2021. április 7., szerda

Gerecse békés lankái

Pár éve viszonylag sokszor jártam ezen az úton, és minden alkalommal elfogott egy különleges ujjongó érzés, amikor megpillantottam az út menti lágy ívű lankákat, megművelt földeket. Minden évszakban magával ragadó a látvány. Sokszor megálltam egy-egy fotó erejéig gyönyörködni a látványban, de most úgy adódott, hogy végig is bicajoztam a tájon. A lankákról kiderült, hogy tüdődombok, és még sokkal több mindent rejtenek, mint amennyit a főút látni sejtet. 

Békés lankák, út széli keresztek, barátságos falvak, rejtett patakok, izgalmas barlangok, felújított kastély, szentélyek és templomok sora várt felfedezésre.
Máraihalmon egy barátságos ki tó mellől indultunk A tó talán az óbudai apácák által telepített halastavak egyik maradványa, mindenesetre nagyon barátságossá tette a falu szélét. . A falu eredeti neve Kriva (jelentése:görbe), állítólag egy rejtélyes eredetű tégláról kapta a nevét, a téglára a Kriw felirat volt rávésve. 1936-tól a Máriahalom nevet viseli.
Már itt körülvett minket a tavasz ezer árnyalata és lehelete. Ez utóbbi elég erős fuvallat formájában, végig velünk tartott. Kezdetben pont szemből fújt, mintha folyamatosan hegyre fel tekertünk volna!
A falvakban megcsodáltuk a templomokat és felfedeztük a falvak között megbúvó út széli kereszteket. 
Útközben frissen szántott földek és sarjadó vetés mellett haladtunk el. 

Epöl után a zöld háromszög jelzésen felmásztunk volna az Öreg-lyuk barlanghoz , ha észrevesszük az utat, így Bajnáig meg sem álltunk. 
Itt megálltunka Sándor-Metternich kastély frissen felújított kovácsoltvas kerítése előtt, majd megcsodáltuk a főtéren a templomot és a tavaly felújított barokk stílusú vörösmárvány keresztet. A kiállított molinók tanúsága szerint egy vagyonba került a felújítás, de gyönyörű lett Bajna főtere és a kastély is. A bajnaweboldalam.hu oldal szerint a templom és a város  története szorosan összefonódik. 
Nem is hittem volna, de Bajnán is van egy Máriacska Lourdes-i barlang. A barlang 1893-ban építtette Mezey Rudolf. A barlangban egy Szűz Mária szobor és Szent Bernadett szobor áll. 
Innen a határ úton a Csima-kápolna felé vettük az irányt. Út közben csodás látvány tárult a szemünk elé. Lábunk előtt hevert Bajna, barátságos házai fölött magasan kiemelkedve a templom és a Sándor-Metternich kastély. 
Sándor Móricz, az Ördöglovas, felesége számára építtette át a kastélyt Hild József tervei alapján. Érdekességkép. a legenda szerint négyoszlopos erkélyéről ugratott le lovával Sándor Móricz gróf, aki köztudottan vad lovas hírében állt, nem kímélte állatait, ha vakmerő bemutatókról volt szó. További információk>>. Mindenesetre Bajma és a Sándor család története sem igen választható szét egymástól. 
Elérve a Csima-kápolnához vezető elágazást, a patakon átívelő híd mellett megtalálhatjuk Sándor Móricz lovának patkónyomát márványba foglalva, valamint egy fél méter átmérőjű egy méter magas márványhengert, melyben leírják, miképp ugratott át a patakon a gróf. 
Innen már csak száz méter a lankák között megbúvó barlanghoz vezető kálvária.

Ezután nekivágtunk a szemközti Őr-hegynek, hogy a másik oldalán leerszekedjünk a kihagyott barlang felé. 
Az út szőlősgazdák telkei és házai mellett vezetett, meglehetősen meredeken. 
Az erdőbe beérve keltikék színesítették mohos sziklák tövét. Gyönyörű látvány volt!

Az Bajnai Öreg-luk barlang látványos nagy terű barlang, 18 méter hosszú és. Valahogy úgy szűrődött be a fény, hogy még a legtávolabbi pontján is egész világos volt. Gazdag őslénytani és régészeti leletek kerültek elő innen. 8 denevérfaj jelenléte is megfigyelhető a barlangban. 
Talán ez a barlang volt az út fénypontja!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése