Kalló-völgy, Remete - barlang és Benevár romjai

Szép karácsonyi családi napok ellenére vágytam már a szabadba és az idegnyugtató  csendre, no meg egy kis mozgásra.  Legnagyobb meglepetésemre kora reggel, amikor készülődni kezdtem, párom is húzta a túracipőjét. Kiderült, épp erre vágyik ő is. Hamarosan autóban ültünk és a Mátra felé robogtunk. 

Persze egy benzinkutat legalább útba kellett ejteni a szükséges virsli és kávé megszerzése érdekében, de most ezt se bántam. Hamarosan átadtam a volánt is, szemem  teljesen begörcsölt, pattogott, könnyezett, alig láttam valamit. 

Mátrafüred-Sóstónál parkoltuk le az autót, majd a sárga+ jelzésen indultunk a Rákóczi-forrás felé. Onnan már csak pár méter a Máriácska nevezetű kegyhely, a Kalló-völgy szomszédságában. 

A piros jelzésen, a Somor-patak mentén kanyarog a még így télidőn, kopár fákkal is nagyon hangulatos út. Ahogy feljebb kapaszkodtunk a hegyen, hamarosan hó ropogott a talpunk alatt, s bár a fák nem maradtak havasak, mégis igazi téli kedvünk kerekedett. 

Mátrafüred az 1700-as évekig Bene, majd Benepuszta néven volt ismert. Az emberek jellemzően posztóverésből éltek, mely mesterség űzéséhez a Bene, illetve  a Somor-patak által hajtott malmokat, úgynevezett kallómalmokat építettek. A kallómalmokkal a nedves gyapjút tömörítették posztóvá.  A maom hajtására a nagysodrású hegyi patakok vizét használták.  

1700-as évek elején Gyöngyös felvásárolta Bene települést és az egyre erősődő gyáripar háttérbe szorította a posztóverés mesterségét. Végül 1893-ban a falut Mátrafüredre keresztelték.

A Gyökeres-forrásnál igazi tél fogadott, mohás kövekre fagyott vízcseppekkel, vízbe lógó jégcsapokkal. 

Visszatérve a piros jelzésre, még Mátraháza előtt nem sokkal rákanyarodtunk a Kékesre vezető kék jelzésre, amin egyre több turistával talákoztunk. 

Átkeltünk a patakon, majd gyönyörű bükkösön átvezető meredek kaptató következett. Sok mindent elmond az erre járók erőnlétéről,  hogy a legtöbbjüket még én is leelőztem. Eközben szép lassan kilazultak bemerevedett izmaim, és éreztem, hogy az elmúlt hónap stresszei elillannak  az erdő fái között tekergőzve.

Megelégelve a sok embert, elvetettem a Kékes meghódításának tervét, és a zöld kereszt jelzésen a Remete-barlang felé vettük az irányt. Erre persze alig járt rajtunk kívül néhány kiránduló, pedig itt is friss, 20 centis hóban lehetett lépkedni, és a napfényes erdő a sűrű aljnövényzettel igazán megkapó látványt nyújtott.  Ekkorra már a szemem sem pattogott, szépen kisimulva pásztázta végig a látványt. 

A Remete-barlang felé lekanyarodva már arra is volt türlemem, hogy a sziklára fagyott csillogó jég fotózásával kísérletezgessek. 

A barlangtól nem messze napsütötte lejtőt találtunk. A sziklákat kellemes hőfokúra melegítette a nap,  szépen elheveredtünk rajtuk, s napoztunk.

Amikor meguntuk, hogy itt is, ott is nyom egy-egy kiálló szikladarab, továbbálltunk Benevár felé. A vár építése az Aba nemzettséghez köthető. Az oklevelek először 1301-ben említik, majd néhány tulajdonosváltás után 1497-ben már romként hivatkoznak rá a hivatalos iratok. Csoda, hogy mostanra maradt még néhány kőfal belőle. 

A vártól a zöld négyzet jelzésen ereszkedtünk vissza a Bene-patak völgyébe és a Máriácska kegyhelyhez. Még  sötétedés előtt visszaértünk az autóhoz. Hazafelé az autópályán színpompás naplemente fényeiben gyönyörködhettünk. 

Szép és megnyugtató nap volt.