Meseerdő

Már az út is gyanús volt a bejáratnál. Csupa sár és süppedék.

Néhány lépést tettem csupán, mikor megmozdult egy fa! Felemelte kezét, akarom mondani ágait, felém intett és megszólalt, rekedt ijesztő hangon:
- Ne menj erre tovább, ha kedves az életed! Ez a hely nem embernek való!

Frivaldszky–Mauthner–Pálffy-villa

Kedves ismerősöm jelezte a lehetőséget, hogy a Béla király úton álló régi villaépület fotózására most van lehetőségem. Nagyon szeretem az ilyen ódon hangulatú romos épületeket! Az útról nézve egyáltalán nem is sejthető, hogy a hatalmas ősfás park milyen épületet rejteget.

Hogy is került ide ez a villa? 

1. Eredetileg Frivaldszky Imre természettudós számára épült 1845 körül  romantikus stílusban   Brein Ferenc tervei szerint.
2. Ki volt Mauthner? Rejtély. Erről forrásaim nem szólnak egy szót sem.
3. 1908-ban gróf Pálffy Anna számára Grioni Antal terve szerint 1908-ban neoreneszánsz stílusban átalakították.
4. Az államosítás után a Svábhegyi Országos Gyermekallergológiai, Pulmonológiai és Fejlődésneurológiai Intézet Béla király úti telepének része volt 1998-ig, azóta kihasználatlanul áll, folyamatosan és gyorsan pusztul. 

A villa a mai állapotban

A parkba belépve aszfaltozott út vezet az egykori villa északi frontjához. Az útról nézve ez a látvány tárul elénk:

Az villa állapotára jellemző a máló vakolat, vizesedő falak, és a legváratlanabb helyekről kinövő cserjék.
A fák szinte teljesen beárnyékolják az épületet, ma szinte csak a déli órákban kap némi fényt a teteje.

Az villa állapotára jellemző a legváratlanabb helyekről kinövő cserjék.

Az eredeti, 1845 készült kertet 1909-10 körül Hein János tervei szerint átalakították. Az előkert teraszolt struktúrája, a kocsiút íves vonala (leaszfaltozva), számos idős, értékes fa (tölgyek, magas kőrisek, keleti tuják, puszpángok stb.) megmaradt.
A kertet 1945 után is láthatóan igyekezettel ápolták, fejlesztették, aminek eredményeként számos fiatal fa áll a kertben. Az 1990-es évekig gondozott kertet mára felverte a gyom, a magról nőtt csemeték zavartalanul fejődnek. A kert eredeti struktúrája még felfedezhető, de a részletek nagy része már eltűnt.

Itt még érezhető a régi park romantikus hangulata.

Itt látható a közprizalitot kiemelő kőlépcső a fák takarásában.
(A rizalit az épület homlokzatsíkjából  kiemelkedő rész, ami rendszerint a teljes épület magasságában végigfut. Azért alkalmazák, hogy a hosszú homloksort függőlegesen tagolják, ezzel élénkítve az épület optikai hatását.)

A főhomlokzatát a földszinten kőbábos terasszal és széles lépcsővel kiemelt középrizalit uralja.

A homlokzat földszintjének jobb oldalán karcsú oszlopokkal tagolt Palladio-motívum található.
A. Palladio (1508-80) itáliai reneszánsz építész nyomán elterjedt hármasosztatú nyíláskeret. A középső félköríves nyílást két keskeny négyszögű nyílás keretezi, melytől oszlopok vagy pillérek választják el. Másképpen velencei ablaknak is nevezik.  Nos, itt mindebből nem sok látszik, a növények szépen benőtték.

A Morbitzer Nándor által 1939-ben tervezett napozó szinte érintetlenül megmaradt.
A homlokzatok alaprendszere mind a négy oldalon hasonló. Az épület tetején kőkorlát fut végig.

Feljárat a napozóhoz.
Az 1840-es években kialakított, majd az 1908-as átépítéskor módosított tömegek, homlokzati struktúra és részletek, külső és belső nyílászárók nagyrészt fennmaradtak.

Az északi homlokzat: a földszinti ablakokon klasszicizáló rácsozat található.
A romantikus villa részletei közül mindössze egy díszes gótizáló kétszárnyú ajtó maradt meg a földszinten.

A homlokzatot nehéz attika koronázza, amely a középrizalit fölött tömör, kétoldalt műkő, áttört kőkorlát (ballusztrád).

Az épület tetején a körbefutó kökorlát

Sajnos az épület belülről életveszélyes, több helyen megsüllyedt a padló, beázások, málló vakolat jellemzik.  Így csak elmondás alapján képzelhetjük el a belső 3 szárnyú romantikus stílusú ajtót, és a csigalépcső tetején, az emeleten megmaradt a díszes, klasszicizáló kovácsoltvas mellvédet.

Egy kép a villáról az 1904-es évből (forrás:https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10214481028632764&set=gm.1499302590199874&type=3&theater  Földesi Kata bejegyzéséből):

forrás: http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=11599

A felperzselt föld kizöldül

Nemrég az egyik bejegyzésemben írtam, hogy a Széchenyi-hegyen leégett/felperzselt területeket találtam, igen komor hangulatot kölcsönözve a tájnak. A Hegyvidék facebook oldaláról az is kiderült, hogy szándékos gyújtogatásról volt szó, magam is láttam, amint örző-védő szolgálat emberei figyelik árgus szemekkel a környéket.
Nos ismét arra jártam, felismerhető volt még, hol égett le a mező, de gyönyörű, friss fű virított a helyén:

A kék iringó elszáradt virágai világítanak az élénkzöld háttér előtt.

Körülötte vidáman nyílnak az őszi virágok: terjőke kígyószisz, csomós harangvirág, és a sárga az orbáncfű.

A különféle bogyók és termések tömegét lehet megtalálni. Fent a kökény kék bogyója, alább a nagyezerjófű csillagszerű termése.

Sőt egy helyen egy megkésett kökörcsint is találtam!

Daruvonulás testközelből

Nem akarok senkinek csalódást okozni, de ebben a bejegyzésben nem lesz kép a darvakról. Sajnos. Ilyen fotót nem sikerült készíteni, mert a látvány teljesen magával ragadott, és úgy éreztem, pont a legfontosabb eseményekről maradok le, ha a gépem keresőjébe nyomom a szemem. Inkább átadtam magam az élménynek,  éreztem a madarak közelségét, beittam a látványt, és hallgattam a darvak jellegzetes és kru-hangját. Szóval minden érzékszervemmel megpróbáltam eggyé válni a természettel.

Íme egy videó a darvak életéből:

A darvak egykor hazánkban is költöttek, manapság azonban  Európa északi mocsaraiban fészkelnek. Ősszel az észak-afrikai telelőterületekre tartó útjuk során néhány hétre minden évben megállnak pihenni a Hortobágy és a Dél-Alföld pusztákkal övezett nagy tavain. Évről évre egyre többen érkeznek, és töltenek a Hortobágyon 1-2 hónapot.  Egyes források szerint a számuk már meghaladja a 90 000-t. Nappal a gyepeken és a tarlókon táplálkoznak, éjszaka pedig a sekély vizű, háborítatlan éjszakázóhelyekre vonulnak. A szálláshelyekre való vonulásuk közben köztes pihenőhelyeken leszállnak, és megbizonyosodnak a szálláshely biztonságáról.

Túravezetőnk is egy ilyen átmenetei szálláshelyre vezette kis csapatunkat a Meggyes-lapos környékén.

A terv az volt, hogy még a darvak érkezése előtt megbújunk a nádasban, és onnan figyeljük a darvak vonulását. Ha van egy kis szerencsénk, nem vesznek észre, és pontosan előttünk fognak landolni.

Ehhez persze időben kellett elindulni, hogy még a darvak érkezése  előtt elfoglaljuk búvóhelyünket.

El is értünk a kijelölt területre még napnyugta előtt. Kicsit körbejártuk a terepet, majd kinéztük a leshelyünket a nádasban. Hm. Hát nem ártott volna a terepszínű ruha, remélem nem vesznek észre minket. A távolban a sárgába hajló égbolt előtt megjelentek az első madarak. Meglapultunk. Egyre közelebbről hallottuk a hangjukat, majd megjelentek a nádas felett, szabályos V alakban, egész közel húztak el felettünk. Ekkor észrevettek, irányt váltottak, és másik lesszállóhelyet kerestek! Csalódottan álltunk fel. Jobban el kell bújni! (Kicsit úgy éreztem magam, mint gyerekkoromban, mikor  a nagymamám elől bujkáltunk egyik helyről a másikra, és ő tréfás szavakkal keresett minket - Az apátokat, merre vagytok? )  Kis várakozás után újabb és újabb csapatok érkeztek, a végén már olyan jól álcáztuk magunkat (vagy annyira besötétedett), hogy nem vettek észre, egész közel jöttek, de egy csapat sem szállt le előttünk. Mégis ott repdestek a fejünk felett, alig néhány karnyújtásnyira tőlünk, érezni lehetett a szárnycsapásaikat és olyan ricsajt csaptak, mint elszabadult iskolásgyerekek a szünetben.

Mikor már csak a alig vöröslött az ég alja kimásztunk a nádasból, és elindultunk hazafelé. A puszta körülöttünk tele volt darvakkal. Jöttünkre egyszerre rebbent fel a kb. 2000 madár, és hangos krú-zások közepette belerepült az éjszakába. 

Az út pusztán  vezetett át. A lehajló nap sugarai megcsillantak a fűben megbúvó fehér lúdtollakon.

 

Meggyes-lapos. Messziről csillogó vizű tónak tűnt, mikor közelebb mentünk láttuk, kiszáradt mocsármeder. A nyomok tanúsága szerint vadludak tanyáztak itt szép számmal.

Sziki őszirózsa virágai remekül mutatnak a  napfényben

Nem bírtam ki, hazafelé azért kattintottam néhányat. Nem hozza a látványt, de a madarak tömege talán érzékelhető.

Csodás élmény volt, ajánlom mindenkinek.
Búcsúzóul egy kis ízelítő Lóki Csaba természetfotós képeiből:

Felhő és árnyéka

Vízen-vízparton

Megint a Tisza-tónál jártam.
Korai ébresztő, megszemlélni az ébredő Tiszát, sétálni egyet a gáton, majd kenutúra, este daruvonulás! Ez a napi terv.
Fél 6-ra állítottam az órát, szokás szerint 5 perccel az ébresztő előtt kipillantottam a szemhéjam közötti résen. Láttam, hogy az ablakon nem a hold kandikál be, viszonylag világos van. Lekéstem! Alhatok tovább! De nem, nem erről volt szó, jaj de nehéz felkelni. Aztán mégis negyed óra alatt összekészültem. Irány a part!

Éjszaka és Hajnal találkozása

A nyílt vízterületek felett tiszta volt a levegő, de a kis öblökben, csatornák árnyékos részein sejtelmes köd gomolygott. A hideg éjszakai kéket a jó időt sejtető sárga szegélyek határolták.

Ébred a Tisza!

Gyönyörködtem egy kicsit a napfelkeltében (ld. előző bejegyzés), majd elfogyasztottam jól megérdemelt reggelimet a part menti stégen.

Irány a gát! Reményeim szerint senki nem fog erre járni rajtam kívül, de tévedtem. Bár a nyaralók valóban csak 10 után gyülekeznek rendszerint, a számtalan horgász épp most indult hazafelé. Autóval. Ezerrel a gáton. A menetszél csaknem elsodort, idillinek ezért nem volt mondható a hangulat, a látvány azonban mégis magával ragadott.

A part menti erdő lombkoronájára többféle kúszónövény is felkúszik.  

Zergevirág lepkével

A vízitúra a Szabics kikötőből indult egy jól képzett túravezetővel. Választhattam motorcsónak és kenu között. Kis gondolkodás után a kenut választottam. Szerintem remek döntés volt, közel azonos áron 1 órával több időt lehetett a tavon tölteni, csendesebb, jobban eggyé lehet olvadni a természettel. A csónak hangos és büdös, bár kétségkívül egységnyi idő alatt nagyobb utat lehet megtenni a segítségével.

Csodás helyeken jártunk! Először a Tisza egy fő ágán eveztünk az első öblítőcsatornáig, itt lekanyarodtunk a Borzonat felé.

A morotvák közötti erdős részek parti fáin is rengeteg madár fészkel.

Függőcinege fészek. A fészket a hím építi a párzási időszak előtt. A tojó ellenőrzi a fészek minőségét, és ha meg van elégedve az eredménnyel, nekiláthatnak a tojásrakásnak.

Fattyúszerkő csapat. Épp etetés lesz! A kicsi tátogatja a csőrét a szülője felé, aki csőrében viszi neki a táplálékot.
A háttérben jobbra barna cankó látszik. Alig észrevehető. Nem csak azért, mert nem oda állítottam az élességet.
Szabad szemmel is alig észrevehetőek. A cankó ugyanis a szerkővel ellentétben nem a vízen fészkel, hanem a szárazföldön. Ezért szüksége van jó rejtőszínre.
Vonuló madár, a Tisza-tavon csak átmenetileg tartózkodik.

Üstökös gém

Csodás időnk volt!  A nap kellemesen melegen sütött, igazi szép nyár végi-őszi nap volt.

A Tisza-tó úgy keletkezett, hogy az erre-arra kanyargó folyó medrének homorú partjait pusztítják, domború partjait viszont hordalékuk lerakásával építik, így kanyarogva haladnak torkolatuk felé. Amikor egy-egy kanyarulat hurokszerűen túlfejlődik, a nagy árvizek alkalmával levágódik és holtággá alakul. Amennyiben még marad kapcsolata az eredeti folyóval morotvának hívjuk, ha nem, akkor holtágnak. Morotva tavak nemcsak természetes úton, hanem a kanyarulatok mesterséges levágásával is kialakulhatnak. 

A Tisza-tó területének jelentős részén régebben a Tisza akkori árterére települt falvak és erdők váltogatták egymást. Ezen a helyek nagy része a mesterséges folyamszabályozás terveként megépült Kiskőrei Víztározó építésével víz alá került. 

Így járt például Óhalászi település, ahol most Európa egyik legnagyobb tündérrózsa telepe található.  A vízzel borított erdőrészek fái az idők folyamán elhaltak. A vízből jó esetben  már csak a csonkjuk látszik ki. Ezeken többnyire kárókatonák ücsörögnek. Sokszor a víz alatt még hatalmas farönkök bújnak meg. Ha arra rámegy a kenu, vagy csónak, könnyen megbillenhet. Úgyhogy óvatosan kellett haladni. 

A vízfelszínt több helyen sulyom, és tündérfátyol hatalmas sűrű mezői borították. Ez a szürke gém biztonságban érzi itt magát.

Balra tőlünk rengeteg hattyú úszott a vízen, jobbra pedig számtalan vadlúd hangját hallottuk. Ezek felé vettük az irány, átvágva a vízinövényzeten. Nem volt könnyű itt evezni! Még most is érzem a karjaimban és a hátamban. Egy helyen csapást vettem észre a növények között. Nicsak, más is járt előttünk itt kenuval? A túravezetőm szerint ez egy vaddisznó lehetett, amelyik beúszott a sulyom közé lakomázni. Igaza van, a sulyom nagyon finom, megkóstoltam.

Tündérfátyol sárga tömege. Már magasan jár a nap, nem épp ideális idő a fotózáshoz. A levelek szikráznak a napfényben. Csodálatos a látvány!

Tündérfátyol virága. Már elég rongyosak voltak, nemsokára elvirágzik. De így is gyönyörű!

A víz fantasztikusan tiszta. Ahogy felülről besütött a nap, mintha akváriumba néztem volna!

Nyári lúd. Jól hallottuk a hangjukat. Elunták a ránk való várakozást, és egyszerre útnak eredtek.

Hamarosan visszaértünk a kikötőbe. Csodás út volt, sok szépet láttam, mindenkinek csak ajánlani tudom!