Ezúttal Pénzesgyőr szélén parkoltam le az autót és indultam felfedező útra. A Kerteskői-szurdokban már jártam korábban, de a Kőszorost még nem ismertem. Így először arrafelé vettem az irányt.
Legnagyobb meglepetésemre a térkép által jelzett úton haladva minduntalan kerítésekbe botlottam, nem győztem kerülni, hol jobbról, hol balról.
Az ösvény szép lankás domboldalakon, legelőkön keresztül vitt, a felhős reggeli fények kiemelték a lágy íveket és a tónusokat.
Kőszoros
Szerencsére hamar elértem az erdő szélét, ahol az Öreg-folyás mentén vezető zöld T jelzésű tanösvényen haladtam. A jelzés meglehetősen kopott volt, és szemmel láthatólag a kerítéskészítőkön kívül nem sokan jártak errefelé az elmúlt - hm - 5 évben (?). Annál több vadcsapás keresztezte az utat, úgy tűnt, az állatoknak a kerítések sem jelentenek akadályt. A szarvasok valószínűleg szépen átugrottak felettük, lábukkal talán épp a drót tetejébe rúgva, egyre laposabbra hajlították azt. A rókák pedig - nos a kerítés alatt lévő kaparásnyomokból ítélve - nekik sem okozott gondot az átjutás.
Az Öreg-folyás ezen részén most nem volt víz, de a táj - alig néhány lépésre a kerítéstől - mégis érintetlennek tűnt.
Végre már nem látszott dróttal elkerített rész semerre, egyre beljebb kerültem a szurdokba.
Nagy kősziklák szegélyezték a kiszáradt patak medrét. Hajdanán ebben a patakban mindig volt víz, sőt meglehetősen nagy vízhozamú lehetett, ha ilyen csodás sziklaereszt tudott kialakítani az idők folyamán. A két sziklatömb között rejtőzik a Kőszorosi-sziklahasadék, amit első nekifutásra észre se vettem. Némi kutakodás után sikerült megtalálni, fel is kapaszkodtam, a meredélyen, be is bújtam. 2 ember épp elfér benne.
A patakmeder nagy kanyart vett a sziklák között, s onnantól barátságos, tavaszias napsütésben egyensúlyoztam a mohás sziklák fehérre koptatott csúszós tetején.
A a következő fordulónál már megcsillant benne némi víz is, meglepetésemre félig fagyottan. Úgy látszik a teljes olvadáshoz nem volt elég a két napig tartó 15 fokos csúcshőmérséklet.
Kőszorosi-sziklaersz
Nem tudtam betelni a bakonyi szurdokocska szépségével. Vadregényes, érintetlen, így télidőn is szép színfoltot jelentettek a mohával fedett sziklák. A napsugár pedig lágyan símogatta a kerekded formákat. Közben a fák között egy kismadár is megszólalt. Leírhatatlanul szép és hangulatos volt.
A sziklaereszt dachsteini mészkőből faragta a természet keze az évmilliók során. Mindenféle tengeri csigaház, és kagyló lenyomatokat, maradványokat is lehetne találni benne, ha lenne türelmem keresgélni.
Ezután még egy sziklafal mellett halad el a patak, majd teljesen eltűnnek az oldalsó sziklafalak.
Rövid, de látványos kis szurdok ez. Valószínű nem sokan járnak errefelé, az elmaradhatatlan random gumiabroncs mégis idetalált valahogy.
Utoljára még egy-két látványos tavacskában gyönyörködhettem.
Innen megpróbáltam átjutni a szaggatottan jelzett utakon a Kerteskői-szurdokhoz, de hamarosan megint kerítés állta utamat. Így aztán letértem a piros jelzésrő balra, és visszatértem Pénzesgyőrbe a zöld kereszt jelzésen, úgy terveztem, onnan a zöldön megyek tovább a Kerteskői-szurdokba.
A pirosat és a zöld keresztet összekötő úton egy takaros kis parasztház (tetején napelemek csücsültek) udvaráról kíváncsi lámák bámultak meg.
Az út a szántóföldek mellett vitt, közepesen izgalmas terepen. Sajna a zöld kereszt is egy széles földút volt, mindkét oldalán végig kerítéssel elzárt erdő/legelő között haladtam.
A rácsok között átfotózva ilyen szép látvány tárult elém.
Gerence-patak mentén
A falun átvágva a zöld kereszt a zöld jelzésbe torkollik. Kezdetben aszfalt úton kell haladni, de hamarosan letér az út jobbra egy keskeny ösvényen. Balról kerítés, jobbról pedig a Gerence-patak kísérte lépteimet.
Mindenfelé hóvirágok bólogattak a szélben.
Szépen kanyarog a patak. Egyes részein meggyűlt a hordalék, nagy halomban álltak a faágak, farönkök.
Mésztufa lépcsők
Alig 2 km után van egy elágazás balra a Judit-forrás felé, a zöld háromszög jelzésen. Arra vettem az irányt. A Kerteskői-szurdok 40 méter magas sziklafalainak tetején vezet az ösvény. Be lehet látni a szétrepedezett sziklák közé. Egyik helyen a két szikla közé kb 80cm átmérőjű sziklagolyó ékelődött.
Az Oltár-kő egykoron pogány szertartások helyszíne volt. Most csak egy szolid gyertya volt kikészítve az egyik fa tövébe. Innen fentről nem is látszott, milyen meredek lejtő vezet a folyóhoz.
Elhagyva az Oltár-kő sziklaoszlopát a Judit-forrásból eredő patakocska folyik le a hegyről két sziklaoszlop között, egyenest a Gerence-patakba. Mindeközben szép kis mésztufa lépcsőt építget.
Judit-forrás egyenest egy sziklaüregből bukkan elő. A kőmedence kristálytiszta vizáben apró rákocskára lettem figyelmes.
A Judit-forrás felett emelkedő sziklacsúcsot megmászva haladtam tovább, majd jobb kéz felé tértem rá a szurdok felé vezető útra.
Kerteskői-szurdok, avagy a Gugyor
A szurdok végén értem el a Gerence-patakot. Itt már nincs sziklák közé szorítva, kiszélesedett a meder is, szépen szétterült a víz a fák között. Festői látványt nyújtott.
Gugyor (kutyor, gödör) néven illetik a Balaton környékének tájnyelvében a két hegy közt levő árok vagy tekenő forma szoros völgyet. A helyiek azonban ezen gyűjtőnévből képzett névvel illetik a A Kerteskői-szurdok 300 méter hosszú szakaszát.
Beérve a szurdokba, megváltozik a táj hangulata. Tényleg egy "gugyorban" vagyunk, mindenfelől magas sziklafalak, meredek hegyoldalak vesznek körül, fény is alig jut a völgy mélyére. Az utat kidőlt fák tömege borítja. Hol alatta, hol felette mászok.
Minden izmomat megmozgatja ez a kalandos 300 méter. De nem bánom! Nagyon élvezetes és látványos az út. Átmásztam a patak közepén álló sziklákra, és megpróbáltam onnan is fotót készíteni a kis zúgókról, vízesésekről.
Szerencsére mindig találtam olyan sziklát, vagy keresztbe dőlt fát, melyet állványként használhattam, így simán készíthettem hosszú záridős képeket is.
Ezt több helyről is megpróbáltam lefotózni, végül ez egész látványosra sikeredett.
Hatalmas föggőleges mészkősziklák lábánál halad az ösvény.
Sziklahasadék két órás sziklaoszlop között.
Rövid, de kalandos út után végül kiértem a szurdokból. Még egy utolsó pillantást vetettem a szoros bejáratára, majd a zöld jelzésen szépen visszabballagtam a faluba. A két túra összesen kb. 16 km volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése