Szász Svájc homokkő sziklái és gombák - Jetrichovic

A reggelt ezen a napon is az előző napi túrán talált gombákból készült reggelivel kezdtünk. A tinóruk nagyon finomra sikeredtek, pedig csak vajon pároltuk őket. Most nem kevertük össze a tojással, így szépen kirajzolódott a gomba íze és textúrája. Különösen omlós, selymes és zamatos volt. 

Sikerült 10 óra előtt már a kiindulási pontunk, Jetrichovic parkolójában letenni a kocsit. Tesóm az automatánál épp jegyet akart venni, amikor örömmel jelentette, hogy ingyenes a parkolás. Ezen igencsak csodálkoztam, a  túraleírás szerint komoly mennyiségű koronát kell leperkálni, nem hiszem, hogy ilyen helyen  szombaton szabad a pálya. Megnéztem én is, és szomorúan konstatáltam, hogy nem FREE, hanem FEE, igy kifizettük a díjat és útnak indultunk. 

Az út enyhén emelkedett a szántóföldek, legelők mellett. Szemben velünk több csúcs és meredeken letörő hegyoldal váltotta egymást. Kis időbe telt, míg leesett a tantusz, hogy ott fogunk a túra végén visszahullámvasutazni. 

 

A szemközti hegyvonulat látványa a túra előtt és a túra után.

Ahogy békésen bandukoltunk a szemerkélő ködben, a zöldellő rét távolabbi pontján fiatal őzlábgombát véltünk felfedezni. Feledve harmatot, beázó cipőt, odaszaladtunk és boldogan gyönyörködtünk a látványban. Ott állt a gomba, frissen, érintetlenül, fehér gallérja bokáig lecsúszva, rajta kövér vízcseppek. Tönkje kígyóbőrmintás nadrágba bújva, kalapján az előírásos pikkelyek hetykén álltak. Csodaszép volt!

Teljesen fellelkesedtünk a találaton és nekiálltunk további gombák után kutatni. Az időnkből úgy tűnt, kitelik, a mai túra csupán 12 km, a kirandulastippek.hu szerint. Találtunk is néhány további őzlábat és narancsszínű selyemgombát, oszladozó tinórutetemet, cserepes gerebent. 

Jól elidőztünk, az idő meg észrevétlenül elrohant mellettünk, így kicsit mégis  nyakunkba szedtük a lábunk.

Azért arra még volt időnk, hogy elvesszünk az őszi erdő szépségében. Nekem különösen tetszettek a fehér törzsű nyírfák. Így levelüket vetszte olyanok voltak a színes lombok és zöld fenyők  előtt, mint világító csontvázak. 

Az első 4 km-en nem találkoztunk senkivel sem, ekkor azonban egy nagy iskoláscsoport ért be minket és sehogy sem tudtunk megszabadulni tőlük. Hol mi ültünk le pihenni, hátha előrevágtatnak, hol ők ebédeltek a csúcson, mi meg gyorsítottunk, hogy jól lehagyjuk őket. A vége az lett, hogy az út nagy részén egymást előzgettük. 

A túraútvonal  kilátópontok sorozatára van felfűzve. Az elsőnél még épp hogy kilátunk a fák között egy sziklaoszlop ttejéről. .  

Ezután kanyargó sziklaösvényeken haladunk a szép őszi erdőben. 

Majd egy bükköshöz érünk. 

Itt egy rövid kapaszkodóval letérünk az útról és vaslétrákon felgyalogolunk a sziklaoromra, ahol még egy kis menedékház is található. 

Alig 10-en férnek el a szikla tetején, szerencsére amikor mi jöttünk, akkor mászott le a létrán a korábban emlegetett nagyobb csapat. Így hármasban voltunk a szikla tetején. 

A metszően hideg süvítő szél elől kabátba burkolódzva megebédeltünk, majd leereszkedtünk az útra, és folytattuk a sétát. Az erdőben újabb gombák után kotortuk fel az avart. Hatalmas, két tenyérnyi több kilós tinórukat találtunk, kétes állapotban, így igencsak meglepődtem, amikor ezzel a szép vargánya találattal állt elő  Barbara. 

Innen azút már többnyire a gerincen vezetett, sokszor inkább néztem rendezett arborétumi séátnak, mint vadregényes, kesze-kusza dzungelnek az erdőt. Talán a sok boróka bokor miatt. 

Innentől egyik kilátópont követte a másikat, eminnen gyönyörű volt a látvány, amonnan pedig káprázatos.  Egyikről leereszkedtünk, a  másikra felkapaszkodtunk, amjd megint fel és újra le. Mindezt sziklapárkányok és homokkő ereszek között, tarka lombú fák között. 

Őszi falevelek világítanak a borókabokrok ágai között. 

Egy kis bonzai a hegyekben. 

Nem hittem volna, hogy ilyen sokára érünk végére a körútnak, csaknem ránksötétedett, mire az utolsó hegyről is leereszkedtünk. Pedig alig 12 km volt az út. Igaz sokat gombásztunk az erdőben  és bámészkodtunk a csúcsokon. 

A hegy lábánál, a réten, nagy örömünkre újabb őzlábakra találtunk. 

Vacsorára ismét gombát ettünk, sőt, reggelire is maradt belőle!

Szász Svájc homokkő sziklái - Schmilka

Ez az elképesztően látványos sziklabirodalom Csehország és Németország határán található. Ha jól érzékelem, Csehország középső, északi és nyugati része tele van hasonló sziklaformációkkal, homokkő labirintusokkal, de talán a leglátványosabb formációk tényleg a cseh-német határvidéken vannak. Leginkább a Bastei és a Pravčická brána lélegzetelállító látványfotóival szokták csalogatni oda a látogatókat. Én is egy ilyen túracsomagra találtam rá mintegy 6-7 évvel ezelőtt, azóta szeretnék eljutni a csehekhez. Rejtély, miért csak most jutottam el odáig, hogy meg is szerveztem a túrát. Igaz, csak hármasban mentünk a tesómmal és a sógornőmmel, amolyan nagyon szűk családi körben, de mint mindig, most is remekül szórakoztunk együtt. 

A 2. kilátópont

Túraterveim között ugyan ott volt a fent említett két látványosság, ám hamar letettem róluk, mivel a sziklahíd körül  túlságosan nagy felhajtást éreztem, belépőt is szednek, valamint étterem is van közvetlen közelében. Novemberi hosszú hétvégén tuti millióan lesznek ott, így más célpontot kerestünk. 

Az első nap Schmilka körüli körtúrát néztem ki, és nem bántuk meg. Az is igaz, hogy  bármerre megyünk, nem bánjuk meg, ráadásul errefelé mindenhol égbe nyúló szikláktornyok meredeznek az őszi lombok közül a felhőkbe. 

A leírás vaslépcsős,  meredek, sziklába vájt, láncokkal segített ösvényekről írt, így igazán kalandosnak és kihívásokkal telinek ígérkezett a túra. Valójában látványos és izgalmas, de nem különösebben nagy kihívás.  Egyrészt az itteni hegyek nem túl magasak, (500m), másrészt a csúcsra vezető  meredek kapaszkodók is rövidek, sokszor kihagyhatóak, mivel a körtúra ösvényéről letérve alternatívaként lehet megközelíteni őket. Továbbá a németekre lehet számítani: minden nagyon kiépített, stabil és csuda biztonságos. 

Néhány út az ösvényekről

Ismerőseim épp kérdezték, hogy babával a hátukon vajon végig tudnák-e járni. Egyetlen helyen gondoltam, hogy nem lenne jó látnom, ahogy a vejem a hátán viszi az unokámat, de utólag azt gondolom, az is biztonságosan teljesíthető lenne. Visszatérve az útra: reggelire az előző nap szedett tuskógombából készített gombás rántottával indítottunk, ködös időben érkeztünk a kiindulási pontunkra. Az itteni városkák hangulata leginkább Lillafüredre hasonlít, a Palotaszállóhoz hasonló épületek tömkelege szegélyezi a patakpartokat és szikla lábakat. 

Az Elba partja csendes volt, a távolban a ránk váró sziklaformációkat ölelő fák integettek felénk hívogatóan színes lombjukkal. Hamarosan felkanyarodtunk az erdei ösvényre és meredek lépcsőfokokon kapaszkodtunk felfelé az első kilátópontunkhoz. A parkolóban már volt autó, de úgy látszik, a többség a körtúra bejárásának a másik irányát választotta, így jóformán csak mi voltunk az erdőben. 

Kleine Bastei 

Az út felfelé

Kleine Bastei kilátópontjánál már oszladozott a köd.

Nagyon sok beteg, kidőlt fenyő volt az úton. 

Hatalmas páfránymezők színes levelei borították az út menti erdőszéleket. 

Csodaszép őszi erdő - néha a nap is kisütött.

Rotkehlchenstige  sziklaterasza

A kilátópontot elhagyva hamarosan csaknem vízszintesbe váltott az ösvény. Mi a Rotkehlchenstige felé vettük az irányt. Az út vízszintesből hamarosan sziklák között felfelé kapaszkodós lett. Ez bizonyult a túránk legnehezebb részének, de mégis könnyen és biztonságosan abszolválható volt. Nem pánikoltam, mint nyáron Pádison. 

Közben a fák közül a ködben felsejlő sziklák látványát falevelekkel fújta tele a szél. Csudaszép volt. 

Rejtély, hogy tudnak a függőleges sziklafalak közötti kis párkányokon ilyen nagyra nőni a nyírek. 

Az egyik sziklafal alatt tapasztaltuk meg: a talaj olyan, mint egy homokos tengerpart. Fonom szemcsék vastag rétege takarja a földet. 

A legnagyobb kapaszkodó. Itt azért kellett némi ügyesség. Talán ez a rész necces gyerekkel a hátadon. A fenti kép innen visszafotózva készült. 

A panorámateraszon mi is becsatlakoztunk a ködöt bámulókhoz. Felfelé jól kimelegedtünk, rövidujjúra vetkeztünk, most vissszapakoltuk magunkra az összes pulcsit, kabátot, sálat és sapkát is. 

A látvány a kőteraszról: 

Reitsteig

Az út mostatntól lankás, hol kicsit felfelé halad, hol kicsit lefelé.

Ez az ösvény a Malerweg, Szász-Svájcot a festészetnek felfedező romantikus művészek emlékét őrző hosszútávú útvonal része. 

Időnként kijutunk egy - egy sziklatorony tetejére. Ilyen izgalmas alakzatokat vájt az Időjárás vasfoga a homokkőbe. 

Mindenfelé csarab csomagok nőttek a sziklafalak réseiben és az utak szélén. Nem tudtam eldönteni, hogy már elvirágzott, vagy még csak most fog. Mindenképp látványos lehet virágzáskor!

Sáta a sziklaperemen

A leglátványosabb kilátópont a Reitsteignél. (Azt hiszem ott) 

Még mindig a Reitsteig. Nem lehetett vele betelni. 

Két érdekes őslakos. Sajna nem voltam igazán jó lesifotós, mert a nem látszik, hogy a felöltözött fickó egyedül is megért volna egy fotót. Igazi különlegesség volt a szakállával, kalapjával. Így egymásra találva meg különösen érdekesen mutattak. A nap sajnos szembe sütött, így nem is nagyon láttam, hoyg mit fotózok. 

Gyönyörű ősz!

Idagrotte

Úton az Idagrotte felé. Itt már megsokasodtak a népek. 

Mivel homokkő hegységben járunk, nem cseppkövekkel teli barlangok alakulnak itt ki, hanem úgynevezett rétegbarlangok. 

Kb 60-100 millió évvel ezelőtt tenger hullámzott ezen a vidáken, és a sekély tengerfenéken szarves anyagok rakódtak le. Ezek a homokkő rétegek vízszigetelő réteget képeznek. a porózus homokkő szivacsként issza magába az esővizet. A szivárgó víz a agyagos rétegek mentén torlódik fel, majd oldalirányban a sziklafalak mentén lép ki. Az évmilliókig tartó mállási és lepusztulási folyamatok ezen a réteghatárokon rétegközi barlangok kialakulásához vezettek.

Az Idagrotte barlanghoz átmenetileg ki kell térni a körútról, megkerülni a sziklatömböt, átkelni a sziklaszoroson, majd egy sziklakapun. Végigmenni a sziklapárkányon, alattunk a mélység tátong, a távolban színes erdő, meg persze további sziklahegyek. 

Az Idagrotte azonban nemcsak rétegközi barlang, hanem hasadékbarlangként is formálódott. A homokkőlemezek kiemelkedése során kialakult függőleges repedésekből és hasadékokból az évmilliók során kimosódott és lepusztult a kevés kötőanyagot tartalmazó anyag. Ennek eredményeként nagyméretű, függőleges hasadékok jöttek létre

A barlang előtti sziklaterasz

Teknős őskövület a barlang szélén próbál feljutni a csúcsra. 

Idagrotte barlang. 

1410 körül egy várőrtornyot építettek ide. Ennek során az Idagrotte-t természetes várteremként használták. Ha a barlangba tekintünk, a falakon számos középkori lakótér gerendafalait vehetjük észre. Ezt mi elmulasztottuk megtenni. 

Újabb kilátópontok

Innentől már visszafele vezet az utunk, csaknem folyamatosan lefelé haladunk. Azért még befigyelt néhény csoda kilátópont, néhány mellett pedig  unottan elhaladtunk. 

Rejtély, hogy tudták oda felépíteni azt a vityillót. 

Találtunk egy rövid tanösvényt is, ahol az érintetlen erdő fölött vezetett egy dongaút. Megszemlélhettük a korhadó farönköket, és mindenfélét megtudhattunk  a megújuló erdőről és a holtfa szerepéről. 

Itt sem látszik nagyon jól, de a csarabos-erikabokrokon kívül még rengeteg áfonyabokor borította az erdő alját. 

Ez a bejegyzés igencsak hosszúra sikeredett, ebből is látszik, hogy rendkívül látványos körtúra volt, pedig alig 14 km-t tettünk meg. Útközben találtunk néhány ehetőenk bizonyuló tinórut, így a másnapi reggelink is biztosítva lett. Épp sötétedés előtt értünk vissza a faluba.