzésre. A jelzés kezdetben szántóföldek mellett halad, még vetettem egy utolsó pillantást az egykor büszkén magasodó vár romjaira, majd beértem egy szép, de - így télidőn mindenesetre - kevéssé izgalmas bükk erdőbe. Hatalmas traktorkerekek gyötörte, sártól cuppogó úton bukdácsolva haladva értem el 2-3 km múlva a barátságosabb erdei ösvényt. A sűrű bozót közül egy helyen váratlanul egy szarvastehén ugrott fel és sietve távozott az ellentétes irányba.
Az erdő egy pontján narancssárga műanyag szalagokkal volt körbekerítve az erdő, és az elkerített rész mögül változatos trillájú hangos madárcsicsergés kísért az úton. Mintha kijelöltek volna az erdőben egy madárdaloló helyet, és kitették volna a táblát: csicseregni csak itt lehet! A környék összes madara engedelmesen össze is gyűlt és egyszerre zendített rá. A magas hangú gyors trillák, félénk pittyegések, változatos füttyök közé néha méltóságteljes huhogás és mély károgásszerű hang is vegyült. Percekig csak álltam és sehogy sem akartam elhagyni a helyet!
Végül rászántam magam és jobbra élesen visszakanyarodó piros jelzést követve elértem az Ördögárok kiszáradt medrét. A köveken lépdelve az árok pereme combközépig ért, tehát nagy esőzések idején sok víz lehet ebben a folyóban. Ahogy haladtam egyre feljebb, a víz is előkerült, hatalmas, mohos sziklákat kerülgetve hol kis tóvá szélesedett, hol nekiiramodva alázúdult egy sziklapadról a mélybe. A ragyogó napsütésben csodaszép látványt nyújtotta völgy.
Az út amúgy sem mondható sétagaloppnak. A patakot számtalan helyen keresztezi a jelzés, ilyenkor köveken, letört ágakon egyensúlyozva lehetett száraz lábal átjutni a túlsó partra. Néhol pedig ilyen hatalmas sziklatömbökön tehettem próbára ügyességemet. Inkább átmásztam rajtuk, minthogy megkerülve újra meredek lejtőn kapaszkodjak felfelé.
Váratlanul egy róka szaladt át előttem az úton. Mikor észrevett, irányt váltott és pillanatok alatt a hegy tetején termett, ahol egy sziklaperemről kíváncsian nézett felém: ez meg miféle szerzet? Miután konstatálta, hogy tuti nem veszem üldözőbe, megnyugodva továbbállt.
Majd újra megszelídül a táj, és a csendesen csobogó patak partján gyönyörködhettem az év első hóvirágaiban, illetve számtalan páfrányfélét is felfedeztem.
Az út elején még bántam, hogy téli öltözetben indultam neki a túrának. A meleg tavaszias nap hamar lecsalogatta rólam a kabátot, de most mégis jólesett visszaöltözni. A sziklafalak között legalább 5-8 fokkal volt hűvösebb a levegő.
Az Ördög-gátnál sem volt könnyű az átkelés. Némi sziklába szerelt vaslánc segíti a mászást.
Hamarosan jobbra rátérhetem a zöld jelzésre, ami visszavezet a kiindulási pontomhoz. Egy pihenőnél a zöld jelzésről letértem a piros keresztre, ami később becsatlakozik a piros jelzésbe. Arra azonban csak itthon jöttem rá, hogy így lemaradtam a Kő-árokról, ami a leírások szerint szintén egy látványos pontja lett volna a túrának, úgyhogy érdemes a zöldön végigmenni a várig.
Az út során nem kellett leküzdeni nagy szintkülönbségeket (leszámítva a barlangokat), mégis megmozgattam az összes izmomat, csodaszép látványban, kellemes erő és ügyességpróbában volt részem ezen a 16 km-es túrán.
Ez valami mesés! Tetszik nagyon a madárcsicsergésre kijelölt hely ;-) és hogy milyen állatokkal találkoztál! Ezt a mázlit!!!
VálaszTörlés