Szádelői-szurdokvölgy és a Tornai vár

A szurdok Szádelő (Zadiel) község szélén magasodó két hatalmas mészkősziklafal között húzódik. A hegység a határtól alig pár kilométerre a Gömör-Tornai-karszthoz tartozik. A leírások szerint Tornavidék legnépszerűbb túraútvonalai közé sorolható, gyönyörű, könnyen teljesíthető, látványos panorámákban bővelkedő útvonalról van szó. Tavasszal számtalan virág nyílik a fennsíkon, a szurdok mészkőfalain vakítóan csillog a napfény, a sziklák között csörgedező patak pedig idillivé változtatja a tájat. 

A község határában lévő parkolóból széles aszfaltozott út vezet a szurdok bejáratához. Égbe nyúló (néhol a 300 m-t is elérik) függőleges sziklafalak meredeznek mellettünk, a lefagyott jeges út mellett azonban vidáman csörgedezik a patak. 

Miközben csúszós túrabakancsban a talpon maradásért küzdök azon töprengek, hogy is keletkezhetett ez a szurdok. A tanösvény tájékoztató táblája szerint  "a földtörténeti középkorban kialakult wettersteini mészkőbe vájt szurdok kialakulásában központi szerepet játszott a Szár-patak, mely sok millió éven keresztül vájta útját az alapkőzeten." 

 Kis agyammal alig hihető, hogy egy ilyen parányi patak ekkora mélyedést vájjon a sziklába, de meghajlok a tudomány nagysága előtt. Mindenesetre a környék barlangjai sokszor segítették az  itt élő népeket a túlélésben, melyről számos legenda is fennmaradt.

Kezdjük talán Attila, hun király fiának, Dengezik hercegnek a legendájával, aki a gótok elől menekülvén szárnyas lovával a mélybe zuhant. Úgy tűnik a szakadékot nem bírta a lova szárnya, vagy a herceg nem kanyarított a combjából egy megfelelő darabot lova számára, így holttestét testvére, Ellák találta meg a szurdok mélyén, és egy barlangba temette, vagyontárgyaival együtt. A barlang elé hatalmas sziklát görgettek (Ravatal-szikla). Ellák és emberei pedig a környéken telepedtek le. Egyik éjjel arra ébredtek, hogy sírrablók próbálják megszerezni a kincseket, ám a szurdok bezárult mögöttük és a rablók odavesztek. Így aztán hiába mosta a patakocska évmilliókon át a mélyedést, nem sétálhatnánk benne, ha Szent László királyunk  történetesen nem menekült volna erre a kunok elől. A fennsíkon már majdnem utolérték az üldözői, mikor a földön egy vesszőt pillantott meg. Ki tudja milyen indíttatásból - felvette, meglegyintette vele maga mögött a földet, mire az hatalmas recsegéssel, ropogással kettéhasadt. Az üldözők nem tudtak átugratni a több, mint 10 méteres szakadékon, a király és katonái megmenekültek, így aztán a szurdokvölgy újra járhatóvá vált a kirándulók, no  és IV. Béla nagy örömére, aki a vesztes Muhi-csata után a tatárok elől rejtőzött el a barlangokban. Az egyik barlangot ezért is hívják Király-barlangnak. (forrás: https://kivancsiturazo.blog.hu/2017/07/20/legendak_volgyeben.)

Visszatérve a túrához, az út számomra kicsit csalódás volt, mivel  két kilométeres sziklafalak között vezető út széles, murvás, aszfaltos autó szélességű út. Ha nem lett volna lefagyva, semmiféle kihívást nem jelentett volna, szinte vízszintesen vezet végig a piros jelzés egészen egy kis fahídig, ahol csaknem visszakanyarodik  és az eddigi úttal párhuzamosan vezet fel a fennsíkra, egy viszonylag meredek úton, csodás ködös bükkerdőn keresztül. (zöld és kék jelzés).

A köd oszlani látszott, és reménykedtem, hogy a fennsíkon ragyogó napsütés fogad minket, de mire fent rátértünk a kék jelzésre, ez a látvány fogadott. 

A leírások szerint az út legszebb kilátással kecsegtető pontján belátjuk a sziklahasadékot  felülről, valamin az alant elterülő tájat, de mi csupán ennyit láttunk belőle: 

A kék jelzést követve egy sziklás erdei úton haladtunk tovább. Ez az út már jobban próbára teszi a bokát, lassabban is haladtunk, óvatosan lépkedtünk a  köveken. Egy ponton, a ferde zöld jelzést követve jobbra, visszatérhetnénk a szurdokba egy kacskaringós úton, ám a kék jelzés tovább vezet a Tornai-vár romjaihoz. Mi is erre vettük az irányt. 

Az út szépséges  borókabokrok között vezet, a sziklacsúcsok egyre élesebben és göcsörtösebben emelkednek ki a talajból. Bár már lefelé haladtunk, a tempónk inkább lassult, ahogy áthaladtunk az "ördögszántáson" (karrmezőn).

Végül kiértünk az erdőből, alattunk a völgy, előttünk egy hegy emelkedett ki a a ködből, tetején alig láthatóan sejlett fel a vár. Ebből a látványból mindössze a felettünk elhúzódó villanyvezetékek voltak fotózhatóak. 

Leérve a völgybe, fel kellett volna kapaszkodnunk a várhoz kb. 200 métert, de erre nem mutatott a társaság nagy hajlandóságot, így a hegy lábánál vezető földúton, hétvégi telkek között,  visszasétáltunk a parkolóhoz. 

Összességében 13 km-t tettünk meg, és 430 m szintkülönbséget győztünk le.