Árpád-kori templom, nádfedeles pincesor, láprét és mocsári gólyahír

Persze külön-külön is különlegesség, a három együtt azonban már igazi csemege, melyet egy rövid biciklitúra keretében fűztünk egymás mögé. 

Kiindulási pontunk az ócsai  román stílusban épült bazilika. Az erődtemplomot  a XIII. század elején építették az itt letelepedett premontrei szerzetesek. (II.Andrs idején). A tatárjárás során megtépázott templomot IV Béla idejében építették újjá koragótikus stílusban. Kereszthajóval és csúcsíves kialakítású terekkel egészítették ki az épületet. 

A török időkben mecsetként használták, majd 1560-ban a református egyház vette gondozásába. Végül 1777-ben, az addigra már teljesen leromlott állapotú templomot gróf Teleki József  támogatásával sikerült helyreállítani.  További leírás a templomról>> 

A templomot skanzenben álló nádfedeles házikók veszik körbe, vírusmentes időkben talán ezt is érdemes meglátogatni. 

Innen pár kilométerre, az Öreghegy (Dabas) felé vettük az irányt. Egy darabig  aszfaltúton haladtunk, hamarosan rátértünk azonban a zöld jelzésre, mely homokos úton vezetett. Itt megtapasztaltuk a homok bicikli kerekére kifejtett marasztaló hatását és jó darabon csak toltuk a bringákat. 

A hegynek csak erős eufemizmussal nevezhető magaslat tetején azonban katonás rendben sorakoztak a takaros szalmakalap-szerű épületek. A pincék D, D-Ny-i tájolásúak, a  8-10 méterrel alant húzódó völgyre tekintettek, állítólag egykoron itt kanyargott a Duna, mely áradáskor hordalékával tette termékennyé a földet, és tette alkalmassá arra, hogy szőlőt termesszenek a környéken. Természetesen  a szőlőtermesztést is a premontrei szerzetesek honosították meg. 

A homok alatt jól tapadó löszréteg található. Az ebbe vájt pincék fala nagyon szilárd, dúcolásra sem volt szükség az építés során. A pincék építésének mestersége apáról-fiúra szállt. Még ma is 100 körüli az itt található pincék száma.

Innen az erdő mellett haladtunk tovább a zöld jelzésen. A néptelen úton vidáman ugrándoztak előttünk a nyulak, majd egy forduló után a réten lépegető hatalmas fehér madarakat láttunk. Kócsagok! Akkor itt víznek kell lenni. Hamarosan az erdőbe nyíló úton meg is láttuk a vizes felületet. Az éger láperdő alját sűrűn borították a mocsári gólyahírek sárgálló bokrai. 

Innen Inárcs felé vettük az irányt, ahol semmi érdekes nem várt ránk, hacsak nem nevezzük annak az egészen elképesztő időjárást: Hol vadul fújt a szél, hol kisütött a nap, hol borsónyi jeges havat zúdult a nyakunkba, majd újra napsütés, 10 perc múlva vízszintesen arcunkba csapódó jégdarabok boldogítottak minket. 

Inárcsról frissen szántott földek között kerekeztünk a Selyemrét tanösvény felé. Mindig is kíváncsi voltam, mi van a tanösvény erdején kívül, de gyalog nem volt kedvem bejárni. Így bicajjal azonban tökéletesen bejárható volt a vidék, láttam, amit látnom kellett. 

A tanösvény megint nagyon elvarázsolt. A Selyemréten egy kis játszótér és hinta mellett már körbejárhattunk egy mocsaras élőhelyet is. Az éppen elvonuló felhők mögül kibukkanó nap és kék ég tükröződött vissza a vízfelületen. Persze a következő pillanatban hó és jég ült meg a virágok szirmain és a ruhánkon is. 

Igazi tavaszi mocsári hangulat. Madárcsicsergéssel, napsütéssel és néhol rohadó lápi illatokkal. 

A tanösvény keresztülvezet a lápon, s minden évszakban tele van újabb és újabb felfedezni valókkal. Ilyen kidőlt fákon azonban még a nádas közepébe is be lehet sétálni. 

A lápokon az elhalt növényekből származó szerves anyag egész évben oxigéntől elzárva víz alatt van, nem bomlik el, hanem egy sötét színű, nedvszívó, rostos szerkezetű anyaggá, tőzeggé alakul. Az elmúlt 200 év folyószabályozása és lecsapolási tevékenységek közepette csaknem teljesen kiszáradtak a földek, eltűnt ez a csodás élőhely.  Ócsa  ma mégis az ország egyik legfontosabb, Európa-hírű természetvédelmi területe. forrás: https://ocsa.hu/latnivalok-ocsai-tajvedelmi-korzet 

A láperdő után még elhajtottunk Felsőabád felé, hogy megtekintsük az éppen felújítás alatt álló Tihanyi-Madas-Balatoni-Farkas-kúriát (A kúria nevében jelzett családok voltak egykoron a környéki földek tulajdonosai),  aztán újra Ócsa felé vettük az irányt.