Tavaly Csáfordjánosfán jártam tavaszi tőzikét fotózni. Szerettem volna idén is felidézni ezt a csodás élményt, az ártéri erdőben tükröződő számtalan kis fehér virágot, a mohos, kidőlt fák égbe meredő gyökerei között megbúvó tőzikéket, a magas fák kongó hangját amikor a szél egymáshoz taszítja őket.
Mivel mostanában nincs sok időm, keresgéltem kicsit a neten, hol lehet Budapest környékén tavaszi tőzikét találni. A Google az első találatok között dobta ki Szigetbecse Tőzike tanösvényét.
Kicsit több, mint 1 óra alatt ott álltam a tanösvény bejáratánál, ahol kulturált táblán tájékozódhattam az útvonal 5 állomásának helyéről. Szép kis fahíd vezetett át a Duna egyik holtága felett. Majd szántóföld következett madárlessel. Ekkor már 2 tájékoztató táblán túl is voltam, és gyanakodhattam volna, de én kalandra éhesen nem akartam tudomás venni az ekkor már orrom előtt lévő tényekről. Bizony a tanösvény alig fél óra alatt oda-vissza bejárható! Az utolsó 100 méter vezet csak erdőben, ahol a leszakadó Duna mocsarassá varázsolta a területet. Itt az erdő alját csillagvirág borítja, de sehol egy tőzike! Illetve a 4. táblán találtam egy fotót a tavaszi tőzikéről, a szövegben viszont csak a nyári rokonáról ejtettek szót. Még mindig reménykedve mentem tovább, mikor az 5. táblánál elfogyott az út, egy nádasba torkollott, körös-körül a fák vízben álltak. Kerestem a továbbvezető utat, de nem találtam. Akkor döbbentem rá, hogy bizony ennyivel kell beérnem, sikerült bejárnom az egész tanösvényt! Igyekeztem hát bosszúságomat elhessegetni, és magamba szívni a hely hangulatát, mert ha nem is olyan, mint a csáfordi erdő, de azért mégis különleges!
Dézike azért jól éreztemagát
VálaszTörlés